– Nincs valahol egy felesleges kémény?
– Mintha hátul, az olajoshordók mögött láttam volna…
– Én zöld textilt keresek…
– Én meg fehéret, de egy vagon vatta is megtenné!
… Ilyen, és ehhez hasonló furcsa kérések hallatszottak ki a fűtő- házból. Nagy volt a sürgés-forgás, az biztos, az izgalom pedig csak egyre fokozódott. Nem is csoda, hiszen már mindenki a péntekre készült. Ekkorra lett meghirdetve ugyanis a hagyományos farsangi bál. A mozdonyok a karácsony után talán ezt az ünnepet szeretik a legjobban. És mi másért? Természetesen a jelmezek miatt. Mindenki imád beöltözni. Gyakorlatilag, ahogy vége a karácsonynak, titokban már mindenki azon töri a fejét, minek is öltözzön be farsangkor. És ha végre megvan a szuper ötlet, kezdetét veszi a lázas készülődés. Szabás, varrás, vágás, ragasztás, próba, újabb szabás, kis morgolódás, ha elszakad valami, majd újbóli próbálkozás. De fel nem adja senki, hiszen mindenki arra a pillanatra vár a legjobban, amikor felvonulhat a jelmezében, addig pedig azon izgul, mit szólnak majd és felismerik-e a többiek. És még a titkukat is sikerül mindig megőrizni, hogy a buli napján mivé fognak átalakulni.
Végre elérkezett a várva várt nap. Szöcsi, a ceremóniamester, aki pilótának öltözött be, sorra szólította a mozdonyokat, s meg- kezdődött a felvonulás. Jöttek is egymás után a jobbnál jobb jelmezekben: Szergej gőzmozdonynak öltözött, Piroska katicának. Gigant jegesmedvévé változott, és tényleg jó sok vatta kellett hozzá, de tökéletesre sikerült a fehér bunda. Dezső kedvenc mesehőse lett, egy igazi nindzsa. Kiss űrhajósként vonult be, Bobó indiánként – még egy harci üvöltést is megtanult eldudálni! Csörgőre szinte rá sem lehetett ismerni, tökéletes volt a sárkányjelmeze. Púpos tűzoltónak állt, Fürge Ede pedig rendőrnek. Teknő természetesen szuperhős volt, pontosabban Szuper Taurus, hatalmas bikaszarvakkal.
Szöcsi a soron következő felvonulót szólította, Kis Daciát. Nem jött. Szólt még egyszer, de semmi. Ahogy kicsit elcsendesedtek a nagy vigalomban a mozdonyok, a függöny mögül halk szipogást hallottak. Kis Dacia szomorúan, lógó ütközővel, jelmez nélkül gurult be a többiek elé, pedig olyan sokat dolgozott rajta: hatalmas sas lett volna, óriási szárnyakkal, csőrrel, ahogy kell.
De a jelmezét egyszerűen sehol sem találta.
– Nem létezik, hogy valami szőrén-szálán így eltűnjön – tanakodtak a többiek. – Itt valami nem stimmel. Ki kell deríteni, mi történhetett. Azonnal mindenki Fürge Edére, a rendőrre nézett. Először próbált tiltakozni, hogy ez csak egy jelmez, de tudta, hogy muszáj tenni valamit. És egyébként is, mindig szeretett volna rendőr lenni, úgyhogy beindult a nyomozás…
Először is megkeresték Kis Dacia állását, ahol a jelmezt készítette, hátha találnak valami árulkodó jelet a tettesről. Mert az mindenki számára egyértelmű volt, hogy valaki ellopta a jelmezt. Néhány sárga kartonmaradvány, olló, ragasztó, gumi… Majd kicsit távolabbról egy hangos kiáltás.
– Ezt nézzétek! – szólt Ede, – itt egy madártoll.
– Igen, pontosan ilyenekből készítettem a szárnyat! – jött vissza a kedve Kis Daciának.
– Gyerünk, kövessük a nyomokat! – adta ki a parancsot a kis Flirt, s az egész csapat elindult. Mentek a jelek után, követték az elhullajtott tollakat, amik egyenesen a V43-asok telephelyé- re vezettek. Üresnek tűnt a csarnok, hiszen mindenki a bálban volt, de egy sötét zug felől halk kuncogást hallottak. Fürge Ede odavilágított, és rögvest fény derült az igazságra. Ki más lapult volna ott, mint a kópé Szili.
– Miért tetted ezt, Szili? – kérdezték tőle értetlenül a többiek.
– Mert azt hittem, így lehet az enyém a legjobb rablójelmez – felelte szégyenkezve a villamos mozdony, s rögtön érezte, hogy egy kicsit túllőtt a célon.
De minden jó, ha a vége jó, most már Kis Dacia is be tudott öltözni sas madárnak. Az izgalmak után pedig volt zene, tánc, móka és kacagás, sőt még fánkevő verseny is! Kell ennél több egy szuper bulihoz?
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt