Megújult a Budapesti Pályavasúti Területi Igazgatóság épületének aulája

felújítás Hírvonal

2021.03.24 13:30
szerző: MÁV KIG

A Kerepesi úti igazgatósági irodaház megújult aulája rangjához méltóan fogadja az épületbe lépő munkavállalókat, vendégeket, partnereket és külsőségeiben is tükrözi a MÁV törekvését a magas színvonalú, minőségi szolgáltatások nyújtására.

A Keleti pályaudvar közelségében, Budapest egyik forgalmi csomópontja mellett helyezkedik el a MÁV Budapesti Pályavasúti Területi Igazgatóság épülete a Kerepesi út 1-5 szám alatti épületegyüttesben. A kéthektáros területen hat U alakú és két I alakú épületből álló, „Nyolcház” néven ismert tömböt a Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete építtette, a vállalat tisztjeinek, dolgozóinak szánták szolgálati lakásként. A Baross téri személypályaudvart 1884-ben adták át az utazóközönségnek, a mellette lévő nyolc házat valamivel később. A Kerepesi útra néző három, eredetileg háromemeletes épület adott otthont az irodaháznak. A vasút közelsége miatt jelentős háborús károk érték az épületeket. Az 1940-es, majd az 1950-es években a rekonstrukció során ráépítéssel ötemeletesre bővítették őket.

A 272 lakásos épületegyüttes 2000-ben alakult át egyetlen társasházzá, amelynek minden egyes tagja önálló gazdálkodást folytat. A MÁV-nak 42 százalékos tulajdonrésze maradt a tömbben. Ebből adódóan a MÁV-csoport jelenleg közel 800 munkavállalója által használt épületrészek üzemeltetése másképpen működik, mint más területi igazgatóságok esetében. Az üzemeltetés során nem csak a MÁV szempontjait kell figyelembe venni, hanem együtt kell működni a társasház tulajdonosait képviselő Intéző Bizottsággal is. A tulajdonrészek arányában képviseltetve vesz részt az egyes önálló albetéteken és az osztatlan közös tulajdoni részeken a gazdálkodásban.

Helyi sajátosság az is, hogy az igazgatósági épület az elmúlt években a magasépítményi és közmű-beruházási, karbantartási forrásokból nem részesült, háttérbe szorult a terület számos kiemelt projektje mellett, illetve az épülettel kapcsolatos különböző hasznosítási koncepciók is befolyásolták az ingatlanfenntartásra fordított források nagyságát. Az elmúlt évben a területi igazgatóság vezetése változtatott a gyakorlaton, megújította az addigi társasházi képviseletet és célzott befizetésekkel képez alapot a működéshez szükséges legfontosabb karbantartási feladatokra.

Elsőként az irodaház 2001-ben átépített portája és aulája újult meg, hosszabb előkészítést követően. Az átalakítás során célul tűztük ki egy kulturáltabb, korszerűbb megjelenésű enteriőr kialakítását az épületben dolgozó munkatársak és a hozzánk érkező vendégek számára, figyelembe véve a MÁV arculatának és a katasztrófavédelmi előírásoknak való megfelelést.

 

A munkát az üzemszerű működés legkisebb zavarása mellett kellett végrehajtani, ezért a kivitelezést az év végi üzemszünet időszakára ütemezték. A portán a belepést engedélyező recepciósok és a belépést segítő biztonsági munkatárs dolgoznak, a portaszolgálat kezeli a társasház utcai bejáratait figyelő kamerarendszert is. A kivitelezés első lépéseként ideiglenes porta került kialakításra, biztosítva a zavartalan megközelítést és beléptetést az épületbe a főbejárat lezárásának időtartamára. A faszerkezetű, üvegezett szélfogó és az aula központi helyét elfoglaló régi porta pult elbontásra került, fotocellás, hőlégfüggönnyel felszerelt üveg szélfogó beépítésével és a recepció oldalsó traktusba helyezésével világos, tágas tér jött létre, mely a várakozásra alkalmas helyet is biztosítja a belépők számára.

A portapult fejlesztésekor a pultot épített emelvényre helyezéssel megemelték, a pandémiás helyzetre való tekintettel a pultra plexi falat szereltek, ezzel csökkentve a fertőzés kockázatát. A pult építészeti kialakításával, technológiai felszereltségével, burkolataival, a szükséges épületgépészeti és elektromos átalakításokkal egy minden igényt kielégítő, korszerű munkahely jött létre. Az aula és a főlépcső új padlóburkolatot kapott, mely illeszkedik az aulával egy légtérben lévő, magasföldszinten lévő burkolathoz. A falak színvilágának kiválasztásakor igazodtak a magasföldszinten működő páternoszter által meghatározott látványhoz, harmonikus összképet hozva létre. Az aula két oldalfalára korszerű LED világítótest került felszerelésre.

 

A projekt a Pályavasúti Területi Igazgatóság Budapest, Területi Ingatlankezelési és Zöldterület karbantartási Osztály koordinálásával valósult meg. A kivitelezést külső vállalkozó és a Területi Ingatlankezelési és Zöldterület karbantartási Főnökség Budapest-Kelet Budapest, Külső Mester utcai Ingatlankezelési Egysége végezte, a TTEBO szakszolgálatai és a MÁV SZK Informatikai Centrum munkatársainak közreműködésével, a területi vasútbiztonság szervezetével szorosan együttműködve. A sikeres és gördülékeny megvalósítás a résztvevők összehangolt munkájának eredménye.