Jön a Mikulás!
Ma reggel, amikor felébredtem, azonnal éreztem: odakint valami megváltozott!
Kidörgöltem az álmot a szememből, felugrottam és az ablakhoz szaladtam.
Csodálatos látvány fogadott! Odakint a kertet, a fákat, a verebeket, az utcán
az autókat, és még a szomszéd bácsi kalapját is fehér hótakaró borította.
– Leesett az első hó! – kiáltottam fel izgatottan és orromat az ablaküveghez
nyomva, csak bámultam és bámultam a kinti hófehér világot. Hoppá! De hiszen,
ha leesett az első hó, akkor hamarosan megérkezik a Mikulás!
Ahogy álltam az ablaknál és a Mikulásra gondoltam, kívülre, az ablakpárkányra
leszállt valami kicsike hókupac.
– Nini, hát ez meg micsoda? – de ahogy ezt kimondtam, a kicsike hókupac
megrázkódott. Először csak a kis sárga csőre, majd fekete gombszemei, végül
szürke tollruhája is előbukkant. Csőrével bekocogtatott az ablakon:
– Gyere ki! Beszélnem kell veled, de öltözz fel jó melegen!
Nem kellett kétszer mondani! Gyorsan felöltöztem, sapkát húztam a fejemre,
sálat kanyarítottam a nyakamba és kiszaladtam a kis verébhez.
– Nagy bajban vagyunk, és csak te segíthetsz – kezdte mondókáját
a madárka. – Sebes, a Mikulás vezér rénszarvasa, az idei próba szánhúzáson
úgy belerúgott a hátsó patájával egy fényesen ragyogó csillagba, hogy utána
alig bírta a többi rénszarvas pajtását, a szánt, no és legfőképpen a Mikulást
erről a próbaútról hazavezetni. Sajnos megsántult. Most a Mikulás csak rázza,
rázza az ősz szakállát, nagy gondjával-bajával nem tudja, hová forduljon segítségért!
A vezérrénszarvas nélkül hogy tudjon a nagy útra elindulni? Bizony a mikulásfalvi
kis manók hiába borogatják, kenegetik, ápolják Sebes fájó lábát, szilveszterig nem
gyógyul az meg! Minden állat szertefutott a világban, hogy ezt a szomorú hírt elvigye,
hátha lesz valaki, aki segíteni tud. Hogyan kapnak így a jó gyerekek ajándékot
a csizmájukba a Mikulástól? – mondta el egy szusszanással a kis veréb.
Törtem a fejem, mitévő lehetnék? Aztán egyszerre a távolból meghallottam
a vonat sípolását!
– Jön az Apukám! – Az én apukám a mozdonyvezető! Ő vezeti azt
a hatalmas és erős vonatot!
– De hiszen akkor megvan a megoldás! – kiáltottam a kisverébnek –
Menj, repülj gyorsan a Mikuláshoz, és mondd el neki, hogy idén a sok
ajándékát nem rénszarvasszánnal viszi a gyerekekhez, hanem azzal
a vonattal, amit az apukám vezet!
Így történt, hogy Sebes lábfájása ellenére, idén mégiscsak eljutott
minden jó gyerekhez a Mikulás.
Nagyon büszke vagyok a mozdonyvezető apukámra!
Ti is hallottátok a mozdonyfüttyöt?
Hum Krisztina
