Környezetbarát célok

környezetvédelem Zöld

2020.04.30 17:11
szerző: Kandó Eszter

2021 a vasút éve lesz az Európai Unióban, ezen belül a vasúti közlekedésben zöld fordulatról is beszélhetünk, és e két dolog apropóján mutattuk be az előző számunkban a MÁV Zrt. Környezetvédelem, energetika és minőségirányítás szervezetének munkáját. A bemutatást folytatva kérdéseinkre a szervezet vezetője, Wégner Krisztina és Kerényi Judit környezetvédelmi szakértő válaszolt. Arról beszélgettünk, hogy milyen környezetbarát céljai és aktivitásai vannak jelenleg a vasútvállalatnak.

 

A vasúti közlekedés zöld fordulatában milyen konkrét célokat fogalmazott meg a MÁV Zrt., illetve a MÁV csoport?
A feladat és tevékenységünk is sokrétű így a legfontosabbakat emelnénk csak ki. Elsősorban a vasúti területeken felhalmozott illegális hulladékok és vasúti bontási munkákból származó vasúti talpfák és betonaljak mielőbbi felszámolására törekszünk. Ez számunkra azért is nagyon fontos, mert két éve tőlünk indult a kezdeményezés a probléma megoldására, amikor az Ökoindusztria rendezvény keretében együttműködést kezdeményeztünk az érintett felek között. Így nagyon örülünk annak, hogy a zöld stratégia részeként, elsőként ezt sikerült elindítani Örülünk, hogy a kormányzat élére állt ennek a kezdeményezésnek, és határozott fellépést ígérnek.

Ezen felül szakmai javaslatokkal támogatjuk a MÁV-START idei évre tervezett zöld fordulathoz kapcsolódó kommunikációját is, amellyel az utazóközönséget célozzuk meg. Mindemellett tervezzük a MÁV-csoport tevékenysége kapcsán egy fenntarthatósági stratégia kialakítását, amely konkrét célok megfogalmazásával segítené az elkövetkező évek feladatainak priorizálását.

 

Jelenleg milyen aktivitásunk, intézkedésünk van, amelyektől pozitív változásokat vártok?
Sokat várunk az új kommunikációs iránytól, amelynek során dolgozóinkat és utasainkat is széles körben tudjuk elérni. Igyekszünk minél több eseményen, rendezvényen megjelenni, hogy a közösségi közlekedést és MÁV Csoport környezetvédelmi tevékenységét népszerűsítsük. Dolgozunk azon, hogy idén is a MÁV Csoport adja a legtöbb önkéntes oktatót/óraadót az országos legnagyobb fenntarthatósági rendezvény keretein belül, hiszen tavaly ez sikerült, a Fenntarthatósági témahét nagy sikerrel zárul köszönhetően kollégáinknak is. Idén szeretnénk túlszárnyalni az előző év eredményeit.

 

A MÁV-csoport környezetvédelemben érvényesített alapelvei:

  • A megelőzés elvének következetes érvényre juttatása a környezetvédelem leghatékonyabb módja, amely a vasúti közlekedés valamennyi területének elsőrendű feladata.

  • A vasútüzem által okozott környezeti terhelések felszámolása és újratermelődésük megakadályozása az egyik legköltségesebb, ugyanakkor jelentős gazdasági eredménnyel biztató feladat.

  • A vasúti szolgáltatási láncba épülő, csoportszintű, összehangolt, gazdaságos környezetvédelmi szolgáltatásmódszereinek és szervezetének folyamatos fejlesztése és működtetése.

  • A környezetvédelemnek, mint a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának (CSR) egyik leghatékonyabb eszközének erősítése. A MÁV-csoport a társadalmi felelősségvállalás terén a leghatékonyabban a vasút környezetbarát jellegének erősítése terén tud tenni.

 

Fontos az irodaházainkban a szelektív hulladékgyűjtés további kiterjesztése, ennek kiépítésére a felmérés megindult, reméljük hamarosan beszerzési fázisba kerül ez is.

 

Mit gondoltok a koronavírus-járvány következtében növekszik- e majd a közlekedéshez kapcsolódó környezetvédelemi intézkedések jelentősége?
Igen, annyiban biztosan, hogy a kialakult helyzet felhívta a figyelmet arra, hogy a globalizáció következtében kialakult problémák, mint a légi közlekedésből és a közúti közlekedésből és szállítmányozásból adódó légszennyezés, az ipari tevékenység okozta üvegházhatású gázok légkörbe bocsátása, a vírusok és más esetleges megbetegedéseket okozó mikroorganizmusok kontinensek közötti vándorlása, egyértelműen a jelenlegi életvitelünk következménye. A mostani világjárvány miatt érvényben lévő, sokszor drasztikusnak tűnő, de mindenképpen eredményes korlátozások ugyanakkor megmutatták, hogy a fent említett, eddig sokszor túl nagynak, vagy megoldhatatlannak tűnő problémákat is nemzetközi összefogással, sikerrel lehet mérsékelni. Ez mindenképp hatással kell, hogy legyen, és meg kell hogy jelenjen a jövőben a nemzetközi környezetvédelmi stratégiaalkotásban, hosszú távon pedig a MÁV fenntartható szemléletének formálásában is. Arra törekszünk, hogy minél haladóbb szemléletet képviselve megfeleltessük majd a MÁV Csoportot ezen új kihívásoknak is. Azt már most látjuk, hogy a vasút, a vasutasok gyorsan képesek reagálni ezekre a nem mindennapi kihívásokra, ezért biztosak vagyunk abban, hogy a zöld fordulat valóban bekövetkezhet. Rajtunk, vasutasokon ez biztos nem fog múlni.