Soha nem gondolt rá Császár Ferenc hogy vasutas legyen. Végül 41 évig dolgozott, szolgálta a MÁV-ot. Egy korábbi nyilatkozatában csak „átlagos embernek” nevezte magát a nyugdíjas vasúti vezető, ám álmai, életútja nem erről tanúskodnak.
– Magamnak való, szótlan emberke voltam, de az idő megtanított rá, hogy beszélni is kell, ha közölni akarom az érzelmeimet – mondta magáról derűsen a rövidesen 90 esztendős Császár Ferenc. 1931. augusztus 6-án, Szegeden született. A családja több száz éve alsóvárosi földművesekből és állattartókból állt, a mai repülőtér közelében, a Délibáb utca folytatásában laktak. Ahogy másoknak, az ő családjának is elvitte az 1879-es nagy árvíz mindenét. Nagyszülei és szülei sokat dolgoztak azért, hogy egyről a kettőre jussanak. Szülei földet vásároltak, házat építettek. Emiatt ő csak a házasságuk hetedik évében született és így egyedüli gyerek maradt. Földműves családként kerültek a vasutasoknak fenntartott Klebelsbergtelepre, mint az állami hivatalnokok ellátásában részt vevő beszállítók: Ő mégsem a telepen született, hanem Alsóvároson, a nagyszülei Közép-kapu utcai portáján, mert oda egyszerűbben hívtak bábát. Klebelsbergtelepről a móravárosi Kormányos utcába, kertes házba költöztek, éppen jókor: a környékbeliek földjét téeszesítéskor mind elvittek. Mire kis „birtokukon” beállították a szőlőt, gyümölcsöst, édesapja meghalt, ketten maradtak az édesanyjával. Onnan költöztek tovább a Nemestakács utcába, ahol ma is lakik. Császár Ferenc soha nem gondolta volna, hogy vasutas lesz. Nagyon szeretett viszont játszani, sportolni: úszott, futott, futballozott, turulozott. - Rossz gyerek voltam- mondja mosolyogva. Sokszor elverte a lábam szárát a tanító bácsi, amikor az iskola előtt rosszalkodtunk a többi rosszcsont osztálytársammal!
Tizenöt éves korára már a Szegedi Vasutas Sportegyesület igazolt labdarúgója volt. A kereskedelmi középiskolai érettségije előtt azonban megsérült, váltani kényszerült. Nehéz idők jártak 1949-ben: az államosításkor ugyanis nem talált sehol munkahelyet. Vasutas sportvezetői – nevesül Virág Mihály - megsajnálták, és azt javasolták neki: nézze meg az állomáson induló vasutas tanfolyamok egyikét. Abban az időben kezdett divatba jönni a fiú–lány vegyes osztály, úgyhogy jól alakult a képzés: ott maradt. Egymás után tette le a vizsgákat távírászatból, forgalomból az önállósítót, ezután mehetett Budapestre a MÁV Tisztképző Intézet forgalmi-kereskedelmi tagozatára, ahol kiemelkedő tanulmányi eredménnyel végzett. Onnan olyan állomásokra helyezték, mint Kiskunfélegyháza, Kistelek, Kiskőrös, Tiszakécske. Megnősült, megszülettek az ikergyermekeik. 1960-ban emelték ki magasabb beosztásba: Szegedi állomáson, a rendező pályaudvaron és Szeged-Rókuson is volt forgalmi szolgálattevő. Később menetirányítóként egész vonalak forgalmáért felelt, pár év múlva vonalbiztossá lépett elő: az Orosháza–Szentes–Kiskunfélegyháza, a Kiskunhalas–Baja–Bátaszék vonal forgalmát, üzembiztos működését felügyelte. Üzemirányítóként száz ember munkáját irányította. Onnan statisztikusnak kérte magát: a vasút területi üzemi teljesítményeit gyűjtötte, elemezte, értékelte.
Vezetői felfigyeltek kiemelkedő irányítói, szervezői képességeire: forgalmi osztályvezető-helyettesnek, majd később Lovász Lázár igazgató forgalmi osztályvezetőnek nevezték ki. Ekkor már közel 6000 forgalmi dolgozó munkáját felügyelte. Tevékenységi körükbe tartozott a határforgalom, a balesetek kivizsgálása is. Óriási feladat hárult rájuk az őszi-és téliforgalmi szállítási kampányokban: cukorrépa, tüzelő-és fűtőanyag, élelmiszerszállítási feladatok nehezítették a végletekig kihasznált teherkocsipark gazdaságos kihasználását. Büszkén említette, hogy javaslatára indult el a Szeged-Szabadka közötti vasúti kishatárforgalom, de a Kiskunhalas állomást tehermentesítő „Kelebiai Deltavágány” megépítése is az Ő felvetése nyomán készült el. Ebből a beosztásból tovább már nem juthatott, mert erkölcsi meggyőződése nem engedte, hogy politikai szerepet vállaljon, de - ahogy a személyzeti iratokban szerepelt - „klerikális beállítottságúnak” is számított. A mindig választékos stílusban fogalmazó, pedáns, szakmáját kiválóan ismerő és gyakorló vasúti vezető kiemelkedő tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el: többek között 1978-ban a Közlekedés Kiváló dolgozója, 1983-ban Kiváló Vasutas elismerésbe részesült. Juttatásokat soha nem kért: egyedül a munkaidő-kedvezményt használta ki, amikor üzemmérnöki végzettséget szerzett szakmai munkája maradéktalan elvégzése mellett. 1990-ben 41 év szolgálat után ment nyugdíjba az Anna-kút szomszédságában működő MÁV Igazgatóságról.
Szeretett felesége dolgos életének 80 évében hagyta egyedül, fia két, leánya egy fiúunokával ajándékozta meg, de már egy dédunokával is büszkélkedhet. Komoly műtétei voltak, - szíve és szeme is rakoncátlankodott - de hála orvosainak és életvitelének rendszeres ellenőrzés mellett most is jó egészségnek őrvend. Szabadidejében szívesen kertészkedik, horgászik, mostanában inkább a keresztrejtvényfejtés, az olvasás és az esti séta a kedvenc. Volt munkatársai már – sajnos - „kikoptak” mellőle, de vezetőtársaival azért találkozik a nyugdíjas és aktív vasúti vezetők minden év október utolsó péntekén szervezett összejövetelén.
Üzenetképpen még elmondta: nem akart vasutas lenni, de ha még egyszer kezdhetné újra a vasutat választaná. Rengeteg munka, lemondás, élmény tarkította pályafutását: a vasút tanította fegyelemre, pontosságra, összetartásra, a kapott feladatok maradéktalan végrehajtására. A megváltozott viszonyok ellenére olyan vagy hasonló életutat kíván a ma vasutasainak is, mint amiben neki volt része.
- A vasútról már nem álmodom, de a kollégáimról, vezetőtársaimról gyakran. Ilyenkor előbukkannak a régi történetek, sztorik és jót mosolygok magamban. Ez is velem, velünk történt meg - mondja búcsúzóul.
Boldog születésnapot és még sok egészségben, szeretetben eltöltött évet kívánunk Feri bácsi!