MÁV-START Munkatársaink

Közel fél évszázad a vasút kötelékében: „Elhivatottság kell hozzá”
2022.08.01 15:20
szerző: Molnár Zsolt

47 év jelentős idő az ember életében, főleg, ha ezt egy munkahelyen töltötte. Változatos életújáról, szakmai és személyes tapasztalatairól és a jövő vasutas generációjáról beszélgettünk Tamás Ferenc volt pécsi területi személyszállítási és vontatási igazgatóval, aki július 1-ével vonult nyugdíjba 47 év szolgálat után.

Hogy indult ez a rendkívül hosszú karrier, milyen lépcsőkön vezetett az útja?

Édesapám szintén vasutas volt, Belegen váltókezelőként szolgált, így a vasutas szakma ismert volt számomra. Pályaválasztáskor Székesfehérvárra mentem gép- és híradás ipari technikumba, ahol megtanultam a rádiózás és a televíziózás technikai hátterét. Az iskola elvégzése után adódott a lehetőség, éppen Belegen forgalmi szolgálattevőt kerestek 1975-ben, ahol az állomásfőnök, Gálfi István tanította meg a szakma fortélyait. Napközben adta a feladatokat, figyeltük a folyamatokat, majd mikor már készen álltunk, akkor bejelentettek vizsgára. Az állomásfőnök úr sajnálatos kéztörése miatt én végeztem az adminisztrációs feladatait is, így mélyebb bepillantást nyerhettem a vasúti munka sokszínűségébe.Ez sokat segített a vizsgára készülődéskor.

Régebben volt az üzemfőnökségeknek országos versenye, amit sikerült megnyernem, így Beleg után 1983-ban már Kaposváron teljesítettem szolgálatot forgalmi szolgálattevőként. Meg kellett tanulni mindent, ami egy nagyállomáshoz tartozik, mint például a térközőrök, váltókezelők, sorompókezelők, kocsirendezők munkáit és a toronybeli feladatokat is. Ezek után jelentkeztem Győrbe a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára 1984-ben, ahova a matek-fizika felvételi miatt előkészítőre is jártunk, így nagyon jó pontszámmal sikerült bekerülni az iskolába. Első két év Budapesten, majd Győrben telt, a főiskolát ugyanúgy munka mellett kellett végezni. Egy idő után térfőnöknek neveztek ki Kaposváron, aki felügyelte az egész Üzemfőnökség ügyeit a szolgálata alatt. Ezután lettem üzemmérnök, üzemfőnök-helyettes, állomásfőnök-helyettes. 2003-ban megalakultak a Személyszállítási Csomópontok, amelyeknél a dombóvári vezető pozíciójára pályáztam, amelyet el is nyertem. Ekkortájt Matéczné Németh Ágnes volt a személyszállításért felelős vezető, akit a mai napig szakmai példaképemnek tekintek, sokrétű nagy tudással rendelkezett, mindig lehetett tőle tanulni. Kezdetben problémát okozott, hogy Dombóváron nem biztosítottak helyiségeket a személyszállítás számára, ezért a megüresedő kaposvári épületben lett helyünk, így a központ is odakerült hivatalosan. 2008-ig vezettem a terület munkáját, de előfordult, hogy hosszabb ideig a kaposvári csomóponttal együtt kellett vezetnem a pécsi és a nagykanizsai csomópontokat is. Ezután megszűnt a kaposvári csomópont, így a pécsi TSZVK-hoz kerültem, mint üzemeltetési koordinátor.

Hogyan folytatódott a karrier a csomópont megszűnése után?

Ezek után újabb átalakítások voltak, csomópontokból telephelyek lettek, így ismét Dombóvárra kerültem telephelyvezetőként 2013-tól 2016-ig. Ekkora új igazgató lett Csöndes Ákos személyében, aki felkért, hogy technológiai vezetőként segítsem munkáját Pécsett. 2019-ben rövid három hónapig személyszállítási igazgató-helyettes voltam, majd 2019. április 1-től kineveztek a Pécs Területi Vontatási és Személyszállítási Igazgatóság igazgatójának.

Szakmailag milyen kihívásokkal találkozott ez idő alatt?

A személyszállítási üzletág kiválásakor mi raktuk le a pécsi terület alapköveit. A humán területtől, az anyagellátásig három embernek kellett megszervezni a folyamatos és zavartalan feladatellátást. A tevékenységek és feladatok ugyan ismertek voltak, de egy új szervezet és egy új struktúra komoly kihívások elé állítottak bennünket. A folyamatok meghatározása és mindezen szabályozások lefektetése dokumentumokba nem volt egyszerű feladat. Vezetőként szerencsém volt, hogy ismertem a beosztottak munkáját, így tudtam hol mi a teendő és mi az, amihez én is értettem és mi az, amihez kevésbé. Így sikerült nagyobb konfliktus nélkül teljesíteni a vezetői beosztásaimat, aminek kifejezetten örülök, hiszen a jó munkahelyi környezet sokat számít. Büszke vagyok arra is, hogy a Perspektíva programban mentorként segíthettem két vezető jegyvizsgáló karrierjét, belőlük az utóbbi években technológiai vezető és telephelyvezető lett.

Közel fél évszázadnyi vasúton töltött időszakban mi változott a leginkább?

Régebben nagyobb utaslétszám volt, de a jelen helyzethez képest kevésbé volt jellemző a gördülő eszköz ellátási probléma. A szolgáltatás színvonalában, az információ áramlásban mindenképp javult a vasút, a jegyértékesítési online formái és az informatikai háttér kihasználásával az utasok számára kényelmesebb lett az utazás, a munkavállalók számára pedig a munkavégzés.

Nem csak szakmailag, de a magánéletben is sok szépséget rejtett a vasút, igaz?

Nagyon hálás vagyok azért, hogy a vasút által lehetőségem nyílt sokat utazni külföldre, így nagyon sok olyan helyre jutottam el és több vasutas kollégám is, amelyre ma már nincs is lehetőség. Fekvőhelyes kocsival bejártuk fél Európát, Törökországon át Spanyolországig, jártunk Franciaországban, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Olaszországban, felsorolni is sok lenne. Ilyenkor a vasúti kocsiban laktunk és ezt a szerelvényt mozgatták egész Európában keresztül, éjjel utaztunk, nappal kirándultunk, várost néztünk, strandoltunk. Egyik legemlékezetesebb élményünk is Olaszországhoz köthető, mikor is Szicíliában 1992 áprilisában volt szerencsénk az éjszakai vonatból látni az Etna kitörését, körülbelül 10 km-re voltunk tőle.

Mivel kapcsolódik ki, hogyan fognak telni a nyugdíjas évek?

Kertészkedni fogok vidéki birtokunkon, ahol hobbi szinten elsősorban alma, körte, barack ,szőlő, málna, ribizli, eper és zöldség termesztéssel szeretnék továbbra is foglalkozni, de feleségemtől a hatalmas virágos kertjében is kapok bőven feladatokat. Gyakran fogunk utazni, szeretnénk eljutni olyan helyekre, melyeket eddig még nem sikerült meglátogatnunk.

Mit ajánl a jövő vasutas generációjának?

Elhivatottság kell mindenképp hozzá, sok olyan feladat van, amelyhez elengedhetetlen a kitartás. Léteznek olyan munkakörök, ahol a tanfolyamon többet kell tanulni, mint egyes diplomákhoz, ami nem egy könnyű út, de a vasút egy olyan hely, ahol nagyon fontos, hogy a megtanult szabályokat a gyakorlatban is tudják alkalmazni.

Tamás Ferencnek köszönjük közel fél évszázados vasúti munkáját és jó egészséget és hosszú nyugdíjas éveket kívánunk!