Újabb lépés a fenntartható átálláshoz vezető úton

környezetvédelem Hírvonal

2023.10.17 16:19
szerző: MÁV KIG

A jövő kihívásai nagy részben fenntarthatósági kihívások lesznek, amelyekkel úgy tudunk cégcsoport szinten sikeresen megbirkózni, ha ezekre időben a legújabb tudományos ismeretekre alapozva tudatosan készülünk.

Ebből a megfontolásból indította el a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „A jövő vezetői” tehetségprogramját az Üzleti Világtanács (WBCSD) globális programját alapul véve. Ennek célja, hogy a tagvállalatok által delegált munkatársaknak bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és már működő üzleti gyakorlatait, segítve őket abban, hogy pályájuk során ezen elvek mentén hozzák meg szakmai döntéseiket.

A MÁV-VOLÁN-csoport 2023-ban első alkalommal képviseltette magát az átfogó képzésen, azzal a céllal, hogy a cégcsoport zöld átállási kezdeményezéseit elmélyíthesse.

Az idei programban a MÁV Környezetvédelem, energetika és minőségirányítás munkatársa Kerényi Judit vett részt, aki projektcsapatával a biológiai sokféleség növelésének lehetőségeit – a „Zöldülő vasútállomás” koncepcióján keresztül – ismertetve a program zárónapján nyerte el az első helyezést a magyar nagyvállalatok vezetőiből álló szakmai zsűritől. 

Hisszük azt, hogy egy olyan korszakban, amikor a fenntartható és ESG megfontolások egyre inkább központi szerepet játszanak majd a vállalati döntéshozatalban, egy ilyen képzés jó eszközt biztosít a vasút folyamatos zöld átállási törekvéseinek eléréséhez. Ezért bízunk abban, hogy évről évre – minél több szakterületről érkező – további munkatársaink számára is nyílik lehetőség a szemléletformáló programban való részvételre.

Kép