Ingázzunk vonattal és bringával!

kerékpározás Zöld

2022.08.17 09:02
szerző: Völgyi Katalin

A Magyar Kerékpárosklub és a MÁV-Volán-csoport közös figyelemfelhívó kampánya azt a tév- hitet kívánja eloszlatni, hogy távolabbról munkába járni csak autóval lehetséges. Mind hazánkban, mind Európában egyre népszerűbb a vasúti és a kerékpáros közlekedés kombinálása. Ez a két közlekedési mód a legfenntarthatóbbak között szerepel, és egyre népszerűbb az ingázók körében. A kampány arra buzdít, hogy minél többen indítsák aktív testmozgással a napot, a kerékpárt pedig hagyják az állomások B+R (Bike&Ride) tárolóiban. Így vonattal, dugóban araszolás nélkül, az utazási időt hasznosan eltöltve közelíthetik meg a célállomásukat. Onnan pedig számos lehetőség közül választhatnak: gyalogosan, közösségi közlekedéssel, közbringával vagy e-rollert, e-robogót kölcsönözve érkezhetnek a munkahelyükre.

A kampány részeként július 5-én, Gödöllőn, egy sajtótájékoztató keretében a nagyközönség is megismerhette a vasúti-kerékpáros kombinált közlekedés lehetőségeit, előnyeit, illetve az ez irányú eddigi és jövőbeni fejlesztéseket. „Most értünk ahhoz a ponthoz, hogy már látható eredményei vannak a fejlesztéseknek” – mondta Földiák János, a MÁVSTART szolgáltatásfejlesztési vezetője. „Az elővárosokból a munkába biciklizést a vasútállomások jó megközelíthetőségével, kerékpárosbarát kialakításával lehet elősegíteni.” Jó példa erre Gödöllő, amely Budapest környékének egyik legszebben felújított állomása. Itt a Királyi váró és a modern főépület mellett a régi átalakított raktárépületben kerékpártároló kapott helyet. Így mind a történelmi emlékek megőrzése, mind a régi épületek 21. századi igényeknek megfelelő korszerűsítése meg tud valósulni. A biciklit lerakva az óránként induló AGRIA InterRégió vonatokkal 26 perc, a félóránként közlekedő S80-as személyvonatokkal pedig 40 perc alatt lehet Budapestre, a Keleti pályaudvarra érni.

Hogyan ingázzunk bringával?

Mind országosan, mind Budapest elővárosában meglehetősen változó a B+R parkolók iránti igény, illetve azok kihasználtsága. Jól nyomon követhető, hogy mind a földrajzi adottságok, mind az évszakok befolyásolják az ingázási kedvet. Kiemelkedő a 100a vasútvonal Monor–Albertirsa és a 120a vasútvonal Sülysáp–Újszász szakasza, ahol hétköznaponként gyakran 100-250 kerékpár is parkol az állomások területén. Jellemzően a vasúttól 1–4 km távolságra élő törzsutasok használják a biciklit a vasút megközelítésére, számukra 10–40 perces séta helyett 3–15 perc alatt elérhető kerékpárral az állomás. A MÁV applikációban már a vasúti kerékpár- illetve élőállatbérletek is kényelmesen megvásárolhatók.

Sorra létesülnek B+R parkolók

A jelenleg működő 10 elővárosi vasútvonalon mintegy 80 állomáson áll rendelkezésre színvonalas B+R tároló, nagyságrendileg 4000 férőhellyel. A fejlesztések fő fókuszai a budapesti előváros mellett a nagyforgalmú megyeszékhelyek pályaudvarai. Emellett a Magyar Falu Program keretében 229 mellékvonali állomáson is fedett kerékpártároló létesül. Országszerte mintegy 2000 kerékpár tárolására alkalmas B+R kerékpártároló épült az utóbbi időben. A fejlesztéseknél fontos szempont, hogy a tárolók fedettek legyenek és kamerával lássák el őket, továbbá a peronokhoz közel helyezkedjenek el, ahonnan biztonságosan, akadálymentesen – liftekkel, kerékpáros rámpákkal – lehessen a felszállóhelyeket megközelíteni.

Az elővárosi vonalak kihasználtsága

2022 első félévében 11 elővárosi vonalon megközelítőleg 28 millió alkalommal szálltak vonatra az utasok. Ezek közül a legforgalmasabbnak a Budapest–Szob vonal bizonyult 5,4 millió értékesített jeggyel. Az ingázók a Budapest–Cegléd–Szolnok (4,4 millió), illetve a Budapest–Székesfehérvári vonalakon (3,95 millió) is szép számban közlekedtek. A kampány kiemelt helyszínén, a gödöllői vasútállomáson idén május végéig már több mint 674 ezer utas fordult meg.

Milyen tendenciák figyelhetők meg a kerékpározásban?

A zöld közösségi közlekedési módok felfutásával a kerékpár hazánkban is egyre népszerűbbé válik. A Magyar Kerékpárosklub adatai szerint országos szinten a népesség 16 százalékát teszik ki azok, akik elsősorban kerékpárral közlekednek a mindennapokban. A budapesti elővárosi régió nagy részét lefedő Pest megyében ez az arány 7 százalék, míg a „legbringásabb” régió a Dél-Alföld, ahol a lakosság 35 százaléka főként két keréken közlekedik. A magyarok közel 70 százalékának van egyébként kerékpárja, 40 százalékuk legalább heti rendszerességgel használja. A koronavírus-járvánnyal egy időben Budapesten igazi biciklis boom vette kezdetét, de a tendencia továbbra is megfigyelhető, hiszen az idei volt a legmagasabb májusi adat: mintegy 40 százalékkal kerékpároztak többen a fővárosban, mint 2021 májusában.


Néhány érv a kombinált közlekedés mellett

Fenntartható: A kerékpározás az egyik legjobb módja a kis karbonlábnyomú közlekedésnek, míg a vasút hosszabb távok megtétele esetén számít a legzöldebb közlekedési módnak. Ha az utas autó helyett a vonatot választja, több mint 70%-kal kevesebb káros anyaggal terheli a környezetet.

Egészséges: Kezdjük a napot aktív testmozgással! Ezzel nemcsak saját mentális és fizikai egészségünkért teszünk, hanem óvjuk mások egészségét is, és megkíméljük mindannyiunkat a por-, és zajszennyezéstől.

Utazási idő tetszőleges kihasználása: A vonaton igényeink szerint hasznosíthatjuk az időt, amit egyébként autóval a volán mögött, esetleg dugóban araszolva, drága parkolóhelyeket keresgélve töltenénk.

Gyors: Kerékpárral mintegy négyszeres sebességgel lehet közlekedni a gyalogláshoz képest, illetve különösen nagyvárosi környezetben a közösségi közlekedésnél és az autózásnál is kedvezőbb menetidők érhetők el kétkeréken. A vasútállomások történelmi okokból számos esetben a településközponttól távolabb helyezkednek el, kerékpárral azonban percek alatt megközelíthetők.

Költséghatékony: A jelenlegi magas üzemanyagárak, parkolási díjak, úthasználati díjak mellett a vonatozás olcsóbb. Ráadásul érdemes figyelni az aktuális kedvezményeket, ajánlatokat is.

Így tehetjük élhetőbbé a városokat: A vonat-kerékpár kombináció remek alternatívája lehet a személyautós ingázásnak. Nemcsak a zaj- és porszennyezéstől óvjuk meg így a helyieket, de a kevesebb autó kisebb helyet foglal a városban. Így több lehetőség nyílik a gyalogos, a kerékpáros, illetve a rolleres közlekedés fejlesztésére.