Advent - december 13.

  7

 

Érdekesség

Honnan származik az „Xmas” kifejezés?

Sokan idegenkednek az ’Xmas’ kifejezéstől, azt valamilyen – kereskedelmi céllal – kitalált

betűszónak vélik, sőt, egyesek a ’Christ’ (krisztus) szó eltávolítását, a karácsony keresztény

ünnepkörből való kivonásával azonosítják, az igazságnak azonban köze sincs ezen feltételezésekhez.

Az „X” a görög „Chi” betűvel azonos, azaz a Khrstos vagy Krisztus első betűje, így az Xmas

ugyanazt jelenti, mint a Christmas, csak eltérő írással. Ezt a formát az 1500-as évek

óta használják a karácsony megnevezésére.

 

Dekoráció

Ha választani kellene, nekünk talán ez az egyik kedvenc díszünk! Sima átlátszó

műanyag dobozokba rejtett virágok és tobozok... és ennyi!

Az elkészítése itt olvasható.

8

 

Recept

Egy finom csokoládétorta mindig jól mutat az asztalon, és egykettőre elkapkodják a

vendégek.  Ennek a rfeceptnek a különlegességét a karácsonyi hangulatot

árasztó aszalt gyümölcsök adják.

A receptért kattintson ide!

2

 

Cukormentes 

Karácsonykor nagyon nehéz ellenállnunk a csábító finomságoknak.

Csak egy falat ebből, csak egy falat abból és már el is felejthetjük a

diétánkat vagy alakmegtartó fogadalmunkat. Azért, hogy karácsonykor

se kelljen bűntudatot éreznünk egy-egy finom falat miatt, érdemes

kipróbálni  pár cukormentes és szénhidrátcsökkentett receptet is!

 

Tele van C vitaminnal, finom és mutatós is. Készítsünk egy

könnyű piskótát zabpehelylisztből, ahogyan az adventi naptárunk

a december 11-ei cukormentes receptjében ajánlottuk.

A receptért kattintson ide!

5

 

Ajándékötlet

A karácsonyi ajándék utáni rohangálás és a vásárlás helyett sokkal

nagyszerűbb és hasznosabb időtöltés lehet, ha inkább saját magunk

készítünk egyedi ajándékokat a rokonoknak, barátainknak.

Reméljük, hasznosnak találják ajándékötleteinket.

 

Mutatós, nagyon finom és garantáltan mindenki örülni fog neki! Ha szép dobozba

vagy celofánba csomagoljuk, masnival átkötjük, még ünnepibbé

varázsolhatjuk a süteményválogatásunk.

Bővebben itt olvashat róla.

9

 

Gyereksarok

Gyerekes szülőként minden alkalommal megállapítjuk, hogy nem

kell sok dolog ahhoz, hogy gyerekeinknek egy hangulatos és

emlékezetes estét vagy akár egy különleges hétvégét varázsoljunk.

Ötleteinkkel segíteni szeretnénk, hogy az advent a

kicsiknek még örömtelibb időszak legyen.

 

Ha maradt pár tartósabb sütőtökünk Halloweenról, esetleg akad néhány a spájzban,

mókás feladat lesz karácsonyi dekorációkánt bevetni őket.

A leírás itt érhető el.

1

 

Sztárinterjú

Miniinterjúinkban arról kérdeztünk ismert embereket, hogy milyen emlékeik

fűződnek a vasúthoz, szokták-e használni a közösségi közlekedést, és

hogy hogyan ünnepelik a karácsonyt. Ráadásul mindannyiuktól

olvashatunk egy-egy kedves üzenetet is.  

Mai napi sztárunk: Zsidró Tamás

Az interjú itt olvasható.

5

 

Játék

Vasutas adventi időszakunk ebben az évben sem lehet vasutas

játék nélkül. A kérdéseket az idén hónapról hónapra közzétett

175 éves a vasúttörténeti versenyből szemezgettük. A helyes

válaszokat 2022. január 6-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk az kig@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind

a 27 helyes választ a határidőig megküldik (és a levélben a

szolgálati helyük pontos címét irányítószámmal együtt megadják),

apró szóróajándékokkal kedveskedünk.

 

16. Feladvány

1958-ban és 1959-ben két, külön-külön is nagy, egymástól elválaszthatatlan fejezet zárult le a

magyar gépgyártás és ezzel együtt a magyar vasút történetében. 1958-ban állították üzembe az

utolsó 424-es gőzmozdonyt, 1959-ben – egy másik típus utolsó példányával – pedig végleg

megszűnt a gőzmozdonygyártás Magyarországon. Bár gőzvontatású szerelvények egészen 1984-ig

közlekedtek a hálózaton, a gyártás megszüntetésével mégis egy 85 évet felölelő időszak ért

véget, amely dicsőséget és jelentős nemzetközi sikereket hozott a magyar ipar számára.

Kérdés: Milyen típusú volt az utolsó Magyarországon gyártott gőzmozdony?

Segítség: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%81V_375_sorozat

9

 

Dal

John Lennon – Happy Xmas

John Lennon Happy Xmas (War Is Over), vagy ahogy a legtöbben ismerik „So this is Christmas”

című száma 1971-ben jelent meg az Apple Records gondozásában. A dal a végső formájában

már egy közreműködés több művész között, így a felvételein részt vettek még Yoko Ono és a

Yoko/Plastic Ono Band, valamint a Harlem Community Choir elnevezésű kórus. John és Yoko

közismert békeaktivisták voltak, ezért ez a daluk is szót emelt az akkoriban már 16 éve

zajló Vietnámi háború ellen.

 

Poszter

Járműveink plakátokon

Közkívánatra, vonatrajongó, járműkedvelő kollégáinknak és

családtagjaiknak készítettünk egy plakát-sorozatot. Így az

adventi időszakban minden napra jut

egy járműfotó, amely a rajta szereplő rövid műszaki leírásával

együtt kinyomtatható, és összegyűjthető. A letölthető

poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!