Advent - december 20.

 

5

 

Érdekesség

Biedermeier karácsonyok

A karácsonyt régen egészen másképp ünnepelték, mint ahogy

mostanában tesszük. De honnan ered a ma ismert karácsonyi

szokáskör? Röviden bemutatjuk ennek történelmi és kulturális hátterét:

A karácsonyfa-állítás terjedésének kedvező társadalmi hátteret

biztosított a biedermeier korszak, amelyet a családiasság és az

otthonosság kultusza, a magánszférába való visszahúzódás és bezárkózás jellemzett.

Hangsúlyváltás következett be a karácsony ünneplésében, legalábbis a városi felső

és középrétegek körében: az ünnep legfontosabb helyszínévé a templom helyett

az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét. A század közepére a

császárvárosban a középosztály gyerekes családjaiban a karácsonyfa az ünnep

nélkülözhetetlen kellékévé vált. Ugyanekkor vált az ünnep zenei jelképévé a Csendes éj,

szentséges éj kezdetű dal, amely 1818 karácsonyán csendült fel először a Salzburg

közelében fekvő kisváros, Oberndorf templomában, s amelynek zenéjét a helyi tanító,

versét pedig a segédlelkész írta. Szélesebb körben azonban csak a század második

felében terjedt el a szokás, legalábbis azokon a vidékeken, ahol könnyen hozzá lehetett

jutni a tűlevelűekhez. Az Alföldön a sűrű vasúti hálózat kiépüléséig, a

19. század utolsó negyedéig nem igen állíthattak karácsonyfát.

 

5

 

Dekoráció

Üveggömbbe zárva
A konfetti, azaz ezeknek az apró színes papírdaraboknak a halmaza, nem csak a szilveszter kellékei, és nem csupán azért vannak, hogy még márciusban is szedegessük a szoba rejtett pontjairól… 
 

Az elkészítése itt olvasható.

 

8

 

Recept

Mini perecek

Nagyszerű sós harapnivaló, ami könnyen elkészíthető,

nem kell keleszteni, dagasztani. A vendégek is szeretni

fogják, mert simán lekörözi a bolti verziót.
 

A receptért kattintson ide!

 

666
 

Művészet

Maurice Maeterlinck: A kék madár – irodalom


A boldogság kék madara, amelyet minden ember

keres Maeterlinck költői fantáziájában született meg.

A világsikert aratott színművet – amelyet a századfordulón

Sztanyiszlavszkij mutatott be először Moszkvában –

költői szépsége és mondanivalója teszi értékessé a

mai olvasó számára. A vallon erdőből elbolyongó két

gyermek története az emberiség boldogságvágyáról,

a boldogságért vívott küzdelem értelméről szól. A magyar

kisgyermekek mesejáték formájában is megismerkedhettek

ezzel a klasszikussal, amelyet többek között Kútvölgyi Erzsébet,

Molnár Piroska, Páger Antal, Káldy Nóra, Hűvösvölgyi Ildikó

és Haumann Péter adtak elő.
 

 

u

 

Vers

 

Végh György: Csillagszórós karácsonyfa

Nemsokára karácsony lesz
ezüst hó hullt már a fákra:
szél-borzolta erdő szélen
didergett egy fenyőfácska.

Arra gondolt, ha jönnének
és kivágnák karácsonyra,
szép szobában, jó melegben
állhatna, mint karácsonyfa.

Egy kis nyuszi így mesélte
fenyőfánknak még a nyáron;
alig várta, hogy hó hulljon,
s itt legyen már a karácsony.

Egy szép havas téli reggel
teljesült is régi álma:
kivágták és ráfektették
őzek húzta csengős szánra.

Sok más fenyőtestvérével
arra várt a kicsi téren,
hogy valaki kiválassza:
őt válassza mindenképpen.

Egy mamácska meg is vette,
az erkélyre állította;
búsult is a fenyőfácska.
nem lesz mégsem karácsonyfa!

Aztán mégis elővették
díszítgették napról-napra:
csillagszórót, szaloncukrot
aggattak a kis gallyakra.

Került rá sok színes gyertya,
aranydió, papírangyal:
ő hívta be a kisfiút,
csengő hangú kis haranggal.

Lobogtak a színes gyertyák,
csillagszórók gyúltak sorra:
így lett a kis fenyőfából
örömhozó karácsonyfa.

 

3

 

Játék

Önök már megszokhatták, hogy a Vasutas Magazin online felületén az

Adventi időszakban játékkal is igyekszünk izgalmasabbá tenni az ünnepvárás

időszakát. Idei játékunk szorosan kapcsolódik a Vasutas Magazin 2022-ben

megjelent tartalmához, ugyanis minden kérdésünkre a válasz ott van a

magazin online felületén az idén megjelent hírek, cikkek és interjúk között.

Minden nap egy kérdés, amelyre a helyes válasz valamelyik korábbi

írásunkban található.

Várjuk megfejtéseiket!

 

A helyes válaszokat 2022. január 9-ig egyetlen levélben megküldve

várjuk az kig@mav.hu e-mail címre. Mindazoknak, akik mind

a 24 helyes választ a határidőig megküldik (és a levélben a

szolgálati helyük pontos címét irányítószámmal együtt megadják),

apró szóróajándékokkal kedveskedünk. Az ajándékokat január közepén postázzuk.

 

20. Kérdés:  

Melyik vonalon kezdte meg a szolgálatot 2022-ben a 35. KISS motorvonat?

 

4

 

Zene

Cserháti Zsuzsa – Karácsonyi dal


Cserháti Zsuzsa már az angyalok körében ünnepel,

de hangja még velünk van, hogy bennünket is egy

picit feljebb emeljen a földtől. Fogadják szeretettel

az énekesnő 2000-es felvételét, a Karácsonyi dalt.
 

Video Url

 

Poszter

Vasútrajongó, járműkedvelő kollégáinknak és családtagjaiknak idén is

készítettünk egy plakát-sorozatot. Így az adventi időszakban minden napra jut

egy járműfotó, amely kinyomtatható, és összegyűjthető. A letölthető

poszter az oldal legalján található.

Fogadják szeretettel!

A poszter itt tölthető le.