Somogyország kincse díj a balatonfenyvesi kisvasútnak

ünnepség gazdasági vasút Hírvonal

2023.06.15 10:39
szerző: MÁV KIG

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút június 14-én kapta meg az Örökségünk-Somogyország Kincse díjat. Az erről szóló oklevelet ünnepélyesen függesztették ki az állomás épületére. Ebből az alkalomból mutatták be azt a négy felújított személykocsit, melyek korábban a Kecskeméti Kisvasúton közlekedtek. A kocsikat a Szolnoki Járműjavítóban újították fel.

Az Örökségünk-Somogyország Kincse díj ünnepélyes kifüggesztése remek alkalmat adott egyben arra, hogy a június 15-én forgalomba álló felújított kocsikat is megismerhesse a nagyközönség. Másrészt jó alkalom a kisvasút népszerűsítése az iskolai szünet kezdete előtt. Elsőként a balatonfenyvesi iskola alsó tagozatának mintegy 45 diákja és kísérőik utazhattak a felújított kocsikon. A szerdai ünnepségen jelen volt Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere, Soltész Berta, Balatonfenyves önkormányzatának turisztikai menedzsere, továbbá a MÁV-START Pécsi területének képviseletében Gallovich Gusztáv igazgató és Francz József  igazgató.

Évről évre látványosan növekszik a Balatonfenyvesi kisvasúton utazók száma. A megváltott jegyek alapján 2018-ban 42 ezer, 2019-ben 46 ezer, 2020-ban a járvány ellenére közel 45 ezer, 2021-ben csaknem 60 ezer (csisztai vonal: 26 608, somogyszentpáli: 33 342), 2022-ben 106 494 utas vette igénybe a kisvasút vonatjáratait. A legtöbben a nyári turisztikai időszakban szállnak fel a kisvasút járataira. Ám az utazásszám idén május végéig meghaladta a tavalyi időszakot: a két vonalon összesen 6730-en, 2022-ben május végéig 5673-en utaztak. A nyári szezonban naponta 300-400 utas is megfordul a kisvasúton. A vonalon valamennyi járat igénybe vehető az új vármegye- és országbérlettel egyaránt.

Közel két évtizedes forgalomszünetelés után 2021. július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút csisztai vonalán. A kedvelt gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így a Balatontól kellemes vonatozással közelíthető meg a híres buzsáki pihenőhely. Tavaly február 11-én átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket.

Június 15-től a Balatonfenyves Gazdasági Vasút mindkét vonalán hosszabb szerelvényekkel várják az utazni vágyókat, valamint mindkét vonalon biztosítjuk a kerékpárszállítási lehetőséget. Ettől a naptól áll forgalomba a csisztafürdői vonalon az a négy felújított „nyitottperonos” személykocsi, amelyek korábban a Kecskeméti Kisvasúton közlekedtek. A kocsikat a Szolnoki Járműjavítóban újították fel.

A balatonfenyvesi kisvasút 2020-ban ünnepelte a vonal átadásának 70. évfordulóját. Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az egyetlen kisvasút az országban, amellyel az év összes napján menetrend szerint lehet utazni. A MÁV-START által üzemeltetett Balatonfenyvesi kisvasúton a nyári főszezonban minden nap hat-hat pár vonat indul mind Somogyszentpál, mind Csisztafürdő irányába. Ez egyben azt is jelenti, hogy Imremajor elágazó állomásig összesen 12 pár vonattal kínál eljutási lehetőséget. Az oda-vissza bő egyórás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A csisztai 13 kilométeres vonalon a menetidő irányonként 35 perc, a somogyszentpáli 14 kilométeres vonalon pedig az utat 40 perc alatt teszik meg a vonatok.

A Nagy-Berek a Balaton déli partjának egy különösen szép vidéke, mely remek helyszín azok számára, akik egy tó környéki kirándulásra vágynak. Rengeteg családot üdvözölhetünk a kisvasút utasai között. A csisztafürdői vonal újranyitásával ismét elérhetővé vált vasúton a közkedvelt csisztai gyógyfürdő, a vonatközlekedés  mind a téli, mind a nyári időszakban a gyógyfürdő nyitva tartásához igazodik. Az utazási kedvet az is növeli, hogy az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el, mely úti cél ezentúl duplaannyi vonattal érhető el. Ezen kívül az utóbbi időben jelentősen növekedett azon természetjáró utasaink száma is, akik a kisvasútról kívánják a bereki táj szépségét megcsodálni.

A MÁV-START számára kiemelten fontos a fenntartható vasúti turizmus fellendítése. Szívesen csatlakozunk olyan kezdeményezésekhez, ahol a zöld közlekedés és a környezeti nevelés is összefonódik. Ennek jegyében tavaly egy mesekönyv is megjelent Berci és a balatonfenyvesi kisvasút címmel. Reméljük, a mesekönyvet forgatva új utasaink is már régi ismerősként üdvözölhetik Bercit és barátait.

 

Kép