Interjúval búcsúzunk az értékesítési rendszermenedzsment csapatából nyugdíjba vonuló munkatársunktól
Szöllősyné Szundi Mária 1979-ben lépett be a MÁV-hoz és azóta – több mint négy évtizede – a helybiztosításnál dolgozik. A helybiztosításban egy nem szakavatott csak a végterméket – azaz a helyjegyet látja. Ennek előállításához azonban komoly szakmai háttér szükséges, aminek a teljes tudását elsajátította, és az elmúlt években boldogan adta át tapasztalatát a fiatalabb korosztálynak. Amit mi ma szakmailag tudunk és használunk a helybiztosításban, azt mindent tőle tanultuk! – mesélik közvetlen munkatársai Marikáról. Sokan ismerik és tisztelik a tudását a MÁV-START-nál. Amellett, hogy jó szakember, egy nagyon közvetlen és segítőkész munkatárs. Mindig észreveszi, ha valaki szomorúbb, valami gond terheli, és van hozzá egy-két jó szava. Most, hogy elérkezett az emberi élet egyik fontos állomására, megkérdeztük Marikától, hogy melyek a legfontosabb, legszebb emlékei, élményei és milyen gondolatok veszik most körbe, nyugdíjba vonulása előtt?
Mi volt a munkájában a legkedvesebb számára?
Több szempontból is ideális munkára találtam az első nyári főiskolai gyakorlatomon. Viszonylag kevés munkatárssal együtt nagyon sok ember érdekében dolgozhattam, szinte első perctől biztosított volt az önálló tevékenység és a naponta adódó sikerélmény. Az is nagyon pozitív volt a munkámban, hogy nagyon-nagyon sokáig nem vált megunható rutinná számomra, mert a nemzetközi helykészlet tervezése, elkészítése és karbantartása, mint fő feladat mellett a háttértámogatás és a panaszok megválaszolása is hozzám tartozott. Adódott tehát alkotó munka is, volt rengeteg operatív feladat, ami elnyomta a monoton részeket és rögtön volt visszacsatolás is. Az utasok érdekében végzett közös munka volt a közvetlen munkatársaimmal és a többi területen dolgozó kollegával, nem szakmai versengés.
Mi volt a legnagyobb büszkesége a munkája alatt?
Itt sem tudok csak egy dolgot említeni, és a felsorolásom sem fontossági sorrend szerint készült. A munkám megbecsülése, nem a kitüntetésekre gondolok elsősorban. A bizalom, amivel hozzám fordultak a közvetlen és a pénztárban dolgozó kollegáim, vagy az utazási irodák munkatársai felbecsülhetetlen. Figyelem és a fegyelem, amivel a szakmai oktatásaim során tisztelt meg a hallgatóságom. Őszintén örülök annak is, amikor találkozok egy munkatársammal, akkor őszinte mosolyokat látok az arcukon.
Hadd meséljek el egy apró történet még a 80-as évek elejéről:
Olykor úgy hozza a helyzet, hogy egy gyereknek el kell kísérnie a szülőjét a „dolgozójába”. Így találkoztam össze egy komoly, 8-9 éves szöszke legénykével. Édesanyja bemutatott bennünket egymásnak, megemlítve, hogy vezető-helyettes, azaz a főnöke vagyok. Telt az idő, jöttek egymás után a szokásos nyári szolgálati nap feladatai, amibe igyekeztem belevonni alkalmi „munkatársunkat” is, hogy ne unatkozzon jó viselkedésre kárhoztatva az iroda sarkában. Este elköszönés közben még elgondolkodóbbnak láttam a kisfiút, gondoltam, elfárasztotta a „munkanap”. Következő szolgálatban anyukája magyarázatot adott a nagy morfondírozásra. A fiúcska, miközben beszámolt apukájának a napjáról a következőket mondta: Apa, azt hiszem Anya ma füllentett nekem. Az a néni nem lehetett a főnöke, hiszen ő dolgozott a legtöbbet!
Ezek miatt volt nekem nagyon sokáig könnyű a szolgálat és természetes a munkába járás!
Mi fog a legjobban hiányozni?
Azt könnyebb elmondani, mi nem: szakadó esőben, szél- vagy hóviharban munkába indulni. Viccet félre téve, nem a munka, mert be kell látnom, hogy már megvisel és figyelmetlenné tesz egy-egy időjárási front vagy kialvatlan éjszaka, és akadályoz a képernyőre meredéstől gyorsan elfáradó szemem, tehát nem tudnék olyan minőségben dolgozni már, ahogy elvárom magamtól, ahogy elvárják tőlem (előre sajnálom azokat, akinek 70-72 éves korukban akarják folyósítani az első nyugdíjat).
A munkahelyi hangulat viszont igen! Az utóbbi időben már csak öt fős a MÁVRES, de a már nyugdíjas kollégáim közül is nagyon-nagyon sokan tagjai annak az „aranycsapatnak”, akik irigység, pletykálkodás és egymás szándékos bántása nélkül tudtak együtt dolgozni, egymásnak segíteni és nagyon jókat nevetni. Ja, és a gondolatban való sütés-főzésben is nagyon jók voltunk, ezért van mindegyikünknek jó sok receptje, amit még nem volt időnk kipróbálni!
Hogyan tervezi a jövőjét a vasút után a nyugdíjas éveiben? Benne fog szerepelni a MÁV-START is, mint utazás?
Korábban féltem a nyugdíjas korszaktól, de a tavaszi otthoni munkavégzés ideje beláttatta velem, hogy van élet a kenyérkereseten túl is. Az utazás mindig szerepelt a tervekben, sajnos a ,,vírustámadás” már sok úti tervemet hiúsította meg (friss nyugdíjasként egy körutazás során a Balti-, a Földközi-tengerben és az Atlanti óceánban akartam tapicskolni – úszni, sajnos nem tudok). Természetesen az is befolyásoló tényező, hogy mikor dobhatjuk el végre a maszkot, illetve meddig szolgálja a bolyongó kedvemet az erőm és az egészségem. A szép elgondolások megvannak: végre egy kutyus gazdájává válni, kézimunkázni, kirándulni, miközben folyamatosan rend van otthon és a lelkemben… az élet nem áll meg!
Mindannyiunknak hiányozni fog Marika szakmai tudása, munkatapasztalata, a személye, a beszélgetőtárs. Kívánjuk, hogy hosszú, gondtalan nyugdíjas évei legyenek, valósítsa meg az erre az időre tervezett bakancslistáját, és ne felejtsen el bennünket, tartsa velünk a kapcsolatot. Tapasztalatból már tudjuk, hogy a nyugdíjasoknak soha semmire nincs idejük annyira elfoglaltak, de szeretnénk, ha néha-néha meglátogatna bennünket!