Pusker Júlia: mindig megtisztelő együtt zenélni a MÁV Szimfonikusokkal

interjú Hírvonal

2023.10.11 13:07
szerző: Putsay Gábor

A Zeneakadémia Nagytermében az Aradi Vértanúk Emléknapján adott koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar, amelyen meghívott szólistaként fellépett Pusker Júlia hegedűművész. Vele beszélgettünk a pályájáról, zenéről, a hétköznapokról és a különleges hangszerről, amin játszik.

Fergeteges koncertet adott a MÁV Szimfonikus Zenekar október 6-án a Zeneakadémián, ahol szólistaként Ön játszotta el Bartók I. hegedűverseny című művét. Hogy érezte magát, milyen volt a szimfonikusokkal együtt koncertezni?

Felemelő érzés Bartók hegedűversenyt játszani a Zeneakadémia Nagytermében, különösen egy ilyen támogató zenekarral. Már a főpróba is egy olyan emlék számomra, amely sokáig megmarad. Nagyon sok energiát kapok azoktól a fellépésektől, amikor a zenekarral együtt adunk koncertet, nem véletlen, hogy régóta tart ez a közös barátság.

Hogyan került kapcsolatba a MÁV Szimfonikus Zenekarral?

A nővéremmel, Pusker Ágnessel játszottunk együtt először a zenekarral, körülbelül tíz évvel ezelőtt. Azóta több alkalommal volt szerencsém a MÁV Szimfonikusokkal együtt zenélni.

Zenész családban született, már gyermekkorában is nagy tehetségnek számított. Megosztana néhány gondolatot a pályája elejéről, továbbá arról, hogyan lett muzsikus?

Valóban a családi háttér meghatározó volt számomra, hiszen édesapám orgonaművész és karmester, édesanyán nagybőgő szakon végzett, de Kecskeméten tanít zongorát évek óta. Nővérem szintén hegedül, az ő játékát hallottam gyerekként, ez adta tulajdonképpen az első lökést. Öt évesen kezdtem hegedülni, szerencsére remek tanárom volt. Ittzés Tamásnak én voltam a legkisebb növendéke, rendkívül játékosan tanított, élményszerűvé téve ezt a korai időszakot. Hét évesen nyertem először díjat, ekkor már lehetett sejteni, hogy valamilyen tehetségem van ehhez a hangszerhez. Tíz évesen ismét nyertem hegedűversenyt, majd jöttek a további eredmények, aztán egymást követték a fellépések és a koncertek. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek előkészítő osztályában öt évet tanultam. Utána a normál tagozaton, már az egyetemi szinten egy évig, először Kokas Katalin, majd Kertész István osztályában. A második évben Angliába költöztem, a londoni Királyi Zeneakadémián Pauk György hegedűművész hívott meg az osztályába. Az egyetemen 2016-ban szereztem mesterdiplomát.

Szólistaként sok meghívást kap zenekaroktól. Hogyan működik mindez a gyakorlatban?

Általában egy-másfél évaddal korábban kapok értesítést, mint a mostani koncertre is a MÁV Szimfonikus Zenekartól, hogy szeretnének meghívni. Egyeztetjük az időpontot, és reménykedünk benne, hogy létrejön a koncert, hiszen a covid-járvány óta ez egy kicsit megváltozott a zenei világban.

Művészként hogyan élte meg ezt az időszakot?

Amikor elkezdődött a járvány, éppen a brüsszeli Erzsébet Királyné versenyen voltunk túl, és akkor indultak volna a versenynek köszönhető koncertek. Így a munka gyümölcse nem érett ugyan be, viszont abból a szempontból kedvező volt számomra, hogy tudtam egy kicsit pihenni. Szükségem volt ugyanis egy kis regenerálódásra, így néhány hónapot pihentem. Utána hamar elkezdődtek az online koncertek, színpadra viszont csak hat hónap elteltével léptem először. Pontosabban üres termekben zenéltünk, publikum nélkül. Teljesen más volt így hegedülni és szokatlan volt a hangulat közönség nélkül.

Hogyan „hangolta” magát erre a koncertre?

Az I. hegedűversenyt már több alkalommal játszottam. Amikor egy darab ismerős a számomra, rutinosabban mozgok, és időről időre jobban át tudom adni a zenei közlendőmet a közönségnek. Ahogy telnek az évek, megváltozik az ember hozzáállása egy-egy műhöz, a zene értelmezése is más lesz. Változik a művész viszonya a darabhoz, és ez érződik az előadáson is.

Ki hatott leginkább a művészetére, kit szeret leginkább játszani?

Bartók mindenképpen közel áll hozzám. Amikor a kis hegedűversenyt játszottam most a Zeneakadémián, már a főpróbán is azt éreztem, hogy mennyire szívhez szóló ez a zene, belülről fakad, ennél természetesebb művet nehezen tudok elképzelni. Bartók művészete olyan szinten kapcsolódik az identitásomhoz, hogy úgy érzem, tényleg át tudom adni a közlendőmet a közönségnek.

A zenekar mottója, hogy „zenében utazunk”. Hogyan éli meg Ön ezt az utazást?

Mindannyian utazunk, nagyon szép, amikor a zene elkísér minket az életben, az emberi úton. Véleményem szerint arra vagyunk hivatottak, hogy megéljük, és ne csak túléljük ezt az utat. Nagyon nagy áldás számomra, hogy az életemet, a munkámat a zene tölti ki.

Mivel szeret utazni?

Ha lehet választani, inkább vonattal, a főpróbára és a koncertre is azzal jöttem Kecskemétről. Inkább a vasutat preferálom, viszont vannak városok, ahonnan nem jó bevállalni a 12 órás vonatutat a másfél órás repülő helyett. A 2023-2024-es évadban részt veszek egy olyan turnén, amelyet az Európai Koncerttermek Szövetsége szervez. Arra ösztönzik a zenészeket a fenntarthatóság és a környezetvédelem érdekében, hogy azokba a városba ahová vonattal négy órán belül el lehet jutni, ne repüljünk a koncertek helyszínei között. Bizonyos helyszínekre vonattal megyek, például Berlinből Kölnbe, vagy Brüsszelből Kölnbe, már meg is vannak a jegyek. Amikor Angliában éltem, London és Brüsszel között leginkább az Eurostarral közlekedtem.

Jelenleg hol él?

Berlinben. Angliában tanultam, de valahogy eltelt az az idő, amit ott értékesen el tudtam tölteni, új kultúrára és egy új kezdetre vágytam. Berlin nagyon színes és kulturálisan sokoldalú város, nagyon sok zenésszel, koncertekkel, operával.

Szabad idejében mivel foglalkozik?

Nincs igazán sok szabadidőm, sokat utazom, koncertezni járok. Így kevés szabadidőm marad, különösen akkor, ha teljes a szezon. Úszni viszont szívesen megyek, mostanában mentálisan és fizikailag is ezzel kapcsolok ki.

Mennyit szokott gyakorolni?

Ez a helyzettől és az adott naptól függ, hogy mennyit utazom, mikor veszek részt koncerteken. Általában naponta három-négy órát, ha nincs koncert. A koncertnap különleges, hiszen be kell osztani, hogy jusson idő gyakorlásra, a főpróbára, pihenésre, hogy az esti előadáson jó formában legyek.

Ön egy 1690-ben készült olasz hegedűn játszik. Mi kell ahhoz, hogy egy hangszer ennyi ideig, ilyen jó állapotban megmaradjon?

Szerencse. Ez a hegedű jókor volt jó helyen, túlélte a viszontagságokat. Nagyon megható érzés ezzel a hangszerrel zenélni, főleg ha belegondolunk abba, hogy kik játszottak rajta, és milyen régi darab. Szinte elképzelhetetlen kincs és érték ez a hegedű számomra. Bizonyos részletekre érdemes odafigyelni, például arra, hogy nagy hőingadozásnak ne legyen kitéve, ütésálló tokban legyen, és az sem mindegy, hogy utazáskor melyik oldalára fordítjuk. Igyekszem maximálisan odafigyelni, hogy a legjobb körülményeket biztosítsam a hangszernek. Bár meg kell mondjam, meglehetősen kimerítő egy ilyen hangszerrel utazni. Időnként szó szerint érzem a felelősség súlyát.

 

Szakmai életút

Pusker Júlia hegedűművész zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kezdte, majd Angliába költözött, hogy Pauk Györgynél tanuljon a londoni Royal Academy of Music intézményben, ahol 2016-ban kitüntetéssel szerezte meg a mesterdiplomáját. A brüsszeli Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze volt 2011-2016 között, ahol Augustin Dumay-vel dolgozott együtt. Az Erzsébet Királyné versenyen 2019-ben a döntőbe jutott, és 5. díjat nyert. A Rising Star (feltörekvő csillagok) nemzetközi szervezet meghívására az idei szezonban Európa legrangosabb koncerttermeiben adhat szólóesteket. Kitüntették Junior Prima Díjjal és a Cziffra fesztivál Különleges tehetség díjával.