Mostanában felértékelődött az egészségmegőrzéssel kapcsolatos, vagy az egészségügyet támogató tettek értéke, pedig tudnunk kéne, hogy ezek – a pandémiás időszaktól függetlenül is – rendkívül fontos dolgok. Felelősek vagyunk egymásért, észre kell vennünk a bajbajutottakat és ott segíteni rajtuk, ahol tudunk. Pásztor István Balázs váltókezelő kollégánk éppen így tesz. Sokszoros véradó, így az utóbbi évtizedekben százak köszönhették neki életüket. Munkatársunkkal Benke Máté beszélgetett.
Mióta vagy rendszeres véradó?
Ha jól emlékszem, idén 30 éve.
Ez nem kevés. Az olvasók között biztosan lesznek olyanok, akik még nem adtak vért. Elmondanád, hogy hogyan zajlik egy ilyen esemény? Mennyi időt vesz igénybe?
Az első véradást követően minden újabb előtt kiküldenek egy papírt, amin szerepel a következő véradás helyszíne és időpontja. Ez tekinthető egyfajta meghívónak is, én pedig mindig elmegyek. Vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani: véradás előtt meg kell reggelizni, tilos alkoholt inni, és bőséggel kell folyadékot fogyasztani. Ha eleget iszom, 8 perc alatt lefolyik a szükséges mennyiség. Érkezés után egyébként leadom a lakcímkártyámat és a személyi igazolványomat, innentől rutinosan megy minden. A teljes folyamat nem több 15-20 percnél. Ha az ember vért ad, utána 2 hónapig nem adhat újból, erre figyelni kell. Utolsó lépésként, néhány héttel később aztán kapok egy SMS-t, amelyben visszajeleznek, hogy minden rendben volt a véremmel.
Milyen az emberek hajlandósága? Sokan adnak vért?
Én Polgáron élek. A 9000 lakosból körülbelül 60-an szoktunk elmenni. Szerintem ez nem sok, és ahogy hallom, a fővárosban még ennél is rosszabbak az arányok.
Neked mi volt az indíttatásod, amikor először jelentkeztél?
Ennek már 30 éve, akkoriban még nem a vasútnál dolgoztam. Emlékszem, a munkatársaim véradásra mentek, és egyszerűen velük tartottam. Akkor még nem éreztem ennek a súlyát, de az évek múltak, ez pedig hagyomány maradt.
Azt esetleg tudod, hogy hányszor adtál eddig vért, és hogy hány emberen segítettél ezzel?
Igen. Egy férfi ötször adhat vért egy évben, én általában négyszer szoktam, de az öt alkalomra is volt már példa. Egy „adag” vér 3 felé megy, azaz három ember kaphat belőle. Én eddig 127-szer adtam, így 381 emberen tudtam segíteni a 30 év alatt. A véradóknak egyébként van egy kis könyvük, ebbe jegyeznek minden alkalmat, sőt, a Vöröskereszt is számontartja a véradásokat. A jubileumi alkalmakkor (tizedik, huszadik stb.) mindig meglepik az embert valamilyen aprósággal. A 125. véradásom után egy óriási tortát, és egy 4 személyes ételutalványt kaptam. Aki vért ad, az számíthat rá, hogy meghálálják. Még bankett is szokott lenni, bár ez az idei évben – a járvány miatt – elmaradt.
A MÁV egy összetartó közösség, az irányított véradásokra is rengetegen jelentkeznek, segítünk a bajba jutott kollégákon. Az összetartást te is megtapasztaltad?
2000. november 6-án kezdtem a vasútnál, váltókezelőként. Édesapám is vasutas volt, ő vonalbejáróként dolgozott Kőszegen. Kiskoromban sokszor jártam nála bent, így régóta ismerem ezt a közösséget. Nyilván van jó és rossz tapasztalatom is, de szerintem összetartóak vagyunk, nekem több jóbarátom lett itt.
Ha nem a vasúton vagy, mi az, ami leköti az idődet?
Családi házban lakom, így mindig van valamilyen tennivaló. Egyébként a sportot nagyon szeretem, régen fociztam. Ma már csak nézőként veszek részt a meccseken. Polgáron polgárőr vagyok, így a legtöbb mérkőzésen jelen vagyok.