Gyereknapi csoda

Gyereknap Mese

2022.05.02 10:13
szerző: Csohány Domitilla

Forgott az óriáskerék, repült a körhinta, ütköztek a dodzsemek, ringatózott az ugrálóvár, színes és formás lufik táncoltak a szélben, hangos kacagások és vidám sikítások töltötték be a teret…

Mindenki derűs volt és boldog. A kisváros szélére ugyanis vidámpark érkezett, hiszen ez volt az év egyik legvidámabb napja, Gyereknap. Ez a nap csak tökéletes lehetett! Jöttek is az emberek szép számmal, itt volt a város apraja és nagyja. A közelben elhaladó mozdonyok is nagy élvezettel és egy kicsit irigykedve nézték a hatalmas forgatagot. Egy, csak egyetlen egy kisfiú szomorkodott csupán otthon. Ráadásul Petike az ablakából nemcsak a sínekre látott rá, hanem a vidámparkra is. Mégsem lehetett ott, ezért hol durcásan, hol vágyakozva nézte a sokadalmat. Szíve szerint persze ő is ott ugrált és szaladgált volna, meg nem állva egy pillanatra sem.

Egyébként is nehezen tudott megülni a fenekén, nem hogy akkor, amikor ennyi izgalom vette körül! Nem volt ő sose rossz gyerek, csak egy kicsit eleven. De Petike lába most gipszben volt. Persze csak egy véletlen miatt, nem ő tehetett róla. Egy kiálló kő volt rosszkor, rossz helyen, amiben a száguldó kisfiú éppen úgy botlott meg, hogy ez lett vége. Eltörött a jobb lába. Ezen kár is volt búslakodni, ebcsont beforr, de gipszben szigorúan tilos ugrálni. Nincs is ennél unalmasabb. Így neki idén csak az ablakon bámészkodás maradt, meg persze a kis fa játékvonatai, amikkel nagyon szeretett, sőt imádott játszani – megunhatatlanul.

Most azonban még ezek sem tudták felvidítani. Hiába próbálkozott már mindennel az anyukája, hiába viccelődött az apukája, most semmi sem tudta elterelni a gondolatait arról, hogy ő az egyetlen, aki otthon kuksol ezen a csodálatos napon. Végül is érthető, a vidámpark, az vidámpark, ráadásul egy évben csak egyszer  jött a városba. A búslakodást egyszer csak egy irdatlan hangos sípolás törte meg. Az egész család felkapta a fejét, hogy mi lehet az? 

A következő pillanatban pedig arra lettek figyelmesek, hogy az ablak előtt hatalmas füstfelhő kezdett gomolyogni. Petike nem is értette, mi történhetett. Kigyulladt valami? Vagy a vidámpark egyik játéka romlott el? Majd amikor odabicegett az ablakhoz, nem akart hinni a szemének. A sűrű gőzfelhő mögül lassan kezdett kirajzolódni a kép. Fekete volt és hatalmas. Kémény, óriási kerekek, hajtórúd és dugattyú. Igen, Bivaly állt ott! A legnagyobb, a legerősebb és a legkedvesebb mozdonya az összes közül. A híres 424-es gőzös teljes életnagyságban, és éppen az ő házuk előtt. A kisfiú nem tudta, mit keres ott kedvenc gőzmozdonya, de ebben a pillanatban nem is nagyon érdekelte. Csak állt és bámult tátott szájjal.

A látvány önmagában is lenyűgöző volt! A következő meglepetés akkor érte a családot, amikor megszólalt a csengőjük. Ki lehet az? Nem vártak senkit ezen a vasárnapon. Legnagyobb meglepetésükre a fűtők álltak az ajtóban, hogy segítsenek levinni Petikét, mert Bivaly nem véletlenül állt meg éppen itt, az ő házuk előtt. Petikéért jöttek, hogy elvigyék egy igazi, gőzfelhős robogásra, ami bizony még a vidámparknál is sokkal, de sokkal izgalmasabb. A kisfiúnak nem kellett kétszer mondani, hogy van-e kedve vonatozni egyet, sőt az apukája is bekéredzkedett, hadd mehessen ő is a 424-essel. Egyedül Petike anyukája aggódott, hogy mi lesz a begipszelt lábával… De sokáig ő sem tudott ezen gondolkodni, hiszen a fűtők már szaladtak is a kisfiúval és a gipsszel együtt, és hirtelen azon kapta magát, hogy Petike a gőzösből integet neki fülig érő szájjal. S hogy a vasutasok honnan tudták, hogy van valahol egy kisfiú, aki Gyereknapon szomorkodik? Ki tudja… De ezen a napon nem volt szomorú gyerek sehol a környéken, az egészen biztos.


Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt