Miskolci Területi Igazgatóság megszépült állomásai

Miskolc Területi Igazgatóság Hírvonal

2020.09.11 09:42
szerző: MÁV KIG

A Miskolc Pályavasúti Területi Igazgatóság területén is folyamatos az állomásszépítő munka. A következőkben a forgalmi szakág csinosító munkájáról adunk hírt. A nyár folyamán a Szerencsi Forgalmi Csomóponti Főnökség területén több állomás külső utasforgalmi területe, környezete szépült meg az állomási gondnokok és a közfoglalkoztatottak munkája során, a csomóponti vezetők irányításával.

Mád állomáson a forgalmi iroda előtt nagyméretű kör alakú virágágyás került kialakításra, melynek érdekessége közepére kiírt állomásnév - egyben településnév, mely a település bányász múltjára emlékeztető kőzetre van felírva. A véset készítésében két mádi vállalkozó is segítséget adott. A váróterem környezete is megszépült új bokrok telepítésével, ide és a virágágyások köré is kúszó kecskerágók kerültek kiültetésre, illetve új, esztétikus kavicságyat terítettek a virágos területek közé.

 

Mád

Hernádnémeti-Bőcs állomáson szintén virágágyásokat alakítottak ki és bokrokat ültettek, a két beton szegélyes ágyás jól kiegészíti a kihelyezett virágos beton virágládákat. Az I. vágány és épület közti utasforgalmi részre gyöngykavicsot terítettek.

Hernádnémeti

Szerencs állomáson az állomási felvételi épülettel szemben önkormányzati beruházásban elkészült 53 kocsi befogadására alkalmas P+R parkoló bokrok és gömbakácokat ültettek el a parkrész rendbetétele után, melyet kavicságy tesz még esztétikusabbá. A város felőli bejárat mellett a közúti kilátást takaró cserjék helyén új virágágyás került kialakításra. A parkoló további három virágágyásának virággal történő beültetését és gondozását is folyamatosan ellátják az csomópont dolgozói. A forgalmi szakág saját költség keretéből biztosította a szükséges anyagokat, a megrendelésekben a TIZO és TPO adott segítséget.

 

Szerencs

A virágosított, rendezett területek nem csak az utasok számára nyújtanak szép látványt, hanem az ott dolgozókat is örömmel töltik el, akik a növények ápolásáról és területek gondozásáról önkéntesen gondoskodnak.