Élvezzük az őszi hónapokat!

Ősz Recept Életmód

2019.10.07 07:58
szerző: Hum Krisztina

Vége a nyárnak, az iskola is megkezdődött, sötétebbek a reggelek is már, hiszen rövidülnek a nappalok. Most, amikor e sorok íródnak, odakint éppen igazi nyirkos, szeles, amolyan „nemszeretem” idő van. Ez az időjárás a kedvünkre sincs jó hatással, ezért szidjuk az időt, a hideget, az esőt és a ködöt, a rövidebb nappalokat. Pedig az ősz csodálatos évszak! 


„Októberi eső, termékeny esztendő” tartja a népi megfigyelés. Magvető hava, Mindenszentek hava és Begyűjtés hava. Ezek mind az év tizedik hónapját, azaz októbert jelölik. Úgy tartják, ha zivataros ez a hónap, akkor hideg és szeles lesz a tél. Azt is mondják, amilyen az idei október, olyan lesz a következő március. Október az igazi vidéki mulatságok, a szüreti szezon, a kukoricafosztás, a betakarítás, a téli hónapokra felkészülés időszaka. 

 

 

A téli hónapokra ősszel felkészítjük a kamrát, üvegekbe töltjük a nyár, az ősz ízeit, illatait. Ilyenkor már sorakoznak a polcokon ezek a színekkel,zamatokkal teli üvegek, a gondos háziasszony munkáját dicsérve. A télre készülve testünk-lelkünk is igényli a gondoskodást. Szerencsére most még bőven akad friss termés a piacokon, melyekkel érdemes feltölteni vitaminraktárainkat, hogy a későbbi hűvös időben is egészségesek maradjunk. Az őszi zöldségek és gyümölcsök gazdag választéka erősíti immunrendszerünket, vitaminokkal és ásványi anyagokkal töltik fel a szervezetünket, ezek kitartanak majd a szűkülő, téli kínálat idejére is. Látogassunk el egy piacra, szerezzünk be újabb és újabb alapanyagokat, és egyedi ötleteinket is bevetve készítsünk változatos fogásokat!


Lédús gyümölcsök

A gyümölcsök magas rosttartalmukkal javítják az emésztőrendszerünk működését, megkötik a káros bomlástermékeket és csökkentik az éhségérzetet. A bennük lévő szénhidrátok gyorsan felszívódnak, jól hasznosulnak. A lédús gyümölcsök folyadéktartalma 75-90% közötti, ez a magas folyadéktartalom lassabban szívódik fel, mint a víz, így kisebb terhet ró a vesékre. Szinte mindegyikük fontos rostforrás is. A vitaminkészítmények korában nem tulajdonítunk akkora jelentőséget a gyümölcsfogyasztásnak, ami pedig nagy hiba. A mondás szerint napi egy alma az orvost távol tartja. Ilyenkor ősszel azonban nem csak almát érdemes fogyasztani az egészségünk érdekében. Ez az utolsó pillanat, hogy feltankoljuk immunrendszerünket a télre és egészségesre együk magunkat.

 

 

Változatos zöldségek

Élettani hatásuk a gyümölcsökéhez hasonló. Bővelkednek vitaminokban, ásványi anyagokban, enzimekben, rostban és még sok minden másban, ami az egészségünket támogathatja. Ősszel is elérhető a kabakosok közül a tök, a cukkini, a sütőtök, a csucsorfélék közül a paradicsom és a paprika, a káposztafélék közül a fejes káposzta, a vöröskáposzta, a kelkáposzta, a karfiol és a brokkoli. A kínálat viszont ennél is sokkal bővebb, hiszen ilyenkor teremnek a gyökérzöldségek, a hagymafélék és a hüvelyesek. 

 

Törődjünk a lelkünkkel is!
Az őszi erdő csodálatos színeivel megnyugtatja a lelkünket, egy séta pedig az egész szervezetünket átmozgatja, és számtalan pozitív egészségügyi hatása is van. Ezért ha tehetjük, sétáljunk egy nagyot, töltekezzünk fel az őszi napsütéssel, egy-két órára hagyjuk hátra a gondokat, mosolyogjunk és öleljük meg azt, akit szeretünk! Testünk-lelkünk meghálálja a gondoskodást.

 

Süssünk-főzzünk!


Kedves Kollégák! Most két finom, kipróbált, őszi gyümölcsökkel, zöldségekkel elkészíthető receptet teszünk közzé, amelyeket munkatársainktól kaptunk. Ha van a tarsolyában egy jó családi recept, küldje el nekünk, és mi szívesen közzétesszük a Vasutas Magazin lapjain a leírást és az étel fotóját. 

 

Rozmaringos báránylapocka brokkolis sárgarépával

A báránylapockát egy éjszakára bepácoljuk, sózzuk. A pácléhez fél dl olívaolajat, 2-3 gerezd reszelt fokhagymát, 1 kávéskanál sót, egy ág aprított rozmaringot keverünk össze. Másnap a húst a páclével együtt jénai tálba tesszük, sütőben, lefedve, közepes hőfokon körülbelül 1 órát sütjük, időnként saját levével locsolgatjuk.

 

Brokkolis sárgarépa köret:
Az összesen 35-40 dkg zöldséget külön-külön roppanósra főzzük. Ezután hideg vízzel „sokkoljuk”, így a zöldség megőrzi a roppanósságát. A zöldségeket felhevített olívaolajon néhány szelet fokhagymával átdinszteljük, sóval, pici cukorral és borssal ízesítjük, jól összeforgatjuk. További ajánlott köretek: cukkiniragu, karalábé-borsó-sárgarépa köret, gombaragu.
A pirosra sült báránylapockát tálra tesszük és a többféle ízletes zöldségkörettel kínáljuk. 

Jó étvágyat kíván: Horváth Gyöngyi eszközgazdálkodási szakelőadó (MÁV-START JBI Szombathely)

 

Szilvás pite

A tészta hozzávalói:
50 dkg liszt, 2 evőkanál porcukor, 1 teáskanálnyi őrölt fahéj, 20 dkg vaj, 2 tojássárgája, 4 evőkanál tejföl, 1 csomag sütőpor.


A töltelékhez:
1 kg szilva, fél citrom reszelt héja, 3 evőkanál cukor, 2 teáskanálnyi őrölt fahéj, 1 evőkanál zsemlemorzsa.

 

Elkészítése:
A tészta alapanyagait egy tálba tesszük és robotgéppel összedolgozzuk. Ezt követően kettőbe osztjuk és kinyújtjuk. Az egyik tésztát kivajazott sütőformába simítjuk, megszórjuk a zsemlemorzsával, hogy ne ázzon át. A szilvát kimagozzuk és felvagdossuk. A cukrot és a fahéjat összekeverjük, ezzel megszórjuk a szilvát, majd az egészet a tésztára halmozzuk. Tetszés szerint beborítjuk a másik tésztával és megszórjuk fahéjas cukorral. 30 perc alatt 180 fokon készre sütjük, és már szeletelhetjük is.

Jó étvágyat kíván: Tóth Zsuzsanna biztonsági szakértő (MÁV-START Biztonság)