V43 Mese

Színkavalkád
2020.10.06 13:01
szerző: Csohány Domitilla

–    Vége van a nyárnak, / hűvös szelek járnak…– mondogatta munka előtt egyik kedvenc versét Félix. – Óh, jaj nekem! Majd később befejezem… Vagy tudod mit? Szerintem te is be tudod fejezni. Igen, te, kis barátom, aki hallgatod ezt a mesét. Mondd tovább, légyszi, légyszi, légyszi!!!

Úgy szeretem azt a kis cinegét. Figyelek én is, ígérem, csak nekem közben rohannom kell szolgálatba! – kiáltotta, mert amikor véletlenül ránézett az órára, rájött, hogy késésben van. Egy kicsit elbambulta az időt ezen a nyirkos őszi reggelen. Így megy ez Szolnokon nap mint nap. Nagy a forgalom, sok a kocsi, a mozdonyok alig győzik húzni, vontatni a személy- és tehervonatokat. Félix is bőszen rója a síneket, ha kell, ingázik a fővárosba, ha kell, az Alföldet szeli át. S közben mondogatja kedvenc verseit. Egyébként Félix egy átlagos V43-as villamos mozdony. Teljesen átlagos, azt leszámítva, hogy nagyon szereti a verseket. Annyira szereti, hogy ha néha belefeledkezik a versmondogatásba, el is késik egy kicsit. Vagy elfelejt ezt-azt. Például elmenni egy-egy szervizre. Pedig a sok munkában kopnak az alkatrészek! Döcögősebben nyílik az áram- szedő, ki kell cserélni egy-két izzót, és bizony a vezérlőpult is lehet- ne már modernebb. Szóval eljött az idő, hogy Félixnek főjavításra kellett mennie. Bár ő elzakatolt volna még évekig is így, de ha menni kell, hát menni kell, Félix nem ellenkezett. Miközben gurult a hatalmas Szolnoki Járműjavítóba, eszébe jutott, hogy éppen ez a sínpár vezet egyik kedvenc múzeumába is, a RepTár Repülőmúzeumba.

–    Hogy ott micsoda szárnyas csodamasinák vannak! – ábrándozott, de erre most tényleg nincs idő. Vannak dolgok, amiket muszáj megcsinálni, ilyen a főjavítás is.

Amikor Félix begördült a Járműjavítóba, csak ámult és bámult. A rengeteg kocsiállás mindegyikén lázas munka folyt, pattogtak a he- gesztőgépek szikrái, koppantak a kalapácsok, a kovácsműhelyben izzott a fém. Félix kicsit félve húzta meg magát egy szélső vágá- nyon, majd a várakozás alatt mi mást is csinálhatott volna, mint verseket mondogatott, sorra, egyiket a másik után. – Itt van az ősz,
/ itt van újra… Elmúlt a nyár, / kár érte, kár. / Sárgul a táj, / kár érte, kár… Őszi éjjel izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája… Közben észre sem vette, hogy a szerelők már elkezdték az átvizsgálást, s a végén arra jutottak, hogy bizony egy új fényezés is ráférne Félixre. De a V43-as csak mondta, s mondta a verseket. – Minden zöld volt még a nyáron, / most tobzódik ezer szín, / sárga, narancs, barna, bordó, / bíborvörös, élénk pír… A szakik erre megvakargatták egy kicsit a fejüket, de végül is azt mondták, ilyen úgyse volt még, ám legyen.
 

Beletelt egy kis idő, mire Félixen minden javítást  elvégeztek. Szó se róla, jobban is érezte magát, a meglepetés azonban a végére maradt. A fényezőműhelyből kigurulva szinte magára sem ismert! Nem volt még egy ilyen színes mozdony a környéken. Kék-sárga-fe- hér-szürke…
– Mi is csodálkoztunk először a kéréseden, de aztán úgy gondoltuk, szép, különleges mozdony lesz így belőled – mondták a szerelők. Félix rövid gondolkodás után rájött, hogy a szakik az egyik verset érthették félre, de végül is neki tetszik a végeredmény, szereti az őszi színpompát.

Csak sajnos nem mindenki gondolta ezt így! Néhány pimasz V43- as rögtön elkezdett csúfolódni. – Papagáj, papagáj, tarka-barka kulimász! – mondogatták gúnyosan. Szegény Félix, nem elég, hogy utálta, ha valakik csúfolódnak, de hogy még egy rendes rímet se tudjanak faragni! Ez már sok volt neki. – Különben is, mi az, hogy papagáj? Akkor már inkább kaméleon – búslakodott magában, s elvonult a rendező pályaudvar egyik félreeső sarkába. Bár Félixnek tetszett az új „ruhája”, nem szeretett a középpontban lenni, már- pedig most mindenki rá figyelt. Akkor jött csak újból elő, amikor jó barátja, Cirmos, a másik különleges V43-as hívta játszani a szép őszi napsütésben. Cirmosnak egyébként is nagyon tetszett Félix új fényezése! Egy kis noszogatás után végül Félix is beállt játszani, először avartaposó versenyt rendeztek, majd bújócskázni kezdtek. Ekkor derült ki, hogy Félix új külseje nemcsak szép, de nagyon hasznos is. Az őszi színkavalkádban úgy el tudott bújni, hogy a többiek sosem vették őt észre, így a bújócskázást mindig ő nyerte meg. Ettől kezdve már senki sem csúfolta, és Félix is büszkén zakatolt a síneken új színeiben pompázva.

Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt