Kalandozások a középkorban – Várak a Balaton-felvidéken

várak Ajánló

2023.06.07 13:43
szerző: Csohány Domitilla

A Balaton a nyár örök és első számú slágere. A víz mindenhol kellemes és a főszezonban programlehetőségekben sincs hiány. Nehéz választani, hová is menjünk? Az időutazással nem lőhetünk mellé, kicsik és nagyok ugyanúgy élvezik a múlt titkainak felfedezését és megismerését. A magyar tengernél ezt is megtehetjük! Elég hozzá felkeresni valamelyik közeli várat és máris több száz évet repülhetünk vissza az időben. Lovagok, hős hadvezérek, kurucok, labancok és királylányok történetei kelnek itt életre.
 

Szigliget – a Balaton vára 
A hangulatos település fölé magasodó várból páratlan kilátás nyílik a látogatók elé. A Balaton és a tanúhegyek látványa minden évszakban lenyűgöző. A több mint 700 éves vár kezdetekben a Pannonhalmi Főapátság, majd királyi birtok volt. A török időkben végvárként szolgált, s a sors furcsa fintora, hogy amit a muszlim seregek sohasem tudtak bevenni és lerombolni, a természet igen. 1697-ben ugyanis egy villám csapott a puskaporos toronyba, ami ezáltal teljesen megroggyant, és öt évvel később a császár még a maradványait is felrobbantotta.

A vár azonban teljesen sohasem semmisült meg, most is büszkén magasodik a magyar tenger fölé. Néhány évvel ezelőtt egy nagyszabású rekonstrukció során újult meg, hogy páratlan élményt nyújtson a látogatóknak. A többszintes, alsó és felső várból álló erődítmény számos kiállításnak ad helyet, amelyek közül a legkülönlegesebb a barokk-konyha és a fegyverkiállítás. A felsővár újrafalazott részében modern, interaktív, multimédiás vártörténeti kiállítást rendeztek be.

Az udvaron játszótér várja a kisgyermekes családokat, emellett koncertek, színházi előadások és középkori játékok is színesítik a programkínálatot. A vár legnagyobb vonzereje mindezek ellenére mégis az innen feltáruló egyedülálló panoráma. Ezért is volt remek ötlet, hogy a felújítás során szinte minden falra és bástyára gyilokjárókat építettek, amiken végigsétálva a táj mindenkit rabul ejt. Ezután már nem lehet kérdés, mi a Balaton csodájának a titka.

Megközelítés:
Budapest felől átszállás nélkül a kétóránként közlekedő  sebesvonattal juthatunk el a Szigligeti várhoz. Badacsonytördemic–Szigliget megállótól 45 perc alatt gyalog is eljuthatunk a várba, de a Tapolca irányába tartó távolsági buszokra is felszállhatunk.
 

Sümeg – ahol a történelem éltre kel 
Egy domb tetején kőfal magasodik, a bástyákkal tűzdelt erődítmény uralja a tájat, vonzza a tekintetet. A Sümegi vár a messziről érkezőknek is impozáns látványt nyújt. Épp ezért vagy talán ennek ellenére mégis túlélte az évszázadok viszontagságait, bevenni nem tudta sem török, sem Habsburg. Ez az egyik legszebb, épségben megmaradt középkori várunk, ahol ma is őrzik a hagyományokat és életre keltik az egykori udvar és vitézi mindennapok világát. 

Megéri tehát felkaptatni a kissé meredek macskaköves úton, a felvonóhídon átkelve igazi középkori hangulat fogadja a betérőket. Rengeteg a látnivaló, a kiállításokat, interaktív bemutatókat fűszer- és rózsakert, középkori konyha, sütőház, bognár- és kovácsműhely teszi még élményszerűbbé. Az udvaron a legkisebbek igazi lovaggá válhatnak, majd a játékot a vár tövében található Történelmi Élményparkban folytathatják. Itt olyan különleges középkori fegyvereket is megszemlélhetünk, mint a kőhajító gép, az ostromtorony vagy a dárdavető. Az egész napos időutazás méltó zárása és egyben csúcspontja pedig a délután kezdődő lovagi torna és az azt követő középkori lakoma lehet.

Megközelítés:
Sümegre vonattal Kaposvár, Pécs, valamint Szombathely és Győr felől is eljuthatunk a Balatonszentgyörgy– Tapolca–Ukk vasútvonalon. InterRégió vonattal Keszthelyről 50 perc, Tapolcáról 20 perc alatt érhetünk Sümegre. A vasútállomástól körülbelül 25 perces sétával jutunk el a várhoz.

Nagyvázsony – a hős Kinizsi vára
A Balaton-felvidék lankái közé, patakpartra épült vár hírét a „malomköves” vitéznek, Kinizsi Pálnak köszönheti, miután Mátyás király, a hadjárataiban tanúsított vitézségéért neki adományozta azt. Mivel Kinizsi általában csatákat vívott, vázsonyi rezidenciáját a felesége, Magyar Benigna úrnő lakta, aki férje halála után még többször is megházasodott, sajnos nem sok szerencsével. Férjei közül volt, aki magától, más az úrnő parancsára veszett oda.

A kalandos évek után a vár nemesi családok birtokába került, akik meglehetősen elhanyagolták, később földrengés és tűzvész is pusztított a lakótornyáról ismert épületben. A helyiek azonban nem hagyták veszni a várat, azt az elmúlt évtizedekben többször is felújították. A 25 méter magas Öregtorony nemcsak a környék jellegzetessége, hanem a hazai várak között is ritkaságnak számít. Ugyancsak különleges a farkasverem, a barbakán és az árnyékszék, hiszen ritkán láthatunk belőle több száz éves darabot.

A látnivalók sorából nem szabad kihagyni, hogy a várkápolnában helyezték el Kinizsi Pál reneszánsz stílusú, vörösmárvány szarkofágjának fedőlapját. A nyár folyamán számos fesztivál, kulturális program és attrakció várja a látogatókat, ezért a balatoni nyaralás során mindenképp érdemes ellátogatni Kinizsi egykori rezidenciájára.

Megközelítés:
Nagyvázsonyra autóbusszal juthatunk el a környék nagyobb településeiről, pl. Veszprémből, Tapolcáról vagy Balatonfüredről. A buszról leszállva néhány perc alatt a várhoz tudunk sétálni.


Csohány Domitilla