turizmus Fejlesztések

Balatoni és Tisza-tavi szolgáltatásfejlesztés: fókuszban a kerékpáros turizmus
2021.04.29 13:04
szerző: MÁV KIG

A korábbi évek szolgáltatási színvonalának javítása után, idén is jól érzékelhető fejlesztések teszik vonzóbbá, kényelmesebbé a vasúti utazást, illetve új turisztikai ajánlatok is az utasok rendelkezésére állnak. A Dunakanyarban és a Bakonyban elkezdődött újítás után, májustól több fejlesztés is várja az utasokat. A kerékpáros turisták könnyebb utazása érdekében a Tisza-tóhoz vezető mindhárom vasútvonalon bővíti kínálatát a MÁV-START. A tavalyi év egyik sikerterméke a Balaton24 és Balaton72 napijegyek újból elérhetők lesznek május 1-től.

A vasúttársaság minden évben kiemelten készül a nyári balatoni utasforgalom minőségi kiszolgálására. A szolgáltatásokat az elmúlt években a lehetőségeihez mérten folyamatosan fejlesztette, melynek hatására a balatoni utasforgalom évek óta növekszik. A koronavírus-járvány miatt a tavalyi nyári szezonban az utasszám a korábbi évekhez képest ugyan alacsonyabb volt, de így is több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez.  Rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Idén nyáron valószínűsíthető, hogy az átoltottság előrehaladásával, illetve a járványügyi korlátozások enyhítésével, feloldásával a hazai turizmus és az ezzel járó mobilitási igény ismét magas lesz.

Május 1-jétől újra elérhetők lesznek az egy, illetve három napra szóló, korlátlan utazást biztosító Balaton24 és Balaton72 napijegyek, melyek a MÁV-START történetének legsikeresebb nyári termékei lettek tavaly, közel 17 ezer utas váltotta meg azokat.  A napijegyekkel a Balaton partján, a Tapolca-Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton közlekedő vonatokon, valamint a Balatonfüred és Tihany között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni.

A jegyek ára a tavalyival megegyező, a Balaton24 napijegy 990 forintért, 26 éven aluliaknak 660 forintért; a Balaton72 jegy 2490 forintért, 26 éven aluliaknak 1650 forintért lesz elérhető. Az egy és a három napos jegyek megvásárolhatók a MÁV-START pénztáraiban, a MÁV applikációban, a Balaton24 jegyek továbbá az Elvirán és MÁV-START egyes jegyautomatáiban is.

Tisza-tó

Május 1-jétől a kerékpáros turisták könnyebb utazása érdekében a Tisza-tavat érintő mindhárom vasútvonalon bővíti kínálatát a MÁV-START. A legnagyobb újdonság, hogy május 1-jétől a hétvégi napokon, május 22-től, pünkösdtől pedig a nyár végéig naponta Tisza-tó expresszvonat jár közvetlenül Budapestről Gödöllőn, Füzesabonyon és Poroszlón át Tiszafüredre. A vonat 7:55-kor indul a Keleti pályaudvarról és 10:09-re érkezik Tiszafüredre; visszafelé pedig 17:53-kor indul Tiszafüredről és 20:05-re érkezik Budapestre, menetideje 2 óra 15 perc. A vonatban nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi közlekedik majd 32 darab kerékpárhellyel, de megnövekedett igény esetén akár 80 darab kerékpárhelyet is tudnak majd biztosítani, így ez a vonat javasolt minden kerékpáros utas számára. A közvetlen vonat mellett kisebb kerékpárszállítási kapacitással kétóránként is közlekednek személyvonatok Füzesabony és Balmazújváros között.

Májustól új vonatpár közlekedik Kisújszállás-Abádszalók-Kisköre útvonalon és visszafelé, kisújszállási csatlakozással Debrecen és Budapest felől. Ezzel lehetővé válik a Tisza-tó déli medencéjének gyorsabban megközelítése. A vonat Kisújszállásról 8:40-kor indul és 9:30-ra érkezik Kiskörére. A délelőtti, Karcagról 10:45-kor induló vonat a nyári főszezonon túl, májustól október végéig közlekedik, továbbá új vonat indul Karcag-Tiszafüred-Karcag között a késő délutáni, kora esti órákban, igazodva a kerékpáros turisták igényeihez. A vonat 18:43-kor indul Tiszafüredről Karcagra, ahol csatlakozása van Debrecen irányába.

A Debrecen és Balmazújváros között zajló pályafelújítási munkák miatt kerékpárszállítással jelenleg Debrecenből Karcagon vagy Kisújszálláson keresztül érhető el a Tisza-tó, a kínálatbővítésnek köszönhetően megfelelő eljutási lehetőség biztosított ezeken az útirányokon át.

A kerékpárkapacitás bővítés érdekében a mellékvonalakról jól ismert Bz motorvonatok mellékkocsijaiból idén hetet építenek át új nagybefogadóképességű kerékpárszállítókocsivá, ezek fokozatosan állnak forgalomba. Velük a nyári hónapokban találkozhatnak majd az utasok: első ütemben a Tisza-tó környéki vasútvonalakon, majd a Börzsönyben és a Vác-Balassagyarmat vonalon állnak forgalomba. A Tisza-tó a közismert és kedvelt kerékpáros túrajeggyel érhető el, ami egy napig, a jegyen feltüntetett naptári napon érvényes és az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, egységesen, 420 forintért vásárolható meg akár hétvégén, akár hétköznap.

A mostani turisztikai szolgáltatásfejlesztések előfutárai

Október végéig ismét korlátlan utazást biztosít a Dunakanyar napijegy a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MAHART Passnave meghatározott járatain. A Dunakanyar Napijegyet a MÁV-START pénztáraiban, egyes jegykiadó automatákon és a MÁV applikációban lehet megváltani.

A Bakony napijegy szintén korlátlan utazási lehetőséget biztosít a sokak szerint Magyarország legszebb, a Cuha-völgyében három alagúton és két völgyhídon áthaladó vasútvonalán Veszprém és Győr között, valamint a VOLÁNBUSZ kijelölt környékbeli járatain. A vonalon új menetrend szerint, minden korábbinál sűrűbben közlekednek a vonatok Pannonhalma, a festői Cuha-patak, Zirc és Eplény érintésével. A MÁV-Volán-csoport jegytípusának köszönhetően a Bakony népszerű kirándulóhelyei már egyetlen jeggyel elérhetők. Számos vonaton megtalálható nagy befogadóképességű kerékpárkocsi, így a bicikliszállítás is megoldott a kerékpározni vágyók számára a térségben. A Bakony napijegy megvásárolható a MÁV-START pénztáraiban, a MÁV applikációban, továbbá az Elvirán és MÁV-START egyes jegyautomatáiban is.

Már az egri utasok számára is gyorsabb és egyszerűbb a bérletvásárlás. A helyi autóbusz-bérleteket is meg lehet váltani a MÁV applikációjában és a vasúti jegypénztárban.

A kétóránként közlekedő új Gemenc InterRégió vonatokkal a korábbinál sokkal gyorsabb és sűrűbb a vasúti kapcsolat a Baja–Szekszárd–Sárbogárd–Székesfehérvár viszonylaton. Megszűntek a több órás napközbeni és hétvégi vonatmentes időszakok, és egész nap könnyen megjegyezhető, ütemes a szolgáltatás. Sárbogárdon a Gemenc InterRégió vonatok és a Budapest-Pécs InterCity-k között kétóránként biztosított az átszállás. Az InterRégió vonatokon 4, a csatlakozó InterCityken 8 darab kerékpár szállítására van lehetőség. A fejlesztés turisztikai szempontból is előnyös, mert több turistaútvonal elérhetősége javult: Szekszárdnál a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra szakaszhatára vált könnyebben elérhetővé, Pörbölyön a módosítások hatására már a vonatok mindegyike megáll, így a Gemenci erdő és a kisvasút is jobb eléréssel bír, míg Baján az Alföldi Kéktúra szakaszhatáráig lehet utazni.

Mórágyon is újra megállnak a vonatok a Dombóvár-Bátaszék-Baja vonalon, ezáltal a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra szakaszhatár megközelíthetősége javul a túrázók számára. A vonatoknak Dombóváron csatlakozásuk lesz az InterCity-khez Budapest felől, illetve felé, Bátaszéken pedig a Gemenc InterRégió vonatokhoz Szekszárd, Sárbogárd és Székesfehérvár irányába.

Image
vonat