gyerek Társalgó

Bóbita, Bóbita táncol… Versek gyerekeknek
2021.05.20 16:33
szerző: Eszik Orsolya

 Amikor Babett lányom kicsi volt, sok ölbéli játékot játszottunk, rendszeresen hallgattunk gyermeklemezeket. Emlékszem voltak olyan napok, amikor bármerre is mentem, a fejemben hallottam, hogy „Kémény tetején kelepel a gólya…” 

Bárhogyan is szerettem volna, az a gólya sehogyan sem akart a fejemből, fülemből kirepülni! Hosszú autózásaink alatt vég nélkül mondókáztunk, ha tudtunk, egyszerű mozdulatokat is társítottunk a szövegekhez. Talán ezeknek az élményeknek is köszönhető, hogy a most kisiskolás kisasszonynak jól megy az írás, az olvasás, könnyen megtanulja az Énekes Iskola által kért dalokat. A versek egészen kicsi kortól kell, hogy részesei legyenek a gyerekek életének. Az első rímeket az altatódalban hallják, aztán jönnek a mondókák, ahol a ritmust már együtt tapsolják a szöveggel. Babakorban az egyszerű, ütemhangsúlyos kis versek, mondókák aktivizálják az agyban található idegi összeköttetéseket, így elősegítik a fejlődést. A mondókára történő ringatás, ütemes sétáltatás már az egészen fiatal csecsemőkre is nyugtatóan hatnak. Az oviban kezdődik a memorizálás, ami hosszú évekig az egyik legjobb és legszórakoztatóbb fejlesztő tanulás lesz. A vers, vagy a mondóka ritmusos szövegének memorizálása és felmondása ugyanis óriási hatással van az agyra, a szellemre és a lélekre. A versek és mondókák tanulása, felmondása fejleszti a ritmusérzéket, a szókincset, de nem csupán nyelvi fejlesztés: az érzelmi kapcsolatokra is nagyon jó hatással van.

Mindezek miatt fontosnak tartottam, hogy a meseajánló sorozatban helyet kapjanak a versek is. Ráadásul a magyar költők gyermekeknek szánt műveinek kincsesbányája szinte kifogyhatatlan! És szerencsére a hasonlóképpen színvonalas nemzetközi mezőny kiváló műfordításai is elérhetőek. A magyar nyelv játékosságát, leleményességét klasszikus és kortárs költők egyaránt felfedezték, és felhasználták a fiatal korosztály számára írt műveikben. Ebben a bejegyzésben egy szubjektív válogatást olvashattok. Azokat a köteteket gyűjtöttem össze, melyek nálunk nagy népszerűségnek örvendtek az elmúlt években. 

Klasszikus, talán egyetlen háztartásból sem hiányozhat Weöres Sándor: Bóbita című kötete. Egészen kicsiktől kezdve nekünk felnőtteknek is szólnak a kötet versei. Zenészek tucatjait ihlették ezek a versek, szinte mindet tudnánk dúdolni is: Mély erdőn ibolya-virág, Arany ágon ül a sármány, Galagonya, A birka-iskola, A tündér…

Szintén sokak által kedvelt költő Kányádi Sándor, aki felnőtteknek szóló írásai mellett gazdag hagyatékkal ajándékozta meg a fiatalabb korosztályt is. Felnőtt és gyermekverseit előszeretettel zenésítette meg a Kaláka zenekar. Érdemes ezekre a művekre is rákeresni! A kíváncsi Hold című kötetét szeretném figyelmetekbe ajánlani. A Hold gondol egyet, enged a kíváncsiságának, és legurul a földre. Kalandok sokasága veszi ezzel kezdetét, melyet Szegedi Katalin gyönyörű illusztrációja hoz még közelebb az olvasóhoz.