nyereményjáték Zöld

Lezárult a MÁV-START „Válassza a zöldebb utat!” nyereményjátéka
2021.08.11 11:00
szerző: MÁV-START

A MÁV-START a MÁV-Volán-csoport CO2-megtakarítás kampányát a Vasút Európai Évéhez kapcsolódóan indította el idén februárban. Ettől az időponttól a MÁV-START által kiállított elektronikus vonatjegyen, bérleten, valamint azokon a nyomtatott jegyeken és bérleteken, ahol ez nem okoz többlet papírfelhasználást, feltüntették, hogy a megtett táv alapján mennyi CO2-kibocsátást előzött meg az utas azzal, hogy autó helyett a vonatot választotta.

Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás egynegyede a közlekedésből származik, ebből a vasút kevesebb mint 1%-ért felel. Ha autó helyett vonattal közlekedünk, kilométereként átlagosan több mint 70%-kal kevesebb károsanyaggal terheljük a környezetet.

A fenntarthatósági weboldalon létrehozott „Válassza a zöldebb utat!” CO2-megtakarítás kampány és nyereményjáték oldalára több mint 210 ezer érdeklő látogatott el, ahol az utasok összeköthették a vasutat a környezetkímélő közösségi közlekedés fogalmával. A számláló segítségével tudatosíthatták saját hozzájárulásukat a közös CO2-megtakarításban, és regisztrálhattak a játékra vonatjegyükkel vagy bérletükkel. Február óta belföldi utasaink 415 ezer tonna szén-dioxid kibocsátástól óvták meg környezetünket. A nyereményjátékra több mint 29 ezren jelentkeztek. A játékra belföldi vasúti jegyüket vagy bérletüket regisztráló utasok között „START KLUB VIP KÁRTYA”, „START KLUBKÁRTYA 50%” és „100 000 forint értékű MÁV-START Ajándékutalvány” nyereményeket sorsoltak ki tizennyolc nyertesnek, összesen közel kétmillió forint értékben.  

A nyereményjáték egyik nyertesének, Szőke Bálintnak a MÁV-START vezérigazgatója, Kerékgyártó József  személyesen adta át a START KLUB VIP kártyát. Bálint 10 éve nem közlekedik autóval. Oroszlányban lévő munkahelyére naponta vasúttal Budapestről ingázik. Mély meggyőződéssel hisz a korszerűsített kötöttpályás közlekedés jövőjében. Vallja, hogy a vonatútnak köszönhetően így naponta 2 és félóra énidővel gazdagszik. „Amikor egy reggel munkába menet megláttam a zöld kampány poszterét, azt gondoltam, a MÁV nagyon jó úton halad. Nagyon örülök, hogy tárgyi nyeremény helyett az utazás élményével ajándékozott meg a MÁV-START”. Gyermekeinek is igyekszik átadni a környezettudatos szemléletet. A nyeremény hallatán a család elhatározta, hogy ezentúl hétvégente vasúttal elérhető belföldi desztinációkat fedeznek fel.  Ezúton is gratulálunk neki! Kellemes időtöltést kívánunk az egész családnak!