Verseny - novemberi forduló válaszai

175 éves a magyar vasút

2000-2010 évek válaszai

 

 

 

  1. kérdés

2000. július 14-én avatták fel a Magyar Vasúttörténeti Parkot. 1999. november 22. nagy napja volt a születetőfélben lévő parknak: Katona Kálmán közlekedési-, hírközlési- és vízügyi miniszter ünnepélyes keretek között ekkor helyezte el a Vasúttörténeti Park alapkövét. Azt is bejelentette, hogy az új intézmény ünnepélyes megnyitására hazánk európai állammá alakulásának 1000. jubileumi évében, az 50. Vasutasnapon kerül sor. Ez így is történt, Európa első interaktív vasúti parkja megnyílt, azóta is ezreket vonzva. A Vasúttörténeti Park gyűjteménye ma a világ egyik legjelentősebb vasúti járműgyűjteménye.

 

Forrás: http://www.vasuttortenetipark.hu/hu/park_tortenete

 

Kérdés: Mekkora területen működik a Magyar Vasúttörténeti Park?

 

Helyes válasz: 70 ezer m2 alapterületen

 

 

  1. kérdés

A vasúti közlekedéssel kapcsolatos európai politika célja az egységes európai vasúti térség létrehozása volt. A vasúti ágazat piaci verseny előtti megnyitása 2001-ben vette kezdetét, és a folyamat tíz év leforgása alatt három jogszabálycsomagot és egy átdolgozást eredményezett. Továbbá a teljesség kedvéért: az egységes európai vasúti térség kiteljesítésére irányuló negyedik jogszabálycsomag elfogadására 2016 áprilisában (műszaki pillér) és 2016 decemberében (piaci pillér) került sor. Tehát összefoglalva, az egységes európai vasúti térség kialakítása, illetve a Fehér Könyvben meghatározott célok érdekében 2001 óta összesen négy nagy vasúti jogalkotási csomagot fogadtak el (2001, 2004, 2007, 2016), illetve dolgoztak át később.

Válasz a dokumentum 2. oldalán: https://www.europarl.europa.eu/ftu/pdf/hu/FTU_3.4.5.pdf

 

Kérdés: A nemzeti és nemzetközi árufuvarozási szolgáltatások piacát teljes körűen megnyitották a verseny előtt. Melyik év január 1-jén történt ez?

 

Helyes válasz: 2007. január 1- jén

 

 

 

  1. kérdés

2004. május 1-jén az EU-hoz csatlakozó országok közül Máltán és Cipruson nincs vasútvonal, a többi nyolc országban összesen csaknem 50 ezer km hosszúságú vasúti pálya található, ennek majdnem a negyede Lengyelországban. 1000 km2-re Csehországban jut a legtöbb, azaz 120 km vasút, ezzel a csehek maguk mögé utasítják az összes uniós tagállamot is. Magyarország sem áll rosszul, nálunk ekkor a vasútvonalak sűrűsége 85 km/1000 km2), a balti államok az utolsó helyeken osztoznak (21-36 km/1000 km2). A villamosított szakaszok aránya csak Lengyelországban éri el az uniós átlagot, Szlovákiában és Szlovéniában 42%, Magyarországon viszonylag magas, 35%. Csehország és a balti államok állnak a sor végén ebből a szempontból.

Forrás a válaszhoz: https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/kozlekedes.pdf

 

 

Kérdés: Hányadik helyen áll Magyarország a vasútvonalak sűrűsége szempontjából 2004-ben az EU-hoz csatlakozó országok között?

Helyes válasz: Magyarország áll a második helyen a vasútvonalak sűrűsége szempontjából (85 km/1000 km2).

 

 

  1. kérdés

Az Európai Unióban 2001 és 2020 között a közösségi szintű közlekedéspolitikát hosszú távú stratégiai programok által szabályozták. Az eddig elfogadott két koncepció közös jellemzője, hogy hatályuk egy-egy évtizedre terjedt ki, és formájuk szerinti, külsejüket leíró megnevezést kapták. Az Európai Unió első átfogó közlekedéspolitikai programjának a kiadására 2001. szeptember 12-én került sor. Korábban hasonló dokumentum nem készülhetett, mert sem megfelelő szabályozási háttér, sem pedig felhatalmazás nem volt, továbbá a tagállamok részéről éppen az ezredforduló idején erősödött fel annak igénye, hogy a közlekedéspolitika főbb irányait és területeit közösségi szinten, egymással egyeztetve szükséges meghatározni. A 2001 őszén először közzétett dokumentum a jellegénél fogva nem csak a közúti, hanem a vasúti, a vízi, a légi és a csővezetékes szállítás területeire is kiterjedt. Egyes fejezeteiben a közös közlekedéspolitika irányelvei mellett olyan témaköröket is érintett, mint a szabályozott verseny, a vasút újjáélesztése, a közlekedési módok egymáshoz való kapcsolása stb.

Forrás: http://kozlekedesbiztonsag.kti.hu/elemzesek/az-europai-unio-hatalyos-kozlekedespolitikai-strategiaja/

 

 

Kérdés: Mi a közismert elnevezése ennek a fontos dokumentumnak, amely az európai közlekedéspolitikáról szól?

 

Helyes válasz: Fehér Könyv

 

 

  1. kérdés

A 21. századi elővárosi utaskényelmi igények, mint amilyen például a klimatizált utastér, a gyors utascserét biztosító, oldalanként minél több kétszárnyú, tágas ajtó, vagy a jobb fűtésszabályozás és az utastér kamerás ellenőrzése, alacsony padlószint és lépcsőmentes utastér szempontjai, arra ösztönözték a MÁV-ot, hogy új elővárosi motorvonatok beszerzéséről döntsön. 2004-ben történt meg a pályázat kiírása 30+30 darab elővárosi villamos motorvonat beszerzésére és karbantartására. A pályázatot a svájci STADLER gyár nyerte, FLIRT fantázianevű motorvonatával. A 60. motorvonat 2010 februárjában állt üzembe. A definíció szerint a FLIRT nem motorvonatnak, hanem csuklós motorkocsinak, azaz egyetlen önálló járműnek tekintendő. Ennek köszönhető, hogy az első hatvan jármű minden tagja eredetileg ugyanazon sorozatjelet és pályaszámot viselte. Később meg kellett oldani az önálló számozást, a 2014-től 2016-ig beszerzett 63 db FLIRT szerelvény már így érkezett, míg az eredeti 60 db jármű átszámozása 2015 decemberében fejeződött be.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Stadler_FLIRT

 

 

Kérdés: A FLIRT egy német mozaikszó. Meg tudja mondani, hogy minek a rövidítése?

 

Helyes válasz:  Flinker Leichter Innovativer Regional-Triebzug, magyarul: gyors, könnyű, innovatív regionális (vonat) szerelvény

 

 

  1. kérdés

Az első postavonat Magyarországon 1868-ban indult útjára. A szolgáltatás a kétezres éves elején szűnt meg hazánkban, helyette a postát ma már tehergépkocsik szállítják. A postavonat egy olyan éjszakai szolgálat volt, amely a vasútvonal által érintett nagyvárosokban állt meg. Ott leadták a csomagokat és zsákban az odavaló leveleket, illetve felvették a csomagokat és a leveleket. A vonaton a következő nagyváros eléréséig, tipikusan 30-60 perc alatt leválogatták a felvett küldeményt is, így a frissen felvett küldeményből is a következő nagyvárosba érve már leadták az oda szántakat. A postavonatra általában egy személykocsit is kapcsoltak, ahol normál díjszabású menetjegyért éjjel is lehetőség volt utazni.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Postavonat

 

 

Kérdés: Mikor szűnt meg a postavonat szolgáltatás Magyarországon?

 

Helyes válasz: 136 év után, 2004. június 26-án szűnt meg a szolgáltatás Magyarországon.

 

 

  1. kérdés

A kétezres évek első évtizedének közepén a hazai vasút több mint másfél évszázados történetében alapvető változásnak számított a vasúti közlekedésről szóló törvény. Lényege, hogy az európai irányoknak megfelelően a hazai vasúthálózaton is bevezeti a bárki által igénybe vehető, nyílt pályahálózaton alapuló, piaci viszonyok szerinti közlekedést. Az Országgyűlés a nemzeti közlekedéspolitikában meghatározott elvek érvényesítése, a magyar vasúti közlekedésnek az egységesülő nemzetközi vasúti közlekedési rendszerbe illesztése, a vasút által végzett környezetkímélő közlekedési szolgáltatások iránti igények növekedésének elősegítése, valamint a vasúti közlekedés biztonságának növelése céljából alkotta meg a törvényt.

Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0500183.TV

 

Kérdés: Melyik év melyik számú törvénye szól a vasúti közlekedésről?

 

Helyes válasz: 2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről

 

 

 

  1. kérdés

A Rail Cargo Hungaria 2006-ban MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt.-ként kezdte meg önálló működését, miután kivált a Magyar Államvasutak Zrt. szervezetéből. 2008-ban vásárolta meg a Rail Cargo Austria AG. 2010-ben nevet változtatott, az új neve Rail Cargo Hungaria Zrt. lett. Európa többi országához hasonlóan Magyarországon is megtörtént az állami vasúttársaság feldarabolása. A MÁV-ból kiszervezték a személyszállítást és a teherszállítást. Ezzel az volt a cél, hogy a társaság működése átláthatóbbá váljon, és megszüntessék a keresztfinanszírozást. A MÁV Cargo 2006. január 1-jén vált önálló társasággá. A Cargo ekkor száz százalékosan a MÁV tulajdonában volt.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rail_Cargo_Hungaria

 

Kérdés: Az önálló működés után nem sokkal a MÁV nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett a tulajdonában lévő MÁV Cargo Zrt. 100%-os részvénycsomagjának értékesítésére. Mikor történt ez?

 

Helyes válasz: 2007. május 29-én

 

 

 

 

 

 

 

 

  1. kérdés

A MÁV Zrt. személyszállítással foglalkozó leányvállalata a 2007. július 1-jétől működik önálló társaságként, korábban a MÁV Zrt. személyszállítási üzletágaként látta el feladatát. A MÁV-START Zrt. minden olyan tevékenységet ellát, amely közvetlenül az utazóközönség kiszolgálásához és a személyszállítási szolgáltatás magasabb színvonalú biztosításához szükséges.

Forrás: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/bemutatkozas/mav-start-zrt-bemutatkozas

 

 

Kérdés: Az önálló működést megelőzően, mikor történt a MÁV-START Zrt. alapítása? (Nemrég köszöntöttük a 15 éves jubileumot.)

 

Helyes válasz: 2006. október 15.

 

 

  1. kérdés

A MÁV járműjavítási és karbantartási tevékenységét 2008. január 1-jén MÁV-GÉPÉSZET Vasútijármű Fenntartó és Javító Zrt. néven önálló társasággá szervezte. 2008. év középétől a társaság része lett a Szolnoki Járműjavító mellett az Északi Járműjavító is. Az Északi Járműjavító nagy múltra tekintett vissza, hiszem 1867 óta üzemelt, és 2009-ig az ország legjelentősebb vasúti járműjavító bázisa volt. Ezen a hazai vasúti járműjavításhoz, járműgyártáshoz ezer szálon kötődő ipari örökségi helyszínen épül fel az új Közlekedési Múzeum, amely már napjaink története.

Forrás: https://azeszaki.hu/hu/a-kiallitasrol

 

 

Kérdés: 2021. július 16-tól október 31-ig egy nagyszerű kiállítás volt látható az Északi Járműjavító területén. Mi volt a neve a kiállításnak?

 

Helyes válasz: Volt egyszer egy Északi