Faültetéssel emlékeztek meg kollégáink a Föld napjáról

faültetés Zöld

2022.04.27 16:15
szerző: Hum Krisztina

A szolnoki Baross Gábor Műszaki Technikum parkjában egy hársfát ültettek el a MÁV VAGON dolgozói a Szolnok Területi Központ munkatársaival és a Technikum diákjaival közösen. A MÁV FKG-nál dolgozó munkatársaink pedig virág- és faültetéssel ünnepelték a Föld Napját a jászkíséri telephelyükön és Kőér utcai központban.

A Föld napja mozgalmat már több mint 5 évtizede tartják meg világszerte, a Föld természeti környezetének megóvását célozva. Ezen a napon sokan fát ültetnek, így tettek kollégáink is. Mint tudjuk, a fákat elsősorban nem magunknak, hanem az utánunk jövő nemzedékeknek ültetjük. A MÁV VAGON a Föld napi faültetéssel a jövő műszaki szakembereinek üzent, a jövőre, a fiatalságra, az utánpótlásra és a Szolnokon hagyományos vasúti műszaki szakmákra irányítva a figyelmet. Az eseményen megjelent vasutas munkatársakat és diákokat Csibrány Attila, a MÁV VAGON Szolnok Területi Központ vezetője és Szabó Andrásné, a Szolnoki SZC Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskola igazgatója köszöntötte, majd közösen elültették a hársfát az iskola előtt található parkban.

A Szolnoki Járműjavító és a Szolnoki Szakképzési Centrum között régóta erős a kötelék, jelenleg is több olyan fiatal dolgozik a vasúttársaságnál, akik a Centrum intézményeiben szerezték meg a szakmai képesítésüket. Öröm, hogy ebben a Föld napi kezdeményezésben is partner volt a Baross Gábor Műszaki Technikum, és ilyen formában, ezzel a közös faültetéssel is kifejezhető volt gyermekeink generációjába vetett hitünk, valamint közös elkötelezettségünk a Föld természeti értékeinek megóvása mellett. A MÁV VAGON munkatársai az ültetendő fának azért választották a hársfát, mert a régi időkben az egészség és a hosszú élet jelképe volt. Reméljük, hogy ez a közösen elültetett fa évtizedek múltával is emlékeztetni fog mindannyiunkat az együttműködésünkre és értékeinkre.

Image

 

A Föld Napját a MÁV FKG is minden évben megünnepli. A kollektíva immár hagyományként, idén is megtartotta Föld Napja rendezvényeit. A jászkiséri székhelyen és a budapesti, Kőér utcai központban virágok és fák ültetésével, a parkosított területek takarításával és frissítésével még szebbé varázsolták mindennapi munkavégzésük helyszínét.

Image

 

Image