„Nem gondolkoztam, cselekedtem”

életmentés Munkatársaink

2022.09.01 10:42
szerző: Volánbusz Kommunikáció

„Mintha csak ma történt volna” – idézi fel az áprilisi esetet kollégánk, amikor egy ájult utast kellett stabil állapotba hoznia a mentők megérkezéséig – mindezt a Tamási–Gyönk járat indulása előtt. Kövecses Ákos autóbusz-vezető munkatársunk a tamási vasútállomáson a beszállítás megkezdése előtt észlelte, hogy egy várakozó utas a peronon összeesett.

„Éppen az álláshoz közelítettem, amikor észrevettem, hogy a peronon az egyik utas összeesett. Azonnal megállítottam az autóbuszt és odasiettem a bajbajutotthoz. Először azt vettem észre, hogy egyre gyorsabban rángatózik – nem is gondolkodtam sokat, hiszen láttam rajta, hogy nagy a baj. Azonnal hívtam a mentőket, és amíg nem érkeztek meg a helyszínre, addig két utas segítségével elkezdtem a beteg stabilizálását a mentősök instrukciói alapján” – eleveníti fel volánbuszos kollégánk az aznapi esetet.

„A mentősök folyamatosan telefonvégen voltak és irányítottak: helyezzem stabil oldalfekvésbe a beteget, figyeljem és biztosítsam a légzését. Felvetődött ugyanis, hogy valószínűleg epilepsziás rohama lehet a középkorú férfinek. Mindent igyekeztem a lehető legjobban és az elmondottak alapján csinálni. Miután megérkeztek a mentősök, átvették tőlem a beteg gondozását és megfigyelését, én pedig – némi késéssel – folytattam a járatot” – mondja Ákos.

„Abban a pillanatban nem gondoltam semmire, csak arra, hogy azonnal ott legyek az ájult ember mellett és segítsek rajta. Viszont nem szégyellem bevallani, hogy nem volt kellemes élmény. Azóta is sokszor eszembe jut. Édesapám a mentőszolgálatnál dolgozik sofőrként, ő nap mint nap részese ilyen, illetve ehhez hasonló szituációknak, s bár sokat mesél az élményeiről, nekem ezt most mégis nehéz volt feldolgoznom lelkileg” – ismeri be autóbusz-vezető munkatársunk.

„Júniusban múlt egy éve, hogy a Volánbuszhoz jöttem dolgozni, de ez igazi próbatétel volt a számomra. Örülök, hogy jól oldottam meg a helyzetet, remélem, nem lesz több ilyen eseményben részem. Fontosnak tartom, hogy az ember ilyenkor higgadt maradjon, tiszta fejjel gondolkozzon és gyorsan cselekedjen” – teszi hozzá Kövecses Ákos.