Sikeres vasutas versenyzés a Miskolc-Kassa Ultramaratonon

szabadidő Munkatársaink

2021.11.09 11:59
szerző: Orosz Tibor

November 6-án került megrendezésre a 3. Miskolc-Kassa Ultramaraton, melyre a Miskolci Pályavasúti Területi Igazgatóság is nevezett csapatot Tóth János és Orosz Tibor igazgató-helyettesek vezetésével, “Hív a vasút, fut a MÁV” néven.  A versenytáv 115,2 km volt, amit 10 fős váltószámban teljesítettek a kollégák. A versenykiírásban feltétel volt a vegyesváltó, törekedve a hölgyek-urak egyenlő arányára.  A PTI csapata lelkes amatőrökből állt össze, jó hangulatú közös edzésekkel sikerült egységgé kovácsolódni. 

Minden szakma képviseltette magát, a csapat tagjai voltak: Nagy Róbert forgalmi szakértő, Labant Zoltán biztosítóberendezési szakértő, Gyárfás Ágnes kontrolling szakelőadó,  Galuskáné Kovács Tünde műszaki szakelőadó, Fónagy Hajnalka pályavasúti előadó, Csecskedy Renáta ingatlankezelési szakelőadó, Kacsándi Péter pályalétesítményi szakértő, Kis-Likai Szabina humánpartner, Tóth János műszaki igazgató-helyettes, Orosz Tibor gazdálkodási igazgató-helyettes. Sajnos a verseny előtti napok sorozatos megbetegedései átírták a csapat összetételét, az utolsó pillanatban bekerült még Galuska Zoltán és Balogh Attila.

Image

A versenyen teljesített távok:

 

Település

Versenyző

Táv

Össz táv

1.

Miskolc, Városház tér - Sajóvámos, Főtér

Galuska Zoltán

12,6 km

12,6 km

2.

Szikszó, Szentháromság templom

Gyárfás Ágnes

9,8 km

22,7 km

3.

Hernádkércs, Községháza

Labant Zoltán

13 km

35,7 km

4.

Abaújszántó, Polgármesteri Hivatal

Csecskedy Renáta

12,5 km

48,2 km

5.

Vizsoly, Biblia Múzeum

Balogh Attila

13,2 km

61,4 km

6.

Gönc, belterület

Galuskáné Kovács Tünde

11,2 km

72,6 km

7.

Kéked, Fő út, ráforduló

Kacsándi Péter

14,8 km

87,4 km

8.

Nyizna Mysla, Siroka

Tóth János

11,6 km

99 km

9.

Košice, Sídlisko Krasna,Golianova

Tóth János

8 km

107 km

10.

Cél: Kassa/Košice, Košický kraj,

Orosz Tibor

9,8 km

115,2km

Image

 

A versenytávot 11 óra 35 perc alatt sikerült teljesíteni, közvetlenül a profi csapatok mögött, a középmezőnyben érve célba. A versenyre összesen 84 nevezés érkezett, ebből a 10-es váltók száma 16 volt. A rendezvény magas színvonalú szervezés mellett zajlott és mindenki jó érzéssel, kellemes kimerültséggel, nagyszerű élményekkel gazdagodott. A verseny célja azon túl, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson amatőr és profi sportemberek számára egyéni és váltó kategóriákban, a verseny bekapcsolása a „Visegrádi 4-ek” sportprogram-sorozatába, a magyar-szlovák határon átnyúló rendezvények sorának bővítésével. További eredmény, hogy ezzel is gyarapszik Kassa és Miskolc testvérvárosi kapcsolata, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel egyfajta lehetőség a két város, ill. Kassa megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye nevezetességeinek bemutatására, népszerűsítésére. 

További információ a versenyről:

http://www.maratonclubmiskolc.hu/content/3-kassa-kosice-miskolc-ultramarathon-20211106-versenykiiras

 

Image