Mészáros Máté

7

 

Mészáros Mátét, az Orlai Produkció alkotóközösségének Jászai Mari-díjas művészét nem csupán

színpadról ismerik. Sokaknak ő az Edző egy közkedvelt csokoládé reklámjából, de olyan népszerű

sorozatokban is játszott, mint A tanár, A mi kis falunk, az Apatigris és a Bogaras szülők.

Emlékezetesek epizódalakításai a Seveled és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

című filmekben, benne van az első magyar karácsonyi moziban, a Nagykarácsonyban, és idén

nyáron leforgatta a Nyugati nyaralást, amelynek ő egyik főszereplője.

 

Van-e kedves, gyerekkori vonatozáshoz kötődő emléke?

Csehszlovákiába utaztunk a családdal, azt hiszem, Koženovba, és hálókocsis vonattal mentünk.

Gyerekként nagyon izgalmasnak találtam, hogy bejött egy ember és megágyazott nekünk.

Arra emlékszem még, hogy életemben nem aludtam olyan jól. Valószínűleg elringatott

a vonat, de ez egészen a mai napig megmaradt bennem.

 

Szokott-e utazni rendszeresen vonaton?

Az az igazság, hogy sajnos elég régen vonatoztam. Kocsival utazom inkább.

 

Hogyan szokta ünnepelni a karácsonyt, a szilvesztert? Van szokás, ami sosem maradhat el?

Meglátogatom a szüleimet, ha pedig a húgommal, aki szintén színész és az unokaöcsémmel

is össze tud jönni a találkozás, az külön öröm. A gyerekkori emlékek halványulnak.

Sajnos, amióta színész vagyok, a karácsony és még inkább a szilveszter a munka időszaka.

Előadással köszöntjük a karácsonyt és búcsúztatjuk az óévet. Olyan van, hogy a karácsony

előtti napokban a társulat összejön, és megajándékozzuk egymást. A szilveszteri előadás

pedig a pezsgőbontásé, amit a nézőkkel együtt szoktunk megtenni. Reméljük,

ez idén december 31-én is megtörténhet, mert az Egy apró kérést fogom játszani.

 

Van erre az időszakra vonatkozó kedves színházi története?

Még a Vígszínházban játszottam, amikor egy szilveszteri előadásra

Eszenyi Enikő készített lencsét, és azt közösen fogyasztottuk el.

 

Mit üzen a MÁV-Volán Csoport kollégáinak?

Ahogy a Mágnás Miskában is elhangzik: ne aggódjanak, vonat mindig lesz.