Szépülő dél-balatoni állomások

felújítás Balaton Hírvonal

2023.04.20 14:34
szerző: MÁV KIG

Megújul egy állomás és egy vasúti megállóhely a dél-balatoni vonalon. Balatonfenyves állomás és Balatonszéplak alsó megállóhely felvételi épülete korszerűsödik, és kulturáltabbak lesznek az előterek is.

A dél-balatoni vasútvonalon levő Balatonfenyves vasútállomás 1,4 milliárd forintból, Balatonszéplak felső megállóhely pedig hatszázmillió forintból újul meg év végéig az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában. Mindkét helyszínen átépül a felvételi épület, és megújul az állomási előtér is. Nagy Bálint, az ÉKM közlekedésért felelős államtitkára a balatonfenyvesi vasútállomásnál április 20-án tartott projektindító sajtótájékoztatón elmondta: a Balaton déli partján a vasúti fejlesztések 2010 óta zajlanak, azóta csaknem 73 milliárd forintot fordított a kormány a déli parti vonal megújítására. Az eddigi és a további fejlesztésekre azért is nagy szükség van, mert egy év alatt csaknem 1,6 millió ember utazik ezeken a szakaszokon – hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra, hogy a május elsejétől bevezetendő vármegye-, illetve országbérlet az elmúlt 12 év legjelentősebb tömegközlekedési támogatása, a bérletek iránt nagy érdeklődésre számítanak.

 

2

 

Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt évek jelentős, Balatont érintő vasúti fejlesztései „beérettek". Hosszú idő óta tavaly fordult elő először, hogy a balatoni utazáshoz ugyanannyian választották a vonatot, mint a személygépkocsit – mondta, megjegyezve, hogy a siker a fejlesztések eredményének igazolása. A tavalyi, minden korábbit felülmúló utasrekordot követően arra lehet számítani, hogy idén még többen választják majd a vasutat, illetve a közösségi közlekedést a balatoni úti céljuk eléréséhez – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a fejlesztések nem állnak le, amelyek érintik a járműállományt, a szolgáltatásokat, a jegyrendszert, a menetrendet és az infrastruktúrát is.

Witzmann Mihály Somogy vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, talán soha nem érkezett még ennyi fejlesztési forrás a Balatonhoz ilyen rövid idő alatt, mint az utóbbi néhány évben. A fejlesztések érintették egyebek közt a közlekedési infrastruktúrát, a vasutat, a balatoni hajózást, a balatoni bringakört, a Sió-zsilipet és a strandokat is – sorolta.

Balatonfenyvesen a projekt tartalmazza a vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukcióját, valamint az I. vágány melletti peron akadálymentesítését, a meglévő állomásépület felújítását, korszerűsítését, belső átalakítását, és a gyalogos felüljárónál új lépcsőkar építését. A vasútállomás most átépülő felvételi épületét 1974-ben adta át a MÁV az utazóközönségnek. Az épület belsőépítészetileg is megújul, valamint korszerű épületgépészeti, épületvillamossági rendszerek lesznek kiépítve. A vasútállomáson az I. számú vágány melletti aszfalt burkolatú „A” peron lesz átépítve sínkorona felett 55 centiméter magassággal és 360 méter hosszon. A peron 2023. június 17-éig, a balatoni főszezon kezdetére elkészül. Az új lépcsőkarral gyalogos közlekedési útvonal létesül a kisvasúti állomáshoz. Így a középperonról közvetlenül el lehet jutni külön szintű átjárással a gazdasági vasút megállójába. A lépcsőkar 2023. június 17-éig, a balatoni főszezon kezdetére szintén elkészül.

 

6

 

Balatonszéplak felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekt keretében a meglévő állomásépületet elbontják, és új állomásépület építenek, valamint az állomási előteret is rendezik. A megállóhely most elbontott felvételi épületét 1937-ben adták át az utazóközönségnek, utolsó részleges felújítása 1981-ben történt. A felújítást követően a tervek szerint a jegykiadó automata, amely 2022-ben létesült, a váróterembe lesz telepítve. A projekt keretében Balatonszéplak felső vasúti megállóhelyen felvételi épülete építészetileg teljes körűen átépül. Az épület belsőépítészetileg is megújul valamint korszerű épületgépészeti, épületvillamossági rendszereket építenek ki. Javulnak a közlekedési kapcsolatok, valamint megtörténik az állomási előtér fejlesztése (akadálymentesítés és akadálymentesített parkoló kialakítása, kerékpártárolás biztosítása, utastájékoztatási rendszer korszerűsítése, környezetrendezés).

 

7

 

Jó hír az utasoknak, hogy a főszezon alatt sem vágányzár nem lesz, sem pedig kapacitáskorlátozással járó tevékenység nem végezhető.