Országos programajánló a téli szünetre

sportolás Ajánló

2023.12.04 14:22
szerző: Németh Livia

A karácsonyi időszakelső sorban a családdal, barátokkal töltött időről szól, de nem jelenti azt, hogy az ünnepek elteltével nem mozdulhatnánk ki kicsit otthonról, az ünnepi asztal mellől, megmozgatva kissé ellustult izmainkat. Idén a téli szünet is hosszabb lesz az iskolákban, így a szülők már most törhetik a fejüket, milyen programokkal készüljenek. Pár kézenfekvő ötlettel segítünk, hol és mit csinálhatunk ez idő alatt.

Termálfürdők – Aquaparkok

Nem kell feltétlenül wellness-szállodába mennünk ahhoz, hogy megmártózzunk, ugyanis biztosan találunk hozzánk közel is egy termál- vagy gyógyfürdőt, amely egynapos program keretében beiktatható, hiszen Magyarországon több száz termál- és gyógyvizes fürdő található. A téli hidegben igazán kellemes érzés kiülni a meleg vízbe, és ott lebegve ellazítani izmainkat. A víz jótékony hatásai a súlytalanság érzése, mely jót tesz az ízületeknek, miközben a gyógyvizek ásványi anyagai felszívódnak a testünkbe. Gyerekekkel nem minden termálfürdő látogatható az egészségügyi ajánlásoknak megfelelően, így velük inkább a zárt aquaparkokat ajánljuk, ahol a kicsik jól kimozoghatják magukat a különféle vízicsúszdákon. 

Az alábbi fürdőket ajánljuk a téli szünetre, igyekeztünk gyerekbarát válogatást készíteni:

Budapest és Pest megye:

• Csillaghegyi Fürdő Budapest, III. kerület
• Aquaworld Budapest
• Velence Spa, Velencefürdő
• Lepence Spa, Visegrád
Nyugat-Magyarország:
• RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő, Győr
• Bükfürdő Thermal & Spa
• Gunaras Gyógyfürdő, Dombóvár
• Zalaegerszegi Termálfürdő
• Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő
• Sárvár Fürdő

Kelet-Magyarország:

• Debrecen Aquaticum
• Demjén Cascade élményfürdő
• Eger Termál
• Várfürdő Gyula
• Egerszalók Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő
• Egerszalók Nosztalgia Fürdő – felnőtteknek
• Mezőkövesd Zsóry Gyógy- és Strandfürdő
• Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő
• Miskolctapolca Barlangfürdő
 

Dél-Magyarország:

• Napfényfürdő Aquapolis, Szeged
• Hódmezővásárhely Török Sándor Strandfürdő
és Gyarmati Dezső Sportuszoda
• Mórahalom Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Fénypark:

A Palatinus strandfürdő télen nem medencéivel, hanem a Lumina Park névre keresztelt fénypark attrakciójával várja a látogatókat
október közepétől március 4-ig. Vízi túra Elindult a Hévizi-patakon a téli vízitúra szezon, ahol holt szezonban kenuval van lehetőség
szervezett túra keretében evezni. Hidegben a lebegő páraréteg a soha be nem fagyó lefolyón különleges, meseszerű hangulatot varázsol a tavirózsák közé. 

Jeges fürdő

Ugye mindenki ismeri Schirilla György és ifj. Schirilla György nevét, akik újévkor átúszták a hideg (már csak ritkán jeges) Dunát? Aki extrém bevállalós, maga is megmártózhat a jéghideg vízben biztonságos, orvosi ellenőrzés mellett: 

• Jeges Újévi csobbanás
Orfű, Szomjas Vándor Büfé
2024. január 1., 11:00

Érdemes tájékozódni, mert az elmúlt években Szigligeten és Tiszafüreden is volt jeges csobbanás az újév első napjaiban, de ezeket még nem hirdették meg. 

Szánkózás

Ugyan a szánkózás alapfeltétele a hó, ami manapság ritka vendég nálunk, ha leesett, ne tétovázzunk, azonnal töltsük meg a termoszt
teával, ragadjunk szánkót és irány a lejtő! Ha a lakótelepi dombok már kicsinek bizonyulnak, menjünk az alábbi helyekre:

• A megújult Normafapark hóágyúkkal vár mindenkit egy kis szánkózásra az Anna réten (az erdei játszótérnél). 
• Kékestetőn, amikor nincs síüzem (márpedig ritkán megy a felvonó), akkor a teljes déli lejtő a szánkózóké. Síüzem idején csak az alsó részen, közel 1 km-es szakaszon csúszhatunk.
• Tokajban a hegy északi oldalán található a kb. 200 méter hosszú szánkópálya. 
• Nagykanizsán a Csónakázótó melletti kilátó alatt terül egy széles szánkópálya.
• Börzsönyben, a Királyréten kialakított szánkópályán, és a Nagy-Hideg-hegyen a turistaház és a Cseresznyés parkoló között lehet csúszkálni.
• Visegrádon 150 m-es szánkópályát találunk a tanuló sípálya mellett, vagy a déli oldalon is a bobpálya mellett.
• A Mecseken található Pécs egyetlen kiépített szánkópályája, mely a pécsi sípálya síházától indul és a sárga sáv turistajelzés mellett kanyarog az erdőben, és a fák között kígyózva egészen a sípálya aljáig vezet. A nagyjából 800 méteres út Pécs egyetlen, hivatalos szánkópályája. 

Korcsolyázás

A korcsolyasport számos jótékony hatása számottevő, az intenzív mozgás csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések esélyét és az érszűkületet, megóv a kóros elhízástól, a koleszterin- és a vércukor- szint növekedésétől vagy a magas vérnyomás kialakulásától. Emellett az egyensúlyérzék fejlődésében is hatásos gyerekek számára, és erősíti a hátat, a gerinc izmait, a vádlit és a karokat. Számos helyszín kínál már az adventi időszaktól korcsolyázási lehetőséget. A legnagyobb és legismertebb mind közül a fővárosi Városligeti Műjégpálya, ahol valóban hatalmas területen korcsolyázhatunk kedvünkre, kellemes zenei aláfestéssel, de adventi vásárok, városi főterek változnak karácsonykor korcsolyapályává. Szinte mindenütt lehetőség van korcsolyabérlésre is.

 

Németh Lívia