gyűjtő Munkatársaink

"Semmire sem tudok nemet mondani"
2021.03.16 16:18

Nehéz György kisgyermekkora óta a vonatok rajongója. Ennek köszönhető, hogy harminchét évesen már több mint ezerdarabos, értékes vasúti tárgyakból álló gyűjteményt mondhat magáénak, melyet szerte az országban bemutattak már vándorkiállításokon.

Rácz Mihály és felesége, Bánáti Andrea

Munkatársunkszentlászlóvasúttörténetikiállításgyűjtő Munkatársaink

„Múltunk nélkül nincsen jövőnk”

A 67-es út szomszédságában, a végtelen zöld zselici dombok ölén fekszik egy apró település, az alig 700 lakost számláló Szentlászló. A környék, reményeink szerint, nem csak a zenélő útnak, vagy a Zselici Csillagparknak köszönheti majd hírnevét, hanem vasútállomásának is, amelynek több különlegessége is akad. A legjelentősebb talán az, hogy itt nincsenek vonatok, sőt, még vágányok sem!