Badár Sándor

9

 

„A MÁV egy jó munkahely volt, összetartó kollektívával”

Vasutas városban, Szentesen nőtt fel, s jómaga is 12 évig dolgozott a MÁV-nál

bakterként és forgalomirányítóként. Ma is szívesen mesél a vonatozásról.

 

Milyen kedves emlékei vannak a vonatozásról?

Sokat utaztunk gőzössel, gyakran jártunk fel Budapestre Szentesről, és az út egy

örökkévalóságnak tünt, hiszen az a vonat minden állomáson és megállóhelyen megállt.

Tisztán emlékszem a híres mondatra: „Megáll, salakol, vizet vesz.” Általában Ceglédnél

kiabálta ezt a kalauz, körülbelül félúton a két város között. Ma is a fülembe cseng… A másik

emlékem, hogy ugye Szentesen volt Magyarország első motorgarázsa, ahol a dízel

motorvonatokat javították. Akkoriban a környékünkön három kocsis motorvonatok jártak,

és mindenki az első kocsiba akart felszállni, nem véletlenül! Abban volt a motor maga középen,

és jobb fűtést adott, mint a másik kettő kocsiban található szenes kályha. Ha a második

vagy a harmadik kocsiba szorultunk, a fázós utasok rakták a szenet a kályhára. Ha pedig

elfogyott a szén, bizony jól be kellett öltözni, mert jegesek voltak az ablakok, olyan hideg

volt a kocsikban. Tehát a nyarakat jobban szerettük, ott élmény volt harminccal száguldani!

Nagymamámmal utaztunk a Balatonra is. Szentesről távolságban az felért egy űrutazással!

 

Hogyan szokta megünnepelni a karácsonyt?

Tipikusan, mint a legtöbb ember. Hál’ istennek van rá három nap, mert mindenki

mindenkit meg szeretne ilyenkor látogatni a családunkban.  24-e a szűk családi ünnep,

fát állítunk, szerényen megjutalmazzuk egymást. Másnap a szülő- és rokontársadalomé,

össznépi bolyogás van, most pl. nem tudjuk eldönteni, ki menjen kihez, de végül mindig

megoldódik. Nem mintha egyéb napokon nem tudnánk találkozni, de hát ez egy kiemelt

pillanat az évben, hiszen mindenkinek ilyenkor van szabadideje. Bízom benne,

hogy nem leszünk lezárva a koronavírus miatt és szabadon ünnepelhetünk.

 

Mit üzen a MÁV-Volán-csoport dolgozóinak?

A MÁV jó munkahely volt, összetartó kollektívával. Jó volt oda tartozni. Ma is szoktam

fellépni vasutasoknak, jól veszik a poénjaimat. Azt üzenném nekik, hogy jól döntöttek,

mikor elköteleződtek a MÁV-Volán-csoport mellett, becsüljék meg a

munkahelyüket! És persze boldog ünnepeket!