Embert próbáló helyzetben találta magát Varga Zoltánné Mónika forgalmi szolgálattevő a komáromi autóbusz-állomáson, ahol ezúttal nem egy utas, hanem egy kolléga, a biztonsági szolgálat egyik munkatársa lett rosszul. Tétovázni nem volt idő, azonnal segítséget kellett nyújtania!
– A takarítónő szaladt ijedten a forgalmi irodába, hogy nagy a baj: a biztonsági őrök szobájában az egyik őr eszméletlenül ül a széken – kezdi történetét Mónika. Látva őt, sajnos a legrosszabbtól tartottam, úgyhogy rögtön hívtam a mentőket és az iránymutatásukkal megkezdtem az újraélesztést. Levettük a székről Pista bácsit, lefektettük a padlóra, majd a járólapon térdelve kezdtem meg a mellkaskompressziót. Körülbelül 10 perc után egy rendőr vette át a feladatot, és végezte szakszerűen a mentők érkezéséig. Ők már defibrillátorral próbálkoztak, és mentőhelikoptert is hívtak, de sajnos már nem tudtak segíteni.
– Mit érez az ember ilyen helyzetben? Pánikot, vagy éppen tettrekészséget, segíteni akarást? Mi volt a legnehezebb?
– Két dolog is: az egyik, hogy nem támaszkodhattam senkire, habozás nélkül kezelnem kellett egy szó szerint életbevágó helyzetet. Ha nem is mondanám pániknak, de nagyon ijesztő. Vannak olyan kollégák, akik korábban vagy jelenleg is mentősként dolgoznak, de éppen egyikük sem tartózkodott az állomáson. És persze amiatt is nehezebb dolgom volt, hogy nem egy ismeretlen került bajba. Külső szolgáltató munkavállalója volt ugyan, de régóta ismertük, sokszor találkoztunk, mindig váltottunk néhány kedves szót. Nyugdíjas volt már, de mellette nagyon sokat dolgozott. Sosem panaszkodott, negyedórával a történtek előtt is azt mondta, hogy jól van.
– Először került ilyen helyzetbe?
– Többször is előfordult, hogy utasoknak kellett segítséget nyújtanunk az autóbusz-állomásokon, Tatán és itt, Komáromban is. Újraélesztést azonban még sosem végeztem, mert vagy a rögtön érkező mentők, vagy egészségügyi végzettséggel rendelkező utasok, járókelők vállalták a feladatot. Megtanultuk a pontos végrehajtását az oktatásokon, de szeretném, ha soha többé nem kellene alkalmaznom! Nagyon megterhelő lelkileg átélni egy ilyen helyzetet: hogy hiába próbálok, de nem tudok segíteni, ráadásul ismerem is azt, akinek az életéért kellett küzdenem.
– Reméljük, hogy nem kerül sor hasonlóra, hiszen ezek szerint 20 éves volános pályafutása alatt ez volt az első ilyen eset. Egészen más területről érkezett: hogyan lesz egy tanárnőből forgalmi szolgálattevő?
– Valóban tanárképző főiskolát végeztem, történelem szakos tanár vagyok. De tanárként nem tudtam a közelben elhelyezkedni, így pályakezdőként szociális munkásként dolgoztam a dunaalmási és neszmélyi polgármesteri hivataloknál. Itt azonban sokszor családok, gyermekek sorsáról kellett dönteni, javaslatot tenni a beavatkozásra, amit nagyon nehéz volt feldolgozni. Az apósom a Volánbusz jogelődjénél dolgozott, ő szólt 2004-ben, hogy Tatán is megnyílt a menetjegyes elővételi pénztár, munkatársat keresnek. Sosem dolgoztam pénzzel előtte, tartottam is tőle, de hamar vettem az akadályokat. 2005-ben megszületett a kislányom, ezután 2008-ban már forgalmistaként tértem vissza a társasághoz.
– Ha jól gondolom, itt sem kevesebb a stressz, mint egy szociális munkás vagy egy tanár életében, hiszen mi is emberekkel dolgozunk, szolgáltatunk, sok a váratlan helyzet, megoldandó probléma, és esetleg a konfliktus is, amit kezelni kell.
– Valóban, ez is stresszel jár, de ez más: innen kevésbé viszem haza a problémákat. Ezek inkább megoldandó feladatok, amiket legjobb tudásom szerint igyekszem elvégezni. Ha fennakadás van, át kell szervezni a forgalmat pillanatok alatt. Szervezőkészségre, kreativitásra, kapcsolatteremtésre, konfliktuskezelésre itt is szükség van, de ezt könnyebb kezelni, mint gyermekek nehézségeit, olykor tragédiáit. És vannak eszközök a stressz kezelésére, én leginkább kirándulással, sétával szeretem levezetni. A nővéremmel gyakran sétálunk a tatai Öreg-tó vagy a Cseke-tó partján, és a lányommal is sok hasonló programot szervezünk. Tatán lakunk és ő Győrben jár középiskolába, de már tervezzük a téli programokat, a győri karácsonyi vásárt például nagyon várjuk mindketten. Sokszor gondolok elhunyt kollégánkra, aki az idei karácsonyt sajnos már nem élvezheti. Nyugodjon békében!