Novemberi sokszínűség

Operett Ajánló

2020.11.04 10:07
szerző: Budapesti Operettszínház

Novemberben igazán változatos előadásokkal várja közönségét a Budapesti Operettszínház mindhárom színpadán. A nagyszínpadon visszatérnek a közkedvelt klasszikusok, amelyek mindig teltházas sikernek örvendenek, emellett két gálaest is megrendezésre kerül. A Kálmán Imre Teátrumban többek között újra látható lesz a márciusban debütáló Tajtékos dalok vagy egy igazi különlegesség, a Szeretni bolondulásig. A Raktárszínházba pedig három magával ragadó előadás tér vissza. Lesz miből válogatni a színházba vágyóknak!

November elején A Szépség és a Szörnyeteg nagysikerű családi musical várja a közönséget a Nagyszínpadon. Az előadás évek óta akkora népszerűségnek örvend, hogy már túl van az ezredik bemutatóján. A lenyűgöző látványvilág kicsiket és nagyokat egyaránt magával ragad.

Szépség és a Szörnyeteg – Fotó: Gordon Eszter

Két nagyszabású gálaesttel is készül a színház. November 10-én Huszka Jenő magyar operettszerző születésének száznegyvenötödik, halálának hatvanadik évfordulója előtt tisztelegve megrendezésre kerül a Huszka gála. Az ünnepély rendezője Homonnay Zsolt.

November 11-én pedig Lehár Ferenc népszerű zeneszerző, operettkomponista és karmester születésének százötvenedik évfordulóját ünnepli a Budapesti Operettszínház. A Lehár gálát Ionel Pantea álmodja színpadra.

A tavaly bemutatott hármas szereposztású Csárdáskirálynő idén is megtekinthető a Budapesti Operettszínházban. Kálmán Imre zeneszerző legnépszerűbb operettje 1916 óta hódítja meg világszerte az emberek szívét fülbemászó dallamaival.

November második felében István, a király rockopera nyújt kimagasló élményt mondanivalójával és katartikus táncjeleneteivel. Szörényi Levente és Bródy János legendás művén generációk nőttek fel, slágereit minden nemzedék kívülről ismeri.

István, a király – Fotó: Gordon Eszter

 

István, a király – Fotó: Gordon Eszter

Kukorica Jancsi és Iluska szívhez szóló szerelmi történetével zárul a novemberi nagyszínpados előadások sorozata. A János vitéz tavaly került bemutatásra a Budapesti Operettszínházban Bozsik Yvette rendezésében. Az előadás egy teljesen újszerű, lehengerlő látványvilággal debütált. A díszlet és a táncjelentek egy valódi Petőfi-mesevilágba röpítik a nézőket.

János Vitéz – Fotó: Gordon Eszter

A Kálmán Imre Teátrumban a mindig teltházas Dorian Gray mellett visszatér a márciusban debütáló Boris Vian revü, a Tajtékos dalok. Az előadás visszavisz minket az 50-es évek Párizsába, bemutatva az igazi francia életérzést Boris Vian életútján keresztül.

Tajtékos Dalok: Boris Vian revű - Fotó: Németh Anna

Novemberben egy igazi különlegesség is várja a nézőket a Kálmán Imre Teátrumban, a Szeretni bolondulásig. Peller Anna, Janza Kata, Csonka András és Magócs Ottó ad elő igazi slágereket Fényes Szabolcs korokon átívelő muzsikájából.

Szeretni bolondulásig – Fotó: Budapesti Operettszínház

A Raktárszínházban Virágot Algernonnak musicallel kezdődik a november. A főszereplő Charlie Gordon története bemutatja az emberi kitartás és akarat csodás erejét. Emellett újra látható lesz a tizenöt éve nagysikernek örvendő Lili bárónő és egy abszurd szerelem gyönyörű története a Jövőre, Veled, Itt!

Virágot Algernonnak – Fotó: Gordon Eszter