Koni, a fiatal sárga távolsági busz idegesen böngészte a műhely falára kiakasztott táblázatot, amin az új vizsgaidőpontok szerepeltek. – Ez az, ott vagyok! – fedezte fel magát a listán boldogan, miközben a mosolya mégsem tűnt teljesen őszintének:
Időpont: 2023. november 13. hétfő, reggel 8 óra
Típus: Credo Econell 12
Szín: Sárga
Becenév: Koni
– Szuper! Addig még van két hetem! – kiáltott fel hirtelen, majd némi gondolkodás után a lelkesedés alábbhagyott. Sőt! Koni kezdett egyre inkább bepánikolni: – Már csak két hét? Az… az pontosan 14 nap… Az egészen pontosan 336 óra. Ó, rozsdás kipufogók! Az nagyon kevés idő! Annyi mindent kell még addig gyakorolnom… De legalább hétfőn lesz és nem péntek 13-án! Ez is valami! – töprengett magában a kis busz. Koni ugyanis még csak tanulóvezető, pontosabban tanulójárat volt és nagyon izgult a vizsgája miatt, hiszen már nagyon szeretett volna utasokat szállítani. Igazából a vizsgával sem lett volna semmi baj. A fékezés már jól ment neki, gyakorlás közben nem esett ki senki az ülésből még akkor sem, ha hirtelen meg kellett állnia.
Sőt olyan ügyesen tudott már lassítani, hogy ha valaki éppen ivott az utastérben, akkor egy csepp víz sem löttyent ki a pohárból. A kanyarodások is tökéletes voltak, szépen vette az íveket, nem hajtott rá az éles fordulókban sem az útpadkára. Az ajtónyitás szintén hibátlanul ment, legutóbb az utolsó pillanatban felugrót sem zárta már oda. Ügyesen kezelte az utastájékoztatókat, a kijelzőkön már sem téves információk, sem helyesírási hibák nem jelentek meg. Sőt, a parkolásban és a tolatásban is remekelt, pedig ettől nagyon szoktak félni az újoncok. A kereszteződéseknél még ugyan elbizonytalanodott egy kicsit, hogy merre is forduljon, de bőszen tanulta az útvonalakat.
– Mennyivel könnyebb a vonatoknak! Csak mennek előre, nem kell azon agyalniuk, hogy most jobbra vagy balra forduljanak, a sín úgyis mutatja nekik az utat – irigykedett néha. Hiába volt térkép, GPS, közlekedési táblák és pontos útvonalterv, egy-egy nagyobb kereszteződésben teljesen lefagyott. Jobbra? Balra? Vagy egyenesen? Még akkor is elbizonytalanodott, ha már százszor begyakorolt egy útvonalat. Ilyenkor azt is elfelejtette, merre van a jobbra és merre a balra. Ezért a szerelői kitalálták, hogy megnyújtják a jobb oldali visszapillantóját, mint a csiga csápját, és akkor sosem fogja elfelejteni az irányokat. Ez a módszer tényleg bevált, sokat segített neki. Elsőre talán kicsit furcsán nézett ki, de Konit csöppet sem zavarta.
Egy valami azonban, egyetlen egy fontos feladat még mindig kifogott rajta, pedig már vészesen közeledett a vizsga ideje. Az esti műszak! Koni ugyanis félt a sötétben. Sőt nemcsak félt, hanem egyenesen rettegett. – Egyedül a sötét éjszakában… Soha! Akkor járnak a szellemek, vagy mumusok is jöhetnek és megannyi rémisztő lény – gondolta a kis sárga busz. Ezért naplemente után már ki sem mert menni a telephelyről. Pedig a buszoknak is késő éjjel ér véget a műszakjuk. Ráadásul már ősz van, a nappalok egyre rövidebbek, hamarosan az oviból, iskolából, munkából is sötétben fog hazaérni mindenki. Hiába szerelték be neki a műhelyben a legerősebb, legfényesebb lámpákat, hiába meséltek neki a többiek vicces éjszakai kalandokat, hiába győzködte mindenki, hogy nincs mitől tartania, Koni nem tudta legyőzni a félelmét. Márpedig, ha nincs éjszakai műszak, nincs vizsga és nincs hivatalos Volánbusszá válás sem.
Ennyire azonban nem tudott a gondolataiban előre szaladni, ugyanis közeledett október utolsó napja, ezért már hatalmas izgalom járta át az egész telephelyet. Október 31-e ugyanis nem más, mint halloween éjszakája. A rémséges kis rémek és a tökfejek tök jó bulija. Mindenki sürgött-forgott a telephelyen. Készültek a jelmezek, faragták a tököket, díszítették a garázsokat. Csak a kis Credo busz állt tétován, hiszen a halloween nem tartozott a kedvenc ünnepei közé. És nem az ijesztő alakok, hanem a sötétség miatt. Elérkezett a várva várt nap. Halloween éjszakáján a csuklós buszok űrdongós különítménye egységesen csontváznak öltözött, a többiek egyéni átalakuláson estek át.
Volt itt boszorkány, múmia, szellem, pók és zombi is, csak Koni ácsorgott a telephely hátsó sarkában, magányosan. A többiek, mikor elkészültek a jelmezükkel, mind elmentek a közeli tanyára halloweenezni. A kis Credo busz próbált volna aludni, de nem tudott. Egyedül nem. Máskor úgy vészelte át a sötét éjszakákat, hogy mindig középre parkolt, a többiek pedig körülötte voltak. Olyankor nem félt. Ma este azonban mindenki bulizott. Mivel sehogy sem jött álom a szemére, sokáig hallgatta a távolból érkező zenefoszlányokat. Később elővette a vizsgaútvonalakat és azokat próbálta az eszébe vésni, majd hosszan bámulta a csillagos égboltot. Már éppen kezdett elbóbiskolni, amikor legkedvesebb barátja, Krausz, egy öreg Ikarus busz, akit nagy becsben tartottak a telephelyen, visszajött érte: – Ne árválkodj itt, Koni! Gyere bátran, ott vagyunk mindannyian a Tök Tanyán, és hidd el, ott még sötét sincs.
Koni hosszasan kérette magát, de végül beadta a derekát. Próba szerencse! Koni kissé bátortalanul gurult a halloweeni buliba, de ahogy közeledett, döbbenten látta, hogy gyönyörű narancssárgás fény veszi körül a mezőt, ahová tartottak. Itt egyáltalán nem volt sötét. Ahogy megérkezett, kitörő taps és örömujjongás fogadta. Az űrdongók még pacsit is adtak a visszapillantójukkal. Koni nem is értette, hogy lehet itt ilyen világos. Majd körbenézett és mindenhol világító töklámpásokat látott. Konira tekintve az öreg Ikarus felkiáltott: – Megvan a megoldás! És azon nyomban elmesélte a tervét a többieknek, hogyan fogja Koni megcsinálni sötétben is a vizsgát: – A megoldás tök egyszerű! Nem is értem, hogy nem jutott ez eddig az eszünkbe! Csak töklámpásokat kell gyártanunk. Nem tízet, százat vagy ezret. Úgyhogy ma még bulizunk, holnap pedig nekiállunk a munkának! – osztotta ki a feladatot Krausz. Így is lett. Másnap, kicsit fáradtan ugyan, de a buszos csapat munkához látott.
Véstek, faragtak, potyogtak a tökhéjak, készültek a lámpások. Volt köztük egyfogú és fogatlan, vigyorgó és mosolygós, nagy és hatalmas. Koni pedig egyre magabiztosabban és izgatottabban várta a vizsga időpontját. Elérkezett a nagy nap. A vizsga elején Koni minden akadályt jól vett, hibátlanul sikerült az összes feladata. Már csak a sötétben vezetés volt hátra. Ekkor felgyúltak a fények, a töklámpások vidáman világítottak az út szélén. Koni így egy cseppet sem félt, bátran vágott neki a sötétségnek. Sőt, a töklámpások a kereszteződésekben is a segítségére voltak, hiszen mindig mutatták a helyes irányt. Koni azóta is büszke tagja a Volánbusz flottának, akivel télen-nyáron, éjjel-nappal találkozhatunk az utakon. Ha nem hiszed, járj utána – biztos téged is szívesen elvisz egy útra!
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt