Fontos a tervezés és a következetes munka

interjú Munkatársaink

2023.10.05 15:40
szerző: Putsay Gábor

Kicsit egyszerűnek tűnik az első kérdés, de számított erre az elismerésre?

Nem számítottam rá, de nagyon örülök, és óriási megtiszteltetés ez nekem. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a díj nemcsak engem illet, köszönettel tartozom a pályavasúti területi igazgatóság 2400 munkavállalójának is.

Véleménye szerint mivel érdemelte ki ezt a díjat?

A szegedi igazgatóság területén, amely három vármegyét teljesen, szintén hármat pedig részlegesen lefed, az elmúlt években jelentős, nemzetgazdaságilag is fontos beruházások zajlottak, zajlanak. Megemlíteném a Budapest–Belgrád(BuBe), a Békéscsaba–Lőkösháza, a Szeged– Röszke–(Szabadka) közötti vasútvonalak felújítását, továbbá azt is, hogy Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedik az ország első vasútvillamosa a Tram-Train, csúcsidőben 20 perces követési rendben, az utasok megelégedésére. Mindez nagyon sok többletfeladattal jár és nemcsak az üzemeltetés során. Gondolok itt arra is, hogy a BuBe projekt miatt, tavaly augusztus 1-től a Szerbia felé irányuló tranzitforgalom a szintén átépítés alatt álló Röszke, átmenetben hagyja el az országot. Mindezekkel együtt a tavalyi évben 19 projektben dolgoztunk. A többlettehervonatok és az átépítésekhez igazodó, folyamatos technológiaváltozások napi szinten a hibaés üzemzavarelhárításoknál, a tervezett karbantartásoknál, valamint a forgalom szervezésben is folyamatos kihívásokat jelentenek. A 140-es vonalon az amúgy is sűrű távolsági és regionális forgalom mellett kell közlekedtetni a tehervonatokat, az infrastruktúrát olyan szinten kell tartanunk, hogy a menetrendszerű közlekedés ne sérüljön. Emellett a beruházásoknál biztosítjuk az üzemeltetői hátteret, terveket véleményezünk, hiszen egy-egy vasútvonal felújításának a befejezése után hosszú távon mi leszünk az üzemeltetők.

Hogy halad a Békéscsaba–Lőkösháza vonal felújítása és a második vágány építése?

Az ütemterv szerint a jövő évben mindkét új vágány eléri az országhatárt. Az átépítési technológiának megfelelően, már most is üzemel olyan szakasz, ahol már új vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Milyenek a pályaállapotok a szegedi igazgatóság területén?

Az említett három nagy projekt befejeztével rendkívül korszerű vasútvonalakat kapunk üzemeltetésre, amelyek az utazóközönség és a vállalkozó vasúti társaságok nagyobb megelégedését szolgálják. Az eredeti pályaparaméterek fenntartása érdekében Kiskunfélegyháza–Szeged között jelenleg folyik a pálya felújítása. A munkálatok várhatóan november közepén fejeződnek be. Folyamatban van a Kiskunfélegyháza–Szeged vonalszakasz átépítésének tervezése, amely érinti Kiskunfélegyháza állomást és a vonalon több helyen két vágánnyal is számol. A Békéscsaba–Szeged vonalra és Hódmezővásárhelyre is nagyon ráférne a felújítás, ennek tervezése is most zajlik.

Mióta dolgozik a vasútnál?

Idén augusztus elsején volt negyvenegy éve, hogy a vasútnál dolgozom. Forgalmi területen kezdtem a munkámat, Nagykőrös állomáson darabszámláló/ kocsifelíróként. Forgalmi szolgálattevőként szolgáltam Nagykőrösön, Cegléden és Kecskeméten is. Tizennégy év forduló szolgálatos évek után, 1996-ben kerültem kinevezésre Kecskemét Alsó állomásra állomásfőnöknek. Ezt követően Szentesre kerültem, ahol az akkori szervezeti változásoknak megfelelően, a szentesi Regionális vasút, Forgalmi Szakigazgatóságba történő beintegrálását és későbbi vezetését kaptam feladatul. 2004-ben a területi Forgalmi Osztályon kezdtem dolgozni forgalmi szakértőként, majd forgalomfelügyeleti alosztályvezető, forgalmi osztályvezető lettem. A pályavasúti területi igazgatóságok, 2013 júniusában történt megalakulásakor pályázat útján nyertem el a műszakiigazgató-helyettesi pozíciót. Pályavasúti területi igazgatóként 2016. január 1-től végzem a munkámat.

Családtagja dolgozik a MÁV-nál?

Pályafutásom kezdetén Nagykőrösön, nagybátyám és egy unokabátyám volt vasutas. A párom a MÁV SZK Zrt. Humán Üzletág Ügyfélszolgálatánál, a középső lányom pedig a MÁV Zrt. szegedi Humánpartner Szervezeténél, humánpartnerként dolgozik.

Mi az Ön szakmai hitvallása?

Minden esetben a szakmaiságot helyezem előtérbe. A megoldások emberének tartom magam, vallom, hogy a leghoszszabb út is az első lépéssel kezdődik, ezért az előre gondolkodás és a gondos tervezés nagyon fontos! Az út során nem riadok vissza a nehézségektől, az esetleges szükségszerű korrekciótól sem. Munkatársaimnak szoktam mondani, hogy nálam az nem elfogadott, hogy „nem baj, ha lassan haladunk, mert rossz az irány”!

Kép