Beköszöntött a fedélzeti vendéglátás reneszánsza

interjú Hírvonal

2023.08.02 13:30
szerző: Putsay Gábor

Kedvelik az utasok a MÁV-START étkező-, bisztró-, háló-, és fekvőhelyes kocsijait, ami meglátszik a forgalmi adatokban is. Ez viszont nem véletlen, az Utasellátó Igazgatóság jelentős fejlesztéseket végzett a közelmúltban, a hálózat az Utasellátó megújításakor kitűzött céloknak megfelelően kiteljesedett. Az idei nyárról, a fejlesztésekről és a további célokról beszélgettünk Soha Péterrel a MÁV-START Utasellátó Szolgáltatás vezetőjével.

 

Javában tart a nyári szezon, ami megmutatkozik abban is, hogy nagyon sokan kelnek útra háló- és fekvőhelyes kocsikban, emellett keresettek az étkező- és bisztrókocsik is. Mennyire tud ezeknek az elvárásoknak eleget tenni a MÁV-START Utasellátó Igazgatósága?

Az idén 75 éves múltra visszatekintő Utasellátó 2020. június 1. óta működik a MÁV-START önálló szervezeti egységeként, és a három éve tartó fejlesztési munka meghozta a gyümölcsét. Az újraszervezés hatására sokat javult a szolgáltatási színvonal, úgy gondolom, hogy hosszú ideje nem volt ilyen szintű az ellátás a vonatokon, illetve a saját üzemeltetésű földi vendéglátóhelyeken, mint napjainkban. Idén nyáron a szezonális vonatokkal együtt már napi 124 vonat közlekedik valamilyen Utasellátó-szolgáltatással. Jelenleg több, mint négyszáz munkavállaló dolgozik az igazgatóságon a vasúti vendéglátási szolgáltatások tervezésén, szervezésén és napi szintű megvalósításán, ezzel szemben 2020-ban még száz főt alatt volt a létszám, vagyis három év alatt több mint a négyszeresére emelkedett.

A járműpark is átalakult, illetve új arculatot kapott a közelmúltban, hiszen felújított és új kocsikat egyaránt forgalomba helyeztek, amelyeken Utasellátó-szolgáltatás érhető el.

Valóban szemmel látható mind a műszaki, mind pedig az arculati megújulás, ami jelentős eredmény, ezzel együtt az Utasellátó célú kocsik modernizációját folytatni kell. Kiemelendő, hogy a tíz DWA étkezőkocsiból hat már teljesen megújult kívülről és belülről egyaránt, és itt nemcsak az utaskomfort javult, a járművekbe új konyhatechnikát, modern berendezéseket szereltek. Ezekkel a kocsikkal már a mai kor követelményeinek megfelelően lehet szolgáltatni, ami nemcsak az utasok számára, hanem kollégáinknak is fontos. Jelenleg is zajlik a fővizsgák részeként a járműpark megújítása, célunk, hogy ez valamennyi sorozatra kiterjedjen. A közelmúltban 22 használt háló- és fekvőhelyes kocsit vásároltunk, amelyeket már közlekedtetünk, emellett szinte teljesen végigfutott a 15 CAF gyártmányú háló- és fekvőhelyes kocsi felújítása is. A jelenleg állományban lévő 25 hálókocsiból 15, továbbá a 30 fekvőhelyes kocsiból 22 légkondicionált, amelyek magasabb utazási élményt nyújtanak utasainknak. Lényeges megemlíteni, hogy a belföldi bisztrókocsi szolgáltatást a MÁV-START saját fejlesztésű 35 InterCity+ kocsijának forgalomba helyezésével sikerült elindítanunk, ami egyébként nagyon népszerű az utasok körében, minden érintett fővonalon üdvözölték a fedélzeti vendéglátás visszatérését. A most zajló beruházások tehát lényegesek, de a jelenleg frissítés alatt álló és 2030-ig terjedő Utasellátó stratégiában foglalt célok eléréséhez nem elegendőek. Ehhez új járművek beszerzésére is szükség lesz. Optimizmusra ad okot, hogy a MÁV-START nemrég elkészített, 2033-ig terjedő járműstratégiájában szerepel többek között tíz éjszakai szerelvény háló-, fekvőhelyes- és étkezőkocsikkal, valamint 15 EuroCity-szerelvény étkezőkocsival, emellett a belföldi InterCity-vonatok és IC ingavonati szerelvények beszerzését is fedélzeti vendéglátási funkcióval tervezi a vasúttársaság.

Mennyi járművet üzemeltetnek jelenleg?

Összesen 118 Utasellátó célú kocsival rendelkezik a MÁV-START, ezek közül 26 étkezőkocsi, 35 bisztrókocsi, 25 hálókocsi, 30 pedig fekvőhelyes kocsi. Bízunk benne, hogy a különböző okok miatt még nem üzemképes járműveinket is hamarosan forgalomba tudjuk helyezni, így bővítve tovább a szolgáltatásunkat.

Várható volt, hogy az adriai vonatok idén is népszerűek lesznek, de mi a helyzet a többi külföldi és belföldi járattal?

Európában beköszöntött az éjszakai vonatozás reneszánsza, ami abból is látszik, hogy mind a nyugat-európai, mind a tengerparti járatainkon a háló- és fekvőhelyes kocsik gyakorlatilag „telt házzal” közlekednek, emellett az étkezőkocsik is nagyon kedveltek az utasok körében. Az Adria InterCity-t idén öt éjszakai kocsival indítottuk el, de a foglalási adatokból egyértelműen látszott, hogy ennél is többen szeretnének utazni, így a járatot július közepétől kiegészítettük még egy fekvőhelyes kocsival. A lehetőségekhez mérten erősítjük a vonatokat, a Retró Istria expresszvonatot is kiegészítjük forgalmasabb napokon egy többlet hálókocsival. Népszerűek a balatoni InterCity-k étkezőkocsijai, emellett, mint említettem, pozitívak a visszajelzések a bisztrókocsi szolgáltatásról is. Szintén kedvelt az Üzleti várótermünk a Keleti pályaudvaron, amelyet elsősorban a külföldi utasok vesznek igénybe. Állandó a részvételünk a cégcsoport különböző programjain is, ezek közül is kiemelendők a retró hétvégék. Folyamatosak továbbá a megkeresések a különvonatok esetében is, Erdélybe például az Erzsébet-táborba tartó vonatokban két fekvőhelyes kocsit közlekedtetünk. Összességében azt mondhatjuk, hogy az idei nyári szezonban kiteljesedett a szolgáltatási palettánk, elérte a tetőpontját a hálózat. Évtizedes távlatban most közlekedik a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, de terveink szerint az ősz sem lesz eseménytelen, több fontos fejlesztéssel készülünk.

Ahhoz viszont, hogy ilyen keresettek legyenek például az éjszakai vonatok, nem elég csak az utazási kedv, a szolgáltatásnak is jónak kell lennie.

Véleményem szerint 2020-ban nemcsak szervezeti átalakulás történt, hanem szemléletváltás is, ez hozott eredményt. Az igazgatóság elsődleges célja, hogy az utazási élményt növeljük, több szolgáltatást kell adnunk ahhoz, hogy az utazók a vasutat válasszák, mert csak így lehetünk versenyképesek. Nemcsak azt képviseljük, hogy A pontból B-be eljuttatjuk az utast, hanem olyan kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtunk, amelyek révén a személyszállítás minősége és így az utazási élmény növekszik. Így próbáljuk versenyképessé tenni a vasutat a többi közlekedési móddal szemben. Ez az Utasellátó feladata és küldetése. A magam részéről szeretném megköszönni az Utasellátó Igazgatóságban dolgozó valamennyi kollégámnak, hogy az elmúlt években helytállt a maga posztján, és munkájával hozzájárult a fejlesztésekhez. A társszervezetek munkatársainak pedig azt, hogy szakterületük szerint támogatták az Utasellátó megújításának folyamatát.