2011-2021 évek válaszai

175 éves a magyar vasút

VÁLASZOK

 

A 175 éves magyar vasút tiszteletére készített vasúttörténeti kvízjátékunkban elérkeztünk az utolsó évtizedhez, amelynek végén már napjainkat írjuk. Hónapról-hónapra követve a játékot, megtapasztalhattuk, micsoda óriási fejlődési ívet írt le a történetünk! Köszönjük mindenkinek, aki végigjárta velünk ezt a hosszú utat a kvízjáték fordulóival. Lássunk néhány epizódot 2011-2021 évekből!

 

 

  1. kérdés

 

2011 nyár végén aláírták a MÁV öt évre szóló pályaműködtetési szerződését. A szerződés nagy jelentőségű volt, hiszen a dokumentummal a magyar állam a MÁV Zrt.-t bízta meg a nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat működtetésével meghatározott vasútvonalakon. A szerződés rögzíti, hogy az állam ezen feladat ellátásáért a vasúttársaság bevételekkel nem fedezett, indokolt költségeit megtéríti, vagy ennek hiányában jogszabály alapján kezességet vállal az ilyen költségeket fedező hitel felvételére. A pályaműködtetési szerződés megkötésével a MÁV történetében első alkalommal számolhat hosszabb távra szóló állami vállalásokkal. Az 5 évre szóló, évente felülvizsgálandó szerződéssel egyértelműen szabályozottá válik a magyar állam és a pályaműködtető nemzeti vasúttársaság közötti viszony, kiszámíthatóbbá, hatékonyabbá válik a vasúti pálya működtetése.

 

Kérdés: Ki írta alá 2011-ben a MÁV részéről a pályaműködtetési szerződést? Ki volt a MÁV akkori vezérigazgatója?

 

Helyes válasz: A tulajdonos magyar állam képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá 2011-ben az 5 évre szóló pályaműködtetési szerződést.

Forrás: https://hvg.hu/gazdasag/20110830_mav_palyamukodtetesi_szerzodes

 

 

 

  1. kérdés

 

A MÁV-START Zrt. valamennyi szükséges engedélyt beszerezte és 2012. szeptember 1-jétől ennek alapján átvette a közszolgáltatási személyszállítási tevékenységet a Balatonfenyves Gazdasági Vasút vonalán Balatonfenyves és Somogyszentpál között. A Balatonfenyvesi keskeny nyomközű (760 mm) térségi vasút vonalán az üdülőrégió egyik turisztikai attrakciójának számító, ám többször a bezárástól fenyegetett fenyvesi kisvasúton 2012-ben immár fejlesztésekről lehetett beszélni. Felújításra került a Balatonfenyvesi GV állomás első vágánya, és 2012 nyarán a korábbi napi 5 helyett 6 vonatpár közlekedhetett a vonalon. Megkezdődött a kisvasút mozgáskorlátozottak és kerékpárok szállítására alkalmas kocsijának kialakítása is.

 

Kérdés: Közel 20 évnyi szünet után 2021. július 1-jén újraindult a Balatonfenyvesi kisvasút … melyik vonala is?

Helyes válasz: A Balatonfenyvesi kisvasút csisztai vonala, Imremajor és Csisztafürdő között 2021. július 1-jén nyílt meg.

A helyes válasz itt is megtalálható: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/balatonfenyvesi-kisvasut

 

 

 

  1. kérdés

 

2013. május 3-án indult útjára a díszes Mátyás király mozdonyunk. Vasúttársaságunk Hunyadi Mátyás 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt tisztelgett az arany-fekete színekben felmatricázott járművel, amely másnaptól Romániában is közlekedett. A mozdonyon egyebek közt a Hunyadi-címer, Mátyás arcképe, a vajdahunyadi vár és a visegrádi palota kapott helyet.

 

Kérdés: A MÁV-nak ez a harmadik matricázott mozdonya volt 2013-ban. Melyik volt a másik kettő?

Helyes válasz: Az Aranycsapat és a Kandó-mozdony

Forrás a válaszhoz: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/utjara-indult-matyas-kiraly-mozdony

 

 

 

  1. kérdés

 

A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson mutatta meg először a nyilvánosságnak 2014. március 19-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV-START és a Stadler a Magyarországra érkezett két FLIRT egyikét. Az új motorvonatok a kor követelményeinek megfelelő utazási körülményeket kínálnak, üzemeltetésük éves szinten milliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a vasúttársaság számára. Svájcból érkezett Magyarországra a negyvenkét új FLIRT-motorvonat első két járműve, a MÁV-START a használatbavételi engedély kiállítása után indíthatta el menetrendben meghirdetett vonatként a hatvanegyedik és hatvankettedik FLIRT-öt.

 

Kérdés: A 160 km/óra végsebességre képes FLIRT típusú akadálymentesített motorvonat hány ülőhellyel rendelkezik?

Helyes válasz: A FLIRT motorvonat 211 ülőhellyel rendelkezik.

A helyes válasz például itt is megtalálható: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/megerkezett-az-elso-ket-uj-flirt-motorvonat

 

 

 

  1. kérdés

 

2014-től egységes leányvállalatként működik a MÁV-START, a MÁV-TRAKCIÓ és a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Az integrált vasúti személyszállító vállalat, a MÁV-START Zrt. az integráció révén a térség egyik legnagyobb szolgáltatóvállalata és munkáltatója lett. Az alaptevékenységek magas színvonalú ellátásának az – utasok szempontjából – legfontosabb szakmacsoportjai dolgoznak egy vállalatban: a személypénztárosok, jegyvizsgálók, kocsivizsgálók, mozdonyvezetők, járműjavítók, járműkarbantartók; és az eredményes munkájukhoz elengedhetetlen további munkakörökben dolgozók. Az egyesítés a mindennapi életben költséghatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb működést eredményezett. Az új szervezetben létrejött az integrált működéshez igazodó új központi és területi irányítási struktúra.

 

Kérdés: Az integráció folyamán hat régióban jöttek létre területi központok (ezek a mai Területi személyszállítási és vontatási Igazgatóságok és a Járműbiztosítási Igazgatóságok). Mely városokban találjuk őket?

Helyes válasz: Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely

A helyes válasznak rengeteg forrása van, példaként álljon itt a weboldalunkról a 2014-es hír: https://www.mavcsoport.hu/mav/terveknek-megfeleloen-halad-mav-csoport-atalakitasa

 

 

 

  1. kérdés

 

2014 szeptemberében először vett részt kiállítóként a MÁV-csoport az InnoTrans nemzetközi vasútijármű és közlekedéstechnikai kiállításon. A vasúttársaság a MÁV-START saját fejlesztésű és Szolnokon gyártott IC+ személykocsiját mutatta be a Berlinben, ezen a legnagyobb és legjelentősebb vasútszakmai összejövetelen, amely a következő évek, évtizedek kötöttpályás fejlesztési irányait, csúcstechnikáját vonultatja fel. A részvételünkkel mód nyílt arra, hogy az újjáéledő magyar vasúti járműgyártás korszerű termékét a külföldi vasútvállalatok, világpiaci szereplők szakemberei és az érdeklődő nagyközönség is kívül-belül megnézze. (​A MÁV-START által fejlesztett és gyártott IC+ kocsik 2016 szeptemberében Magyar Termék Nagydíjban és Innovációért Nívódíjban is részesültek.)  

 

Kérdésünk: Az InnoTrans nemzetközi vasútijármű- és közlekedéstechnikai kiállítást 2 évente rendezik meg Berlinben. Melyik évben volt az első InnoTrans?

Helyes válasz: 1996-ban

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/InnoTrans

 

 

  1. kérdés

 

2015-ben a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Júniusban a Hűvösvölgyi végállomáson 170 pajtás mondta el ünnepélyes keretek között a gyermekvasutas fogadalmat, amelynek vége így hangzik: „A Gyermekvasút szabályait és fegyelmét minden körülmények között betartom, vagyonát megőrzöm. Jó hírnevéhez híven, vasutunkat mindenkor tisztelettel szolgálom.” A gyermekvasútnál eltöltött élmények alapján sokan élethivatásnak választják a vasutas pályát.

A Guinness World Records tanúsítványa szerint a világon ez a leghosszabb olyan vasútvonal, amelyen a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. A hitelesítési eljárás 2014-ben kezdődött, 2015 májusában érkezett meg a világrekordot igazoló tanúsítvány Budapestre.

 

Kérdésünk: Milyen hosszú a Gyermekvasút vasútvonala?

Helyes válasz: 11,7018 kilométer

Forrás: https://gyermekvasut.hu/

 

 

  1. kérdés

 

2019. július 30-án adtunk hírt arról, hogy elkészült az első húsz darab saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen, és 2019 augusztusában elkezdődhet további hetven darab, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése. A több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített. Az IC+ kocsik számát folyamatosan növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba. Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb mértékben vállalhassanak szerepet.

 

Kérdésünk: Luxusvonat, szupervonat, prémiumjárat – a sajtó ezekkel a jelzőkkel illeti az 1. osztályú és prémium IC+ kocsikat. Az IC+ roadshow-t követően 2021-ben pontosan mikortól közlekedik 4 ilyen kocsi menetrendszerűen a forgalomban?

A helyes válasz: 2021. november 15-től

Forrás például itt: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/egyutt-teljes-ic-csalad-bemutatkozott-1-es-premium-osztaly

 

 

  1. kérdés

 

2020. március 15-én gördült ki a Nyugati pályaudvarról, hogy megkezdje menetrendszerinti útját az első KISS. A Budapest elővárosi forgalmat 2022 végére teljes egészében korszerű KISS, FLIRT és DESIRO járművek szolgálják majd ki. A felújítások és a modern motorvonatok forgalomba állítása hozzájárul a menetrend javításához, a pontosabb közlekedéshez, az elővárosi vonalakra jellemző fokozott terhelés kiegyensúlyozottabb eloszlásához is. A vasút az egyik legbiztonságosabb és legkörnyezetbarátabb közlekedési forma. A modern motorvonatok forgalomba állítása is segít abban, hogy a vasút a kor követelményeinek megfelelő, megbízható szolgáltatást tudjon nyújtani.

 

Kérdésünk: Melyik útvonalon kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet 2020. március 15-én az első KISS emeletes motorvonatunk?

Helyes válasz: a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon

Forrás: https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/elindult-elso-emeletes-motorvonat

 

 

 

  1. kérdés

 

A közúti személyszállítási közszolgáltatás fejlesztésének folyamatában 2020. július 15-én született meg az a stratégiai döntés, amelynek értelmében a Volánbusz tulajdonosi joggyakorlása átkerült a MÁV-hoz. A magyarországi közösségi közlekedés két meghatározó szereplője immár közös úton jár. A MÁV-Volán-csoport célja, hogy hosszú távon megteremtse az egységes és összehangolt autóbuszos és vasúti menetrend kialakításához, a vasúti ráhordó hálózatok és menetrendi csatlakozások létrehozásához és fejlesztéséhez, valamint az egységes jegy- és tarifa rendszer, utastájékoztatás és arculat kialakításához szükséges feltételeket. A MÁV-Volán-csoport megalakulásával Magyarország legnagyobb közösségi közlekedési szolgáltató cégcsoportja jött létre, amely közel 57 ezer dolgozójával egyben az ország egyik legnagyobb foglakoztatója. Az egységes irányítási struktúra megteremtésével megvalósul azon kormányzati szándék, hogy a jövőben az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, és a vidéki lakosok mobilitásának biztosítása, továbbá mindez hozzájárul ahhoz, hogy a városi és agglomerációs forgalom a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át, ezzel is hozzájárulva a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentéséhez és az élhetőbb, zöldebb környezethez.

 

Kérdésünk: Mi a MÁV-Volán-csoport egyik kiemelt célja, amelynek érdekében a vállalatcsoport kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit?

Helyes válasz: 2050-ig a klímasemlegesség elérése

Forrás: https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/egy-eve-kozos-uton-mav-volan-csoport