"Semmire sem tudok nemet mondani"

gyűjtő Munkatársaink

2021.03.16 16:18
szerző: Sin Bettina

Nehéz György kisgyermekkora óta a vonatok rajongója. Ennek köszönhető, hogy harminchét évesen már több mint ezerdarabos, értékes vasúti tárgyakból álló gyűjteményt mondhat magáénak, melyet szerte az országban bemutattak már vándorkiállításokon. Másik szenvedélye a költészet, ennek is egy speciális területe: a kötött pályás közlekedésről szóló alkotások. Interjúnkban különleges hobbijairól és a MÁV-nál betöltött munkájáról kérdeztük.

Honnan ered ez a mély kötődés a szakmához?

Anyai dédnagyapám volt vasutas a családban. Hogy ez genetikailag öröklődhet-e vagy sem, ki tudja? Én úgy ítélem meg, hogy igen. Ő 1883-ban született, én pont száz évvel később. Bár nem ismertem, nagymamám sokat mesélt róla. Egy Tiszafüred környéki állomáson volt mindenes, ahol csak akkor állt meg a vonat, ha valaki leszállt, vagy ha valaki felszállt. Volt hajtányuk is, azzal járták a síneket, ha máshol akadt dolguk. Engem megragadtak a vonatos történetek, anekdoták, és amint lehetett, jelentkeztem gyermekvasutasnak – ahol
még jobban beleszerettem a vasút világba –, és 1994–1998 között az I. csoport kötelékében szolgáltam.

Ha jól tudom, nem is dolgoztál máshol, csak a MÁV-nál…

2001-2004-ig diákszövetkezeten keresztül voltam a MÁV Központi telefonos információjában, mint 73-as információs, majd 2004. szeptember óta főállásban dolgozom a MÁV-Volán-csoport kötelékében. Kezdetben Budapest-Ferencváros állomáson voltam forgalmi szolgálattevő, majd 2007 óta a Bevétel-ellenőrzés csapatában dolgozom. Jelenleg szakelőadói munkakörben a Kerepesi úti székházban. A munkám során a beérkezett állomási pénztári anyagokat ellenőrzöm. Ez a munka precizitást igényel, oda kell figyelni,
nem szabad hibázni.


Országszerte híres gyűjteményt halmoztál fel vasúti tárgyakból. Hogy sikerült ennyi mindent összegyűjtened?

Már gyerekkoromban szívesen nézegettem a dédnagyapám után fennmaradt néhány vasúti igazolványt, tárgyat. Aztán egyre több mindent kaptam ismerősöktől, akik tudtak a tevékenységemről. Sok minden a szemétbe került volna, ha én nem fogadom be. Azt vallom, egy régi tárgy kukába helyezésével kidobunk egy darabka történelmet is. Ezért inkább mindent befogadtam, amit tudtam. Később már tudatosan gyűjtöttem a ritkább, értékesebb darabokat. Mikor már volt némi híre a gyűjteményemnek, sokan írtak, ismerősök is hívtak, ha találtak valami nekem valót. Kineveltem magam gyűjtőnek, és így elmondhatom, hogy a saját kiállításom
kurátora vagyok, ami egy külön tudomány. Kutakodom az interneten, vásárokon. Szinte semmire sem tudok nemet mondani, csak a szürreálisan drága tárgyakra. Mindent megveszek, hogy ne legyen az enyészeté… Az otthonomban dobozokban állnak a tárgyak, egyelőre nincs állandó helyük. Remélem, hogy egy állandó kiállítói tér végre hamarosan összejön. Hiszem, hogy a tárgyakat csak autentikus környezetben lehet a legmegfelelőbben bemutatni.


Van kedvenc darabod?

Számomra egy mozdonytábla a „vasút Szent Grálja”. Az állam a második világháború előtti hónapokban rendelt tíz darab mozdonyt a Ganz-gyártól. Mire elkészült az első két példány, kitört a káosz, a gyártás félbemaradt, nehezen fejeződött be. Az első mozdony még futópróbára kijutott a gyár területéről, ám a második mozdony bombatalálatot kapott. A V44,001-es pályaszámú mozdony rövid pályafutása után 1953-ban selejtezésre került, majd beolvasztották. A táblája valahogy nálam landolt. Egy kolléganőm volt évfolyamtársa keresett meg vele, először rám akarta hagyni végrendeletben, majd más feltételeket szabott, Vince Lillát és Farkas Bertalant akarta látni az átadáskor. (nevet) Lilla összejött, kapott tőle egy aláírást az eladó. A másik kedvencem egy 1915-ös
gyártású gőzdóm bronztábla, mely egykoron a 324,540-es pályaszámú gőzmozdonyon volt 2 hétig megtalálható. A tábla érdekessége, hogy előbb elkészült mint a mozdony, és mire a mozdony ténylegesen átadásra került, a gyár addigra már nevet változott. Ezt a hibát később a gyár korrigálta, és a mozdonyt újra bekérte, és kicserélte a hibás táblát. A 324,540-es pályaszámú gőzmozdonyt az idők folyamán átszámozták,
és új pályaszáma 324,1564-es lett. 1989-ben a Landler Jenő Járműjavító Üzembe került. 1991 júniusára felújították és eredeti pályaszámán a nosztalgia flottához csatlakozott. Jelenleg a mozdony Istvántelken van felújítás alatt. Csodával határos módon a tábla megúszta a beolvasztást, akkoriban ugyanis mindent újrahasznosítottak, különösen egy ilyen értékes fémötvözetet. Egy celldömölki gyűjtőtől szereztem.

Mi a legrégebbi darabod?

Egy 1852-es vasúti díjszabás, illetve az első magyar vasútvonal átadásának évfordulójára küldött meghívónak egy másolata és a megnyitó korabeli fényképmásolatai, illetve az egyik legkedvesebbek az Utasellátó porcelánjai, a legelső és az egykori Vadász készlethez tartozó darabok kivételével az összes sorozat megvan, igaz mindig bukkan fel belőlük olyan, ami még nincs a gyűjteményemben. Gyönyörű porcelánjaimmal
az elmúlt időszakban már többször is lehetett találkozni, hol művelődési házakban, hol pedig vasúti étkezőkocsiban. Az Utasellátó kiállításomról elmondhatom, hogy már több mint 42 ezren látták. Az Utasellátó-tárlataim alkalmával időnként az Utasellátó eredeti alapító levelének másolatát is meg lehet tekinteni, melynek eredetijét még maga Gerő Ernő írta alá.

Hogyan szoktál kiállítást szervezni?

Általában felkérnek rá, én meg tematikusan rendszerezem az anyagot. Most például a Ganz-gyárról van egy fotókiállításom Győrben 175 év 175 kép címmel. Nem a pénzért csinálom, mert tudom, hogy minden intézménynek más és más a költségvetése. Ha valaki támogatni szeretne, akkor maga döntse el, hogy a költségvetése mit bír el – nekem ez az elvem. Számomra öröm, hogy meg tudok mutatni másoknak is
egy darabot a múltból. Ha csak egy-két helyen látható a gyűjteményem, már akkor egy kis kultúrát adok az embereknek, a magyar történelemnek egy apró részletét. A könyvekben azt írnak, amit akarnak, de egy tárgy mindig tanúbizonyosság az elmúlt időkről.

Nemcsak a tárgyakért vagy oda, de szívügyed a kötött pályás közlekedésről szóló versek népszerűsítése is. Miért hirdettél verspályázatot?

Vannak írók, költők, akik a közlekedésről írnak verseket. Agyaltam magamban, vajon miért nincs ennek a területnek saját fóruma? Öt éve hirdettem meg először a pályázatot, négy barátommal együttműködve. Van egy zsűri, akik eldöntik, kire szavazhat a közönség, majd ők választják ki a legjobb verset. Most is várjuk a szebbnél szebb alkotásokat, április harmincadikáig lehet beküldeni őket. Várjuk mindazon pályázni vágyók saját versét, melyek a vasúttal, városi vasúttal vagy a 2021. évi közlekedési évfordulókkal, esetleg pàlyázattal kapcsolatban íródtak. Hogy kik szoktak a pályázaton részt venni? Vannak rendszeres pályázók és alkalmi pályázók
is. Rendszeres pályázók sorai között köszönthetem minden évben Molnár József mozdonyvezetőt, ki maga is igen sok verset ír és publikál különböző helyeken. De megemlíthetem még Lakatosné Bökönyi Emesét is, aki a Debreceni Közlekedési Vállalat villamosvezetője, vagy Dudás Zsoltot is, aki a Pécs-Kertváros Református Egyházközség református hitoktatója. Tehát összességében elmondhatom, hogy az élet minden területén dolgozóktól érkeznek pályaművek.

A versenyre beküldött írásokat „V. jubileumi VERSEXPRESSZ 2021” jeligével az alábbi e-mail-címre pontos név és a település nevének feltüntetésével:
vasut@freemail.hu