December 3.

1

Érdekességek

A legkorábbi karácsonyi énekünk

A karácsonyi dalok úgy ívelnek át az együtt ünneplő generációk

fölött, miként az üstökös az esti égbolton a három királyok felett.

Hiszen a dalok nagy részét a legkisebbek és a legidősebbek

közösen éneklik el Szentestén. Karácsonyi énekeink között talán

a legismertebb a Mennyből az angyal, amit egyébként a legrégebbi,

hazánkban énekelt karácsonyi dalként tartanak számon. Dallamát

Bartók Béla gyűjtötte be először egy fonográfhengerre, de szövege

már az 1700-as évekből származó írásos emlékekben is felbukkant.

Sokáig úgy tarották, hogy a dal Erdélyből származik, később azonban

a boconádi plébános daloskönyvében leltek rá a kéziratára. Vélhetően

az ő szerzeménye, amely aztán a felső-magyarországi palóc

vidékről terjedhetett el az egész országban.

 

Dekoráció

Az utóbbi évek nagy slágerei a szódabikarbónából készült karácsonyi

díszek, melyeket az asztali dekorációban is elhelyezhetünk,

de a fenyőfára felfűzve is csodaszépen ragyognak.

Ráadásul minimális kézügyességet igényel, és

összerántja az egész családot.

Az elkészítését itt találják.

5

 

Ünnepi finomságok

Ma a rendhagyó Wellington-kosárkák receptjét osztjuk meg.

Valamint egy igazi klasszikust, a stollent hoztuk el, hiszen

tökéletes desszert az egész családnak. Mindkettő fogás

vállalható kihívás is egy nyugodt téli napon, amikor

ráérünk a konyhában forgolódni.

A receptek itt olvashatóak. 

 

7

 

Gyereksarok

Készítsünk papírcsillagot! Ha semmi más nincs otthon, csak

fénymásolólap és ragasztó, akkor is csinálhatunk valami szépet.

Ötletünket itt olvashatják.

 

6

 

Kvíz

Vasutas adventi gyűjteményünk nem maradhat vasutas játék nélkül.

Mindennap felteszünk egy kérdést, amelyre a helyes választ lehet,

hogy azonnal tudni fogja, lehet, hogy a rövid leírásból kitalálja,

és az is lehet, hogy picit utána kell olvasnia. kérdéseket előre nem

lehet megnézni, de az elmúlt napok kérdéseit vissza lehet olvasni.

A 24 választ 2021. január 6-ig egyetlen levélben megküldve várjuk

az ujsag@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind a 24 helyes

választ a határidőig megküldik, apró szóróajándékokkal kedveskedünk.

Itt igazán a játék a lényeg!

 

3. Bakonyvasút

A Bakonyt keresztben átszelő Győr-Veszprém vasútvonal a

hazai viszonylatban ritkaságnak számító hegyi vasutak egyike.

Az egyvágányú, nem villamosított vonalat napjainkban Magyarország

legszebb vasútvonalaként, „Bakonyvasút” néven tartják számon.

A környéken élők mindennapjainak része a vasútvonal, hiszen

a Bakony elzárt falvaiból lehetővé teszi a vonal mentén fekvő

városok elérését. A vonal turisztikai szempontból is jelentős,

a régión belül utazók vagy az ország más részeiből idelátogatók

vasúton, semmivel nem helyettesíthető módon közelíthetik

meg a régió egyedi hangulatú, kultúrtörténeti emlékekben,

látnivalókban gazdag településeit.

Kérdésünk: Hányas számú vasútvonalunkról van szó?

3

 

Vers

Készülünk az ünnepre, díszbe öltöztetjük szívünket, lelkünket.

Ilyenkor szívesen olvasunk, hallgatunk verseket, talán ilyenkor

jobban megérinti a lelkünket egy-egy szép versszak.

Fogadják szeretettel tőlünk magyar költőink karácsonyról szóló

verseit, minden napra egyet-egyet. Jó olvasást kívánunk!

 

Dsida Jenő

Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

1929