Talabér Angelika és Raáb Zoltán neve jól ismert az alkotói világban. Zoltán koncert,- és szociofotósként, Angelika festőművészként tevékenykedik hosszú évek óta, polgári foglalkozásukat tekintve azonban mindketten vasutasok. Angelika jelenleg is vezető jegyvizsgáló, Zoltán, 2020-as nyugdíjazásáig kocsivizsgáló volt. Több évtizedre visszatekintő barátságukat a vasútnak, és közös szenvedélyüknek, a fotózásnak köszönhetik. Mindkettejük régóta alkot, mégis csak most, 2020-ban merült fel bennük először az ötlet, hogy közös kiállításon mutassák be termékeny képzőművészeti munkásságukat.
Angelika, hogyan merült fel a közös kiállítás ötlete?
A: Zoli hívott meg rá, én pedig megtisztelve éreztem magam, hogy ez egyáltalán szóba jöhetett. Ő majdnem ötven éve fotózik, hozzá képest amatőrnek találtam a művészetemet.
Z: Nehéz ügy volt! Angelika nem hitt magában, hiába dicsértem a képeit. Hála istennek mégis sikerült meggyőznöm, így valósulhatott meg a közös tárlat. A természetről szóló témakör adott volt.
Angelika festménykiállításain már többször megfordultam, Zoli, a te lányaiddal pedig együtt gyerekeskedtem, ezért nem csak kollégák, de régi ismerősök is vagyunk. Ha jól tudom, Ti sem a vasúton ismerkedtetek meg.
Z: Egy 1989-es Beatrice koncerten találkoztunk először. Én fotósként vettem részt a bulin, Angelika a közönség soraiban mulatott. Készítettem róla egy fényképet, de még nem ismertük egymást, hiszen ő csak három évvel később lett vasutas.
A: Így van, a koncerteken gyakran összefutottunk, de látásból ismertük csak egymást. Aztán 1992-ben jegyvizsgáló lettem. Így már kollégaként kérdeztem meg Zolitól, hogy nem ő fotózott-e a Ricse koncerten. Azt mondta, hogy igen, és emlékszik rám, még a fénykép is megvolt! (nevet) Ennek már harminc éve. Egyébként akkor fűződött szorosra a barátságunk, amikor festeni kezdtem.
Zoli, téged minden tatabányai jól ismer, hiszen évtizedek óta fotózol a helyi lapnak. Egy városi rendezvény vagy koncert azzal lesz teljes, ha te feltűnsz a fényképezőgéppel a nyakadban, most mégis egy nyugodtabb oldaladat ismerhetik meg a kiállításra látogatók. Mi az oka?
Z: Negyvenhét éve fotózom. Ha elmegyek egy rendezvényre, mindig szétnézek előtte. Ilyenkor is készülnek tájképek és természetfotók. Utána nyilván csak a megrendelt képek jelennek meg, de az összegyűlt tájfotókból időnként kiállítás nyílik. Így volt már négy erdélyi, és egy országjáró tárlatom is.
Fotóztál már egészen izgalmas helyszíneken, egészen érdekes embereket is…
Z: A tatai, tatabányai és komáromi koncerteken felül 1994-től 2008-ig a Szigeten készítettem képeket. Fotóztam Iggy Popot, Carlos Santanat, Bryan Adams-et és Jeremy Irons-t is. Erre nagyon büszke vagyok. Tudod, ehhez a hobbihoz nem elég az elhivatottság, rengeteg pénz is kell hozzá. Én is nagyon sokat költök eszközökre, ezért sűrűn hallom vissza, hogy ez a kiadás nem jön vissza. Én erre csak annyit válaszolok, hogy de igen, csak nem anyagiakban, hanem elismerésben, emellett azt is elmondhatom egy-egy ragyogó képről, hogy én készítettem.
Miben térsz el a fiatal fényképészektől, akik kihagyták a „filmes” korszakot?
Z: Régen meg kellett gondolni, hogy mennyi nyersanyagot használsz el, hiszen mennyiségileg és anyagilag is korlátos műfaj volt a fotózás. Legalább egy jó képnek mindig lennie kellett az újságba vagy a megrendelőnek. Ha elrontottad, akkor azt mondták, alkalmatlan vagy, így kialakult az emberben egyfajta témaérzékenység, majd művészi látásmód. Az évek alatt megtanultam, úgy kell járni a világban, hogy láss, tapasztalj, alkoss véleményt, és állj is ki mellette, de sose törj pálcát mások felett. Ha ezeket betartod, nem veszíted el a függetlenségedet, a művészi autonómiádat. Egyébként hiányzik az analóg technika, harminc évig volt a fürdőszobámban előhívó labor. Sajnálom, hogy ezt a mai fotós nemzedék kihagyja.
Angelika, te inkább festőként remekelsz, de más művészeti ágak sem állnak távol tőled. Mióta fotózol?
A: Öt éve vettem az első fényképezőgépemet. A festéshez kellett. Ezt követte egy profi gép az első komoly objektívvel. Azzal kezdtem mókusokat és madarakat fotózni. Így készültek az állatfotók, a tájábrázolás pedig mindig a művészetem része volt. A fényképek nagy része az udvarunkban készült, de rengeteget járunk sétálni az erdőbe, ott is nálam van a gép. Tavasszal a fekete harkályok nászát kísértem végig, ősszel pedig a diófára érkező mókusokat fotózhattam.
Vasúti témájú képeket is készítetek?
A: Nehéz vigyázni a gépre szolgálat közben, néha mégis magammal viszem. Leginkább a fényeket fotózom.
Z: A vasút az életünk része, a kiállításon is látható egy fotó, amelyet Almásfüzitőn készítettem. Éppen a vasútállomás felé tartottam, amikor óriási felhők gyűltek fölém. Futottam az állomásig, hogy el ne ázzak, ahogy beértem, leszakadt az ég. A vihar gyorsan elvonult, a forró sín pedig gőzölögni kezdett. Elkaptam a pillanatot. De fotóztam már Vasutas sportnapot, és több lapban is jelentek meg vasúti támájú képeim. A munkánk felelősségteljes, de sok szépsége van. Ha útbaigazítod az embereket hálásak, amiért segítesz nekik, ami ugyanolyan pozitív, mint egy jól sikerült kép után az elismerés.
A kiállítás Tatabányán a Vértes Agorájában tekinthető meg, november 8-ig, díjtalanul.
