szabadidőSport Sport

„Korosan” is lendületben, legyél a sporttársunk!
2023.05.25 13:34

Idei újdonságokkal lepi meg tagjait a MÁV Vasutas Sport Club a munkavállalók szabadidős lehetőségeinek növelése érdekében.

huuihi

Sport

Sikeres versenyzés a V. Miskolc-Kassa Ultramaratonon

A szlovák-magyar vasutas sportnapok korábbi hagyományait folytatva, a Miskolci Pályavasúti Területi Igazgatóság csapata immár harmadik alkalommal szerepelt sikeresen a Miskolc-Kassa Ultramaratonon. Kollégáink 117,5 kilométeres távot teljesítettek.

csapat

foci Sport

Elsöprő siker a Metal 99 Kupán!

Tavaly decemberben szervezték meg ismét a Metal 99 Kft. szervezésében megvalósuló focikupára, amelyre a korábbi évekhez hasonlóan a cég meghívta a MÁV-START csapatát is, hogy a többi 8 csapattal együtt megmérettessék magukat.

Focikupa

foci Sport

Jubileumi Közig Foci Kupa

A változatos időben is remek hangulatban zajlott április 2-án a minisztériumok, azok háttérintézményei, az önálló költségvetési szervek, kormányhivatalok és a legnagyobb állami vállalatok amatőr focitornája, a X. Közig Foci Kupa és Családi Nap az Ikarus BSE sporttelepén. A reggeli nyitóünnepségnél 62 intézmény összesen 60 csapata sorakozott fel a bemutatásnál, így még a 2021-es rekordot is jelentősen felülmúlta a létszám!

vlk

futás Sport

FÉLMARATON EGY KEZDŐ FUTÓ SZEMÉVEL

Vékony László a MÁV Zrt. vágányzárelőkészítő szakelőadója 2019-ben húzott először futócipőt. A kezdeti nehézségek ellenére 2021-ben teljesítette élete első félmaratonját. Inspiráló beszámolója példa lehet mindenkinek, aki kibúvót keres a testmozgás alól.

futás

MÁV Futó Szakosztály Sport

A MÁV Futó Szakosztálya

A szakosztályhoz bárki csatlakozhat, aki kedvet érez a futásra akár rövid, vagy hosszú távon, egyénileg vagy csapatban/váltóban, függetlenül attól, hogy melyik vasutas társaságnál dolgozik a jelentkező.

csapat

Sport

Hajrá fiúk! 

Van két szám, amit ha egymás után kimondunk, mindenki ugyanarra fog gondolni. Hat-három. Nincs kérdés, a magyar labdarúgó-válogatott 1953. november 25-i mérkőzése fogalommá vált, emléke nem halványodik, sőt. Ez is azt mutatja, hogy hazánkban még mindig a legnépszerűbb, legnézettebb sportág a futball, de világviszonylatban is ezt az előkelő helyet foglalja el. A vasutasok azonban nemcsak nézni, hanem játszani is szeretik a focit!

Vasutas Stadion

szegedi Vasutas Stadion Sport

Évtizedes álom vált valóra: Megújult a szegedi Vasutas Stadion

2020 végén sok szegedi szíve dobbant egyszerre izgatottan, amikor a sötét téli estén először gyúltak fel a fények a Szegedi Vasutas Sport Egyesület (SZVSE) új atlétikai pályáján. Az új nyolcsávos, nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas futópálya minőségi sportolásra ad lehetőséget a vasutasoknak.

VSC

MÁV VSC Futószakosztály Sport

Miénk a pálya… a nehezített pálya is…

A MÁV VSC Futószakosztálya idén is sikeresen teljesített két ultrafutóversenyt váltóban. A táv és a tét nem volt kicsi: a Tisza-tónál 126, a Balatonnál 220 kilométert kellett teljesítenie a 10 tagból álló csapatnak. Élményeikről Krusch Renáta csapattag mesélt.