Ludányhalásziban, egy eldugott Nógrád megyei kisfaluban él Némethné Jancsi Ilona, aki lassan négy évtizede szolgálja a vasutat forgalmi szolgálattevőként. Stabil munkája mellett művészként is kiteljesedett: gyönyörű gobelinjeivel, álomszép textilszobraival is kivívta az emberek elismerését. Nem csoda, ha olykor-olykor megismerik a vonaton, és hímzéseiről kérdezik… Most elmeséli művészi karrierje történetét.
Hogyan került a MÁV-hoz, mivel foglalkozik pontosan a vállalatcsoportnál?
38 éve dolgozom a vasútnál, ez az első és remélem utolsó munkahelyem is egyben (nevet). Harmadik generációs vasutas vagyok, sőt, a fiam is sorompókezelő lett. Nógrádszakállon vagyok forgalmi szolgálattevő, de dolgoztam Szécsény és Ipolytarnóc állomásokon is. Sok előnye volt, hogy a MÁV-nál helyezkedtem el. Nem kellett messzire utaznom a munkáért, jól fizetett, stabil, kiszámítható elfoglaltság volt gyerek mellett is. Nem bántam meg ezt a döntést. A vasutas társadalmat nagyon szeretem. Összetartó emberek közössége, mindig megtaláljuk egymást, bárhol járjunk az országban. Szerettem volna érvényesülni, elérni még valamit az életben, ezért is kezdtem el a művészettel foglalkozni, hogy más területen is ki tudjak teljesedni.
Hogy kezdődött az alkotó korszaka?
2010-ben Hévízen nyaraltam, amikor egy ajándékboltban rátaláltam az első gobelinre, amit kihímeztem. Egy Rembrandt kép volt, és jól sikerült a munka. Akkoriban indult egy országos amatőr verseny, a férjem biztatott, hogy induljak én is. Megcsináltam egy képet, amit utólag kezdetlegesnek érzek, de csodák csodájára második helyezett lettem. Nógrád megyében felkapta a sajtó az eredményt. Ismerősökkel csináltunk egy kisebb kiállítást a Salgótarjáni Művelődési Házban. Versenyekre onnantól kezdve tudatosan jártam, és mindig volt valami helyezés. A zsűri azt mondta, nagyon szépen dolgozok.
Miért különlegesek az ön hímzései?
Van egy színlátásom, nem érdekel, mit mond a színskála, a saját érzékeim szerint dolgozom. A fonalat több ezer színből választom, és ahogy én látom, úgy haladok a mintával. Elmélyültem a gobelin történetében, tanulmányoztam a technikákat, interneten képeztem magam autodidakta módon, miről szól ez a kézművesség, hogyan kell jól csinálni. Afféle vasutas precizitással álltam hozzá.
Hogyan bizonyosodott meg arról, hogy nem csak amatőröknek tetszenek a hímzései?
Megnézettem szakemberekkel azokat. 2012-ben az Iparművészeti Lektorátussal zsűriztettem három alkotást. A Budai Várban hirdettek eredményt. Mindhárom termékem kiváló minősítést kapott. Akkor jött el az a pont, hogy megbizonyosodtam róla, hogy valamit jól csinálok. Mára a 25. önálló kiállításon vagyok túl. Felvidéken, Léván, Besztercebányán és Ipolybalogon is bemutatták a műveimet. A Magyar Kézművesség Alapítványnak évente kétszer van kiállítása a Várban, ahol megjelennek a legjobb magyar kézművesek különböző művészeti ágakat képviselve. Decemberben minden évben a betlehemezés a téma, ilyenkor körülbelül 600 pályaműből 100-at állítanak ki, és az én hímzéseim mindig bekerülnek a tárlat anyagába. Ez egy rangos kiállítás, büszke vagyok rá.
Mikor érte el a művészi karrier csúcsát?
Ugye vasutas vagyok, ami azt jelenti, hogy nem rendelkezem hivatalos művészeti képesítéssel. Keresgéltem, mégis hogyan lehetne művészi címem, és meg is találtam a lehetőséget. Létezik az úgynevezett ”magyar kézműves remek” elismerés. Többlépcsős pályázattal lehet megszerezni, különböző művészeti ágakban, népművészeket, iparművészeket zsűriznek le így. Ez volt a cél. Első évben nem sikerült, mert a gobelin francia eredetű kézművészet, de nem adtam fel. Másodszorra vallási témájú gobelinnel pályáztam. Elkészítettem a kálvária sorozatot, Jézus útját a keresztre feszítésig. Az Alkotóművészeti Nonprofit Kft. lektorátusa zsűrizett, és a magyar kézműves remek cím mellett nagy meglepetésemre megkaptam az egyedi szerzői jogvédelmet is. Ez azt jelenti, hogy az állam levédte a képsorozatot. Ha külföldre eladom az alkotást, a vevőnek Magyarországnak is kell fizetnie. A címet a Vajdahunyad várában adták át. Mindenki küzd érte iparművészek és kézművesek között. Amatőr szinten ez a legmagasabb elismerés, innen nem lehet továbblépni. 2014-ben egy templomi, Mária fejes lobogóval is sikerült Debrecenben elnyernem ugyanezt a címet. A második díj után viszont már muszáj volt valami mást is csinálni, nem akartam ülni a babérjaimon.
Ekkor kezdett el foglalkozni a textilszobrászattal?
Egy isaszegi selyemfestő, Szilárdi Edina mutatta meg nekem a Paverpal anyagot, ami egy speciális anyag, amit egy holland művészpár fejlesztett ki. Edina közölte velem, ha elmegyek egy workshopra, hazamegyek egy szoborral. Így is lett, onnantól kezdve éjjel-nappal ezzel foglalkoztam. Megtanultam a drótváz készítését, a technikát, az alapot begyakoroltam, majd jött az egyedi tervezés. Eleinte kereteket készítettem így, majd használati tárgyakat, szobrokat, minden ötletet kipróbáltam. Ez a speciális por úgynevezett textilkövesítő anyag, eredetileg textilre találták ki, de fémre, fára, kőre is használható. Olyan, mint a folyékony gipsz. Bele kell nyomni a textilt, majd szárítani hajszárítóval, és úgy lehet formázni. Ma már oktatok is, vannak tanítványaim, akiknek átadom a technikát. A szoborfejeket vagy gipszből készítem, készen veszem vagy feszített textillel dolgozom. A hajat gyapjúból készítem a szobrokra.
Van még álma, amit művészként szeretne elérni?
Szeretnék eljutni a Vatikánba. A már említett betlehemes kiállítást minden évben kiajánlják a Vatikánnak, remélem lesz olyan év, hogy ott is megjelennek az alkotásaim. De így is boldog vagyok, mert volt már olyan, hogy a vonaton megismertek és a hímzéseimről kérdezgettek. Ez igazán felemelő érzés.
