interjúMunkatársunkanya fiaMÁV-START Munkatársaink

„Csak szabadon választhatsz jól”

Ha valaki már 15 éves korában úgy dönt, hogy a kezébe veszi az irányítást és úgy él, úgy cselekszik, ahogyan igazán szeretne, az mindenképpen kulcsa lehet egy jó és önazonos életnek. Andok Gellért, a győri „Bercsényi” iskola vasútszakos tanulója éppen így tett.

jozsef.jpg

MÁVMunkatársunkinterjúzenészVasutas Munkatársaink

„A zene alázatos szolgája vagyok”

Veres József és gyermekei igazi vasutascsalád: József váltókezelőként dolgozik, nagyobbik fia a Szolnoki Járműjavító csapatát erősíti mérnökként. Kisebbik fia, Bence szintén Szolnokon dolgozik, az új IC+ kocsikba szereli be a „villanyt”. Azonban nem csak a vasúttársaságnál végzett munka az egyetlen közös pont a család életében, ugyanis ők mindannyian zenészek...

Krenák János

interjú Hírvonal

Párhuzamos fejlődés

A Budapest PTI-hoz tartozó munkakörülmény javító intézkedéssorozat egyik jelentős részeként új helyre költözhetett az istvántelki FET központ.

Duális képzés csoportkép

interjúduális képzés Hírvonal

Duális képzés

A MÁV 2016 óta vesz részt a felsőoktatási törvény által lehetővé tett, gyakorlatorientált duális képzésben a Dunaújvárosi Egyetemmel együttműködve.

Pintér Gábor és Serfőző Gábor

mapinterjúmunkavállalók Hírvonal

Munkavállalói Ajánlási Program

A Munkavállalói Ajánlási Programban munkatársaink ajánlásával érkeznek új kollégák a vállalathoz.