Mindig a megoldásra törekedtem…

Munkatársaink

2023.04.21 13:47
szerző: Kozma Barbara

A MÁV-START Zrt. volt pécsi járműbiztosítási igazgatója március 31-ével vonult nyugdíjba 44 év szolgálat után. Változatos életútjáról, szakmai és személyes tapasztalatairól,  legszebb emlékeiről beszélgettünk. 

Video Url

Miért éppen a vasúti pályát választottad? 
Már egészen kicsi gyerekkoromból vannak vasúttal kapcsolatos emlékeim, hiszen vasutas családban nőttem fel. Édesapám és a két nagyapám is vasutas volt, azonban fontos hozzátennem azt is, hogy családi nyomás nem volt azzal kapcsolatban, milyen területen kezdjek el tanulni, dolgozni. Én ezt teljesen önállóan döntöttem el, amikor is az általános iskolai szünetben a MÁV dombóvári fatelítő üzemében dolgoztam. Közelebb került hozzám a vasúti technika, lenyűgözött a tűznélküli gőzmozdony. 

Hogy indult ez a rendkívül hosszú vasutas karrier, milyen lépcsőkön vezetett az utad?
Dombóváron miután elvégeztem a matematika és fizika tagozatos osztályt, úgy döntöttem, Győrben folytatom a tanulmányaimat a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. 1978-ban vasútgépész üzemmérnökként végeztem, később vasúti futástechnika szakon szaküzemmérnökként is letettem a vizsgákat. Dombóváron gyakorló mérnökként kezdtem el dolgozni, majd letettem a nagy forgalmi vizsgát, mozdonyvezető vizsgát és a felsőfokú vontatási vizsgát is. Nem sokkal később személyzeti reszortos lettem, sok éven keresztül dolgoztam ebben a munkakörben. Azonban nincs vége a pozícióim listájának, hiszen ezt követően mozdonyreszortos, vezetőmérnök, majd fűtőház főnöki beosztásban is tevékenykedtem. Mondhatjuk, hogy volt egy kis kiruccanásom is, hiszen 2 évig Budapesten dolgoztam, mint üzemeltetési osztályvezető, ezt követően visszatértem a térségbe gépészeti főnöknek, végül járműbiztosítási igazgatónak neveztek ki. Kalandos és hosszú út volt. Azonban egyet elmondhatok, hogy minden pozícióban jól éreztem magam és sokat tudtam fejlődni szakmailag és emberileg is.

Hogyan jellemeznéd a vasúton töltött éveket? Jó vezetőnek tartottad magad?
Egy jó közösségbe kerültem, nagyon hamar beilleszkedtem, ahol már az első perctől kezdve munkatársként fogadtak a kollégák. A vasutas család mindig is egy összetartó közösség volt, így azt gondolom, hogy az elmúlt 44 évre visszatekintve először az emberek közös munkája és eredménye, ami eszembe jut. Azt gondolom, hogy két dolgot emelnék ki, ami leginkább fontos volt mindig is számomra, ami nem más, mint a munkatársakkal való bánásmód és a problémák megoldására való törekvés. Talán ez volt a sikeres közös munkának a titka!

Miben fejlődött a legtöbbet a vasút ez idő alatt?
A vasút fejlődésének a szakaszait mondhatjuk, hogy végig megéltem, hiszen 44 évről beszélünk. Emlékszem, amikor elkezdtem dolgozni, akkor még nagy számban jelen voltak a gőzmozdonyok. Nagyon sokat fejlődött a vasút, össze sem lehet hasonlítani az akkori körülményekkel, adottságokkal. 

Milyen projektre, munkára vagy a legbüszkébb?
2016-ban sikerült egy festőkabint átadnunk Dombóváron. Úgy érzem, hogy ez egy nagy lépés volt számunkra, rengeteg munkaóra van mögöttünk, sok harcolás, de megérte, mert sikerre vittük a tervünket. Fontos tudni, hogy a szolnoki Járműjavító mellett, a dombóvári járműjavító csarnok ad még helyet a festőműhelynek, ami jelenleg 30 méter hosszú, ennek köszönhetően bármilyen járművet el tudunk helyezni a festőkabinba. Itt megfelelő körülmények között visszük fel a bevonatokat, rétegeket majd végül a lakkot. Nagyon büszke vagyok rá és hogy megépülhetett itt!

Nagy eredménynek tartom azt is, hogy egykor 16 fő munkáját sikerült megmentenem. Ugyanis amikor Gyékényesen a teherkocsijavító műhely különböző okok miatt bezárt, 16 embernek megszűnt volna a munkája, ha nem szorgalmazom, hogy a Bz motorkocsik C vizsgáját indítsuk el a JBI területén. Szerencsére az akkori vezetés támogatta a megoldási tervem. Azok az emberek, akik előtte teherkocsival foglalkoztak, beköltöztek a kanizsai műhelybe és kifogástalan minőségben végezték a különböző munkákat. Gyorsan kellett cselekednem és határozottan kellett fellépnem, hiszen sose felejtsük el, hogy 16 ember, sok esetben 16 család megélhetését is jelenti.  


Össze tudnád-e számolni, hány emberrel dolgoztál együtt? Hiányozni fog ez a nagy család?
Amikor gépészeti vezető lettem, akkor olyan 860 főről beszélhettünk, az utóbbi időben körülbelül 550 fő tartozott hozzám. Természetesen az évek alatt azért változott a létszám, így elmondhatom, hogy több ezer emberrel ismerkedtem meg ez idő alatt. Úgy érzem, mindenkivel meg tudtam találni a közös hangnemet, ami mindenki számára megfelelő volt. Rendkívül jó érzés, hogy szinte országosan ismernek, hiszen nincs is talán olyan város, ahol ne lennének ismerőseim, barátaim. Igyekszem sok kollégával tartani a kapcsolatot a jövőben is, hiszen jól esik az embernek, ha a születésnapjára vagy a névnapjára felköszöntik. Hamarosan itt lesz a jó idő, végre mehetünk együtt pecázni is! 5 éve úgy adom le a fogási naplóm, hogy nullás, ez így nem mehet tovább. (nevet)

Mi volt a legkedvesebb emléked és a legnagyobb kihívás ez idő alatt?
Ez a csapat, mindig is egy összetartó csapat volt. A munkahelyen munkatársak voltunk egymásnak, de amikor szabadidőnkben találkoztunk, akkor már barátokról beszélhetünk. Sok mindent ki tudnék emelni, hiszen közel fél évszázadnyi vasúton töltött időszakban rengeteg jó dolog történt velem. Visszaemlékezve  amikor a világútlevél bejött, akkor egy nagyon jó kis utazás szervezés kezdett kialakulni és sok éven keresztül tartott is. Először együtt körbe vonatoztuk a Fertő-tavat, átmentünk Sopronba és másnap utaztunk is haza. Nagyon jó közösségteremtő ereje volt ezeknek az eseményeknek. Szép emlékeket őrzök ezekről a kalandokról.

Mivel kapcsolódsz ki, hogyan fognak telni a nyugdíjas évek?
Azt gondolom, hogy most végre lesz szabadidőm, így sok időt tölthetek a szeretteim körében. Nagyon édes unokáim, gyerekeim vannak és egy rendkívül támogató feleségem. Mivel már mindketten nyugdíjasak vagyunk, így  végre lesz lehetőségünk bepótolni az elmaradt kirándulásokat, utazásokat.

Mit üzensz a volt kollégáidnak? Mit ajánlsz a jövő vasutas generációjának?
Azt szeretném kérni az idősebb kollégáktól, hogy legyen módjuk, idejük arra, hogy tanítsák a fiatalokat, mert sajnos a szakképzés megszűnt. Nagyon fontos az utánpótlás, mert azokat a szakmai fogásokat, amit egy régimotoros vasutas tud, azt máshol nem tanulhatja, dolgozhatja sehol egy új belépő. Az új generációnak? Tanulni, tanulni és tanulni! Nagyon fontos a kitartás és az alázat a szakma iránt. Nem a problémán kell rágódni, hanem a megoldáson dolgozni. Egy ember pozitív hozzáállása nagyban befolyásolhatja egy adott projekt sikerét és természetesen a karrierjét.

Köszönöm szépen az interjút! Jó pihenést és aktív nyugdíjas éveket kívánunk! 


Szerző: Kozma Barbara
Videó: Müller-Róka Bertold