Zielinski Szilárd
A jeles mérnök életútját a hazai építészet mérföldkövei szegélyezik. Ő tervezte a margitszigeti víztornyot, a pesti hengermalmot, de számos vasúti híd és alagút is a nevéhez köthető. A magyar mérnökök közül ő volt az első, aki doktori címet kapott.
Zielinski Szilárd 1860. május 1-jén született Mátészalkán. Apja Stanislaus Zielinski lengyel nemes volt, aki menekültként érkezett Magyarországra, s vette feleségül Böhm Teréziát, Szilárd édesanyját. A fiú gimnáziumi tanulmányai után, 1878-ban került a Műegyetemre, ahol olyan kiváló tanárai voltak, mint Czakó Adolf és Mihailich Győző. Építőmérnöki oklevelet 1884-ben szerzett, ezután ösztöndíjasként két évig a külföldi országokat járta, de nem csak tanulmányozta az angol, a német és
a francia építészetet, dolgozott is olyan jelentős helyeken is, mint például az Eiffel-iroda, s így ismerkedett meg a legmodernebb építészeti eljárásokkal.
Vasút a föld alatt
Amikor Zielinski visszatért Magyarországra, magánmérnöki irodát nyitott. Noha vállalkozó volt, a tökéletességet részesítette előnyben a gazdaságossággal szemben, ami tudvalevőleg sokszor nem a legcélravezetőbb megoldás, így az üzleti életben nem volt mindig szerencséje. Ám tervezőként és szakemberként hamar kivívta pályatársai tiszteletét. Mindezt jól mutatja, hogy 28 évesen egyetemi magántanárrá avatták, s 1889–1991 között vasútépítést tanított a Műegyetemen. Amikor a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1895-ben tervpályázatot írt ki Budapesten a pályaudvaroknak és összekötő vonalaknak ideális elrendezése, Hogy az kivihető legyen címmel, Zielinski azzal a meglepő ötlettel állt elő, hogy a személypályaudvarokat nem „kifelé kell tolni a város testéből”, hanem épp ellenkezőleg. A mérnök 1901-re dolgozta ki merész elképzelését, amely szerint két nagy gyűjtő pályaudvart kell kiépíteni Angyalföldön és Kőbányán, és ezek között, a belváros érintésével föld alatti kapcsolatot kell létesíteni – vagyis vonatokat közlekedtetni a mélyben. A terv szerint vasútállomás létesült volna a Nyugati pályaudvarnál, a Kossuth Lajos utca/Rákóczi út–Kiskörút kereszteződésében (az Astoria akkor még nem épült meg) és az Üllői út nagykörúti és Hungária körúti kereszteződéseinél. A Nyugati pályaudvar épületéből szálloda, a Keletiből vásárcsarnok lett volna, így „a költségek tulajdonképpen megtérülnek – írta a mérnök –, hiszen a felszabaduló terület, építmények, vágányok beépíthetők, s így nyereség is elképzelhető”. Noha a tervezet csak 1901-re készült el – amiért a Zielinski Szilárd három évvel később doktori címet kapott, így ő lett az első mérnök-doktor Magyarországon –, részletei már 1898-ban napvilágot láttak a sajtóban. „Zselinszki Szilárd (sic!) műegyetemi tanár érdekes tervet dolgozott ki. (…) Az összes Budapestre érkező személyszállító vonatokat, beleértve a helyi, kiránduló vonatokat és a vicinálisokat is, ebbe a két pályaudvarba terelnék, mégpedig a jelen sínhálózat megbolygatása nélkül. A szerelő pályaudvarban a vonat elől a gőzmozdonyt lekapcsolnák és villamos mozdonyt állítanának eléje, mely a város alatt elvonuló alagúton az egyik pályaudvarról a másikba vontatná a vasutat. (…) Aki tehát Aradon, Nagyváradon, Fiuméban, Gödöllőn, Soroksáron vagy Cinkotán vonatra ül, az átszállás nélkül juthat a városnak bármely pontjára, és kiszállhat e három állomás bármelyikén. Viszont aki Budapestről elutazik, akármelyik városi állomáson beszállhat közvetlen vonatra és közvetlen kocsira” – írta a Pesti Napló, hozzátéve azt is, hogy a tervezet már „a kereskedelmi minisztérium előtt fekszik”. Érdekesség, hogy a terv némiképp átdolgozott változatát a MÁV az 1910-es évek elején nemcsak fontolóra vette, de 1913-ban nekilátott a megvalósításnak is. Az 1. világháború kitörése azonban keresztülhúzta az ezzel kapcsolatos számításokat.
Vasbetonból lesznek majd
A Zielinski-iroda eleinte vasszerkezetű hidakat tervezett, de amikor a névadó az 1900-as párizsi világkiállításon megismerkedett a vasbeton-technológiával, egyből meglátta a jövő nagy lehetőségét. Zielinski 1902-ben ismerkedett meg és kötött munkakapcsolatot François Hennebique-kel, az eljárás kitalálójával, és a francia mérnök szabadalmának birtokában irodája 1904-től már kimondottan vasbetontervezésre állt át, első ilyen jellegű művük az örményesi Temes-híd volt. Zielinski kezdetben francia tervek alapján dolgozott, és francia vasbetonszerelőket és zsaluzóácsokat alkalmazott, de közben szegedi ácsokat is felvett, akik a francia szakmunkásoktól megtanulták a vasbetonépítés fortélyait. Az 1910-es évekre Zielinski úttörő munkája következtében – főleg a hídépítésekben, különösen a kis és a középnyílású hidak építésénél – a vasbeton kezdte kiszorítani a vasszerkezeteket. Vasbetonból épült például a margitszigeti víztorony is 1909-ben, amelyhez egy érdekes epizód is fűződik. „Az új építőanyag iránt bizalmatlan megrendelők meggyőzésére, látványos demonstrációt készítettek. Lábakon álló vasbeton lemezre bizonyos magasságból egy víztartályt ejtettek annak bizonyítására, hogy a vasbeton lemez és a lábak kitűnően bírják a terhelést. A nagyobb hatás kedvéért Zielinski a lábak közé állt. A berendezés állta a próbát, de a tartály nem, szétment, és a víz Zielinski nyakába ömlött. A demonstráció – a terven felüli hideg zuhany következtében – az eredetileg elképzelésnél sokkal látványosabban sikerült” – , írta Góg Imre az 1999-es Hidrológiai Tájékoztatóban, Zielinski halálának 75. évfordulóján.
Respektje volt
Zielinski Szilárd a közéletben is jelentős szerepet vállalt. 1904-ben a Műegyetem Út- és Vasútépítés tanszékének lett a vezetője, de már 1900-ban sürgette a Magyar Mérnöki Kamara megalapítását, bár az csak 1923-ban jött létre. 1906-ban az Országos Középítési Tanács tagjává, egy évvel később a Vízügyi Műszaki Tanács és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjává választották, de például az 1. világháborúban a hadsereg tanácsadójaként működött, és a harctereket is bejárta. 1920-ban az Országos Középítési Tanács elnökévé nevezték ki, 1921-ben pedig már ő volt a közmunkatanács elnöke is. „Élénk hanghordozása, széles gesztusai felkeltették hallgatóságának figyelmét, heve és lelkesedése pedig magával ragadta őket. Ez a nagyfokú tevékenység, az állandó szakadatlan munka azonban még ennek a végtelen akaratú és erejű embernek az energiáját és egészségét is aláásta” – írja Góg Imre. A sokoldalú mérnök 1924. április 28-án hunyt el Budapesten.
„Ha valaki látta dr. Zielinski Szilárdot előadni, ha valaki látta azt a hevet, azt a lelkesedést, amellyel még a legszárazabb anyagba is lelket tudott önteni; ha valaki látta hallgatóinak arcán és szemein a megértést, a csillogást, a ragyogást, akkor az meggyőződhetett róla, hogy az a nagy lélek, az a nagy energia, akit
dr. Zielinski Szilárdnak hívtunk, nem semmisült meg, hanem él tovább száz meg száz ifjú ember lelkében” – emlékezett meg róla pályatársa, Maurer Gyula 1928-as megemlékezésében, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében.
