Köszönet az egyes vonal szakszerű és gyors felújításáért

beruházás Hírvonal

2023.12.14 12:01
szerző: Putsay Gábor

A Biatorbágy és Szárliget közötti vasútvonal átépítésekor a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársai három hónapig azon dolgoztak, hogy a felújított pályát az új menetrend holnapi hatályba lépéséig ütemterv szerint vissza tudjuk adni az utasoknak és az árufuvarozó társaságoknak.

Az összefogás projektje volt az egyes vasútvonal három hónapig tartó felújítása, amelyben összesen 1100 munkavállaló vett részt országos szinten. A 29 kilométer hosszú kétvágányú vasútvonal felújítása Biatorbágy és Szárliget között az eredeti tervek szerint december 9-re elkészült. A bal vágányt november 17-én, a jobb vágányt pedig még a menetrendváltás előtt forgalomba helyeztük. A felújításban részt vevők három hónap alatt napi 24 órában, két műszakban – akár esőben, szélben, fagyban is – azon dolgoztak, hogy a felújított pályát az új menetrend holnapi hatályba lépéséig ütemterv szerint vissza tudjuk adni az utasoknak és az árufuvarozó társaságoknak. Így az ország legforgalmasabb szakaszán december 10-én megindulhatott mindkét vágányon a felújítás előtt megszokott menetrend szerinti vasúti közlekedés, már nem kell átszállni pótlóbuszokra. Az adventi és az ünnepi időszakban így mindenki a megszokott módon utazhat a szeretteihez, mehet dolgozni vagy iskolába.

A felújítás szeptember 18-án kezdődött a bal vágányon, ugyanis ezt megelőzően Biatorbágy és Szárliget között mindkét oldalon 100 km/órára kellett csökkenteni a sebességet 140-ről. Ezért az engedélyezett sebesség újbóli visszaállítása volt a cél. A projekt tartalmazta a vasúti pálya teljes átépítését 60-as rendszerű sínekkel és betonaljakkal, nagygépes vágánycserét és rostálást, egyes kitérőkben ágyazatcserét, illetve a lokális alépítményhibák kijavítását. Az elmúlt három hónapban kétszer 29 kilométernyi vágányszakaszon, a 120 kilométernyi új sínszál alatti csaknem százezer betonaljat, azok alatt pedig több mint százezer tonna zúzott követ cseréltünk az ágyazatban. A felújítás háromhetes teljes kizárással járó időszakában az összes olyan munkát – például a vízátvezetést vagy az altalajjavítást – elvégeztük, amelyhez mind a két vágányon szüneteltetni kellett a közlekedést.

A vágányépítés mellett peronaszfaltozás és Szár megállóban a megdőlt peron helyreállítása is megtörtént, és a vasútállomásokon kisebb utaskomfortjavító beruházások is voltak. Ezen felül a projekt részét képezte váróterem és az aluljáróba vezető átjáró újra festése is, Bicskén és Szárligeten pedig homlokzatfelújítás. Ugyanígy a kisebb munkák közé tartozott esőbeállók, üvegfelületek takarítása és pótlása, mellékhelyiségek, szaniterek, szerelvények pótlása, burkolatjavítás, festés-mázolás, és Bicske-alsó megállóhelyen a régi őrház bontása.

Köszönjük a kollégák támogatását és segítségét, hogy sikerült átadni az utasoknak és az árufuvarozóknak ezt a vasútvonalat, ugyanakkor köszönjük az utasok türelmét is.

Ez a gyors felújítás osztrák oldalról is elismerést váltott ki, hiszen az egyes vonal nemcsak az ország legfontosabb és legforgalmasabb vasútvonala, de egyben fontos összeköttetés Budapest és Bécs között. A Biatorbágy és Szárliget közötti szakasz gyors felújítását, és Hegyeshalomban a megállás nélküli határátmenet bevezetését Andreas Matthä az osztrák ÖBB-Holding AG vezérigazgatója is méltatta. A decemberi menetrendváltástól ugyanis két pár railjet megállás nélkül haladhat át a magyar-osztrák határállomáson. Pafféri Zoltánnak a MÁV vezérigazgatójának megköszönte az építkezés gyors befejezését, amely fontos volt a két ország számára. Kifejtette: „a hegyeshalmi határátmenettel közös ügyfeleinknek még jobb utazást tudunk kínálni, ez azt jelenti, hogy Magyarország és Ausztria egy kicsit még közelebb került egymáshoz”.