Érzelmekkel kapcsolatos hiedelmeink

életvezetés Támogatlak

2024.03.27 10:55
szerző: A Támogatlak program csapatA

„A férfiaknak nem szabad sírni, mert az a gyengeség jele.” „Ha kifejezzük, hogy valami miatt dühösek vagyunk, az rossz fényt vet ránk, emiatt jobb az ilyen érzéseket eltitkolni.”  „A nők azért sírnak, mert ezzel tudják manipulálni a környezetüket.” Biztosan mindannyian hallottunk már ehhez hasonló állításokat, amelyek nagyon mélyen be tudnak épülni, pedig valójában nem szolgálják az érdekeinket. Honnan származnak, és mit tehetünk érzelmekkel kapcsolatos hiedelmeinkkel?

Az érzelmekkel kapcsolatos hiedelmeinket – amelyek leggyakrabban gyerekkorunkból gyökereznek – jellemzően a szüleinktől, nagyszüleinktől, tanárainktól hallottuk. Előfordulhatott akár az is, hogy megszidtak a helytelennek tartott érzelmeink miatt.  Az ilyen reakciók azt üzenik, hogy tilos megélnünk, kifejeznünk az érzéseinket, ez pedig könnyen vezethet ahhoz, hogy felnőtt korban is megpróbáljuk őket elnyomni.  Az érzelmektől viszont nem lehet ilyen könnyen szabadulni: ha nem éljük meg őket, felszínre törnek majd más módon, nem ritkán más érzelmeinkkel keveredve, eltorzulva. Ilyen megjelenési mód például a passzív-agresszív viselkedés.

Vannak olyan érzelmek, amelyeknek nem jó átadni magunkat, amelyeket nem jó megélni: ilyen a szomorúság, a harag, a félelem. Bármilyen rossz is ezeket megtapasztalni, érdemes észben tartani, hogy az érzéseink mindig segíteni szeretnének nekünk, valamilyen üzenetet hordoznak, valamire fel szeretnék hívni a figyelmünket. A negatív érzések általában arra figyelmeztetnek, hogy valami nem jó nekünk, cselekednünk kell, változtatnunk kell, vagy éppen ki kell lépnünk egy helyzetből.

Hogyan szabadulhatunk meg hiedelmeinktől?

Akár egyedül is tudunk eredményesen dolgozni azon, hogy megszabaduljunk olyan hiedelmeinktől, amelyek nincsenek hasznunkra. Az első lépés, hogy felismerjük ezeket a hiedelmeket – ez nem mindig könnyű feladat, hiszen az ilyen gondolatok sokszor automatikusan jönnek. A tudatosításukban viszont sokat tud segíteni az alábbi gyakorlat, amely egy naplózási technika.

Mindig írjuk fel, hogy mit érzünk, mit éreztünk aznap: pozitívat és negatívat egyaránt. Jegyezzük le az érzelmeinkkel kapcsolatos gondolatainkat is, és hogy ezek hogyan befolyásolták a viselkedésünket.

Kép

A feljegyzéseket visszaolvasva felismerhetjük a hiedelmeinket, amelyek az érzelmekhez fűződő viszonyunkat formálják. Fontos, hogy az érzelmeinkkel kapcsolatos hiedelmeink megváltoztatásánál nem az érzelmeinket kell megváltoztatni, hanem azt, amit gondolunk róluk. Helyettesítsük hasznos, segítő gondolatokkal a hiedelmeinket. Az alábbi példa segíthet megérteni, hogyan tehetjük ezt meg. 

Helyzet: Egy barátom viccnek álcázott sértő megjegyzést tett rám.

Hiedelem: „Nem mutathatom ki, hogy ez nekem rosszul esett, mert akkor azt fogják gondolni, hogy túlérzékeny, humortalan ember vagyok.”

Helyette hasznos, segítő gondolat: „Rosszul esett ez a megjegyzés, jobb, ha ezt nyíltan visszajelzem, hiszen lehet, hogy fel sem ismeri, hogy amit mond az sértő. Számára is hasznos visszajelzés lehet, és magamnak is segítek elkerülni, hogy a későbbiekben emiatt rosszul érezzem magam.”

Figyeljünk minden nap az érzelmeinkhez kapcsolódó gondolatainkra, reakcióinkra, és tanuljuk meg kezelni azokat, mentális egészségünk érdekében!

a Támogatlak program csapata