CER Események

Dr. Pafféri Zoltánt a CER Vezető Bizottságának tagjává választották
2022.09.20 12:39

Berlinben tartották az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének (CER) Közgyűlését, melyen a tagok dr.

A Fővárosi Állatkertben

gyerekek Események

Sérült Gyermekek Napja – idén is a Volánbusszal

Szeptember 12-én immár 30. alkalommal rendezték meg a Sérült Gyermekek Napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A rendezvény szervezői változatos programokkal – számos sztárfellépővel, visszatérő és új előadókkal – várták az érkezőket.

A találkozó

nyugdíjas Események

„Telefonosok és drótosok baráti találkozója”

A távközlési-és biztosítóberendezési szakemberek hagyományos nyugdíjas találkozóját 16. alkalommal rendezték meg Szegeden.

Az esemény résztvevői

Hungrail Események

Stratégiai jelentőségű a vasút fejlesztése

Palkovics László részvételével tartotta meg első ülését a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület megváltozott személyi összetételű elnöksége. Az eseményen szó esett a legfontosabb hazai beruházásokról, köztük a Budapest-Belgrád összeköttetés hazai szakaszának korszerűsítéséről, és a V0 teherforgalmi vasútvonal HUNGRAIL közreműködésével zajló előkészítéséről.

A cirkusz

vasutas nyugdíjasok Események

Három generáció szórakozott a Fővárosi Nagycirkuszban

A Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége (VNYKOSZ) nemcsak a múlttal foglalkozik, mivelhogy számunkra  nem közömbös a jövő sem! Nekünk a jövőt valójában a gyermekeink és legkedvesebb szeretteink, az unokáink jelentik.

A zenekar

kultúra Események

Sikerek a VIII. Sárvári nemzetközi fúvószenekari versenyen

A békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar „C” felső kategóriában I. díjban részesült a VIII. Sárvári nemzetközi fúvószenekari versenyen. A kötelező mű legjobb előadásáért járó különdíjat is a békéscsabai együttes vehette át a szakmai zsűritől.

v1

kiállításmegnyitóBudapest Események

Budapest közlekedési vízióit összegző kiállítás nyílt az Északi Járműjavítóban

A Meg nem épült Budapest című tárlat metróvonalak, autópályák, siklók és sugárutak tervrajzain, korabeli térképeken és látványterveken idézi meg, hogy milyen lenne a főváros

A kiállítás

kiállítás Események

Kiállítás Tokióban a magyar vasútról

Június 1-jén megnyílt és augusztus 26-ig látható a tokiói Liszt Intézet magyar vonatközlekedést és magyar vasút történetét bemutató kiállítása.

A diákok

diák Események

Pályaorientációs nap Püspökladányban

Április 8-án pályaorientációs nap volt Püspökladányban. A püspökladányi Erőss Lajos Református Iskola tanulói látogatták meg a püspökladányi állomást.