Átadták a fényeslitkei intermodális logisztikai terminál vasúti kapcsolatát

árufuvarozás

2021.05.27 09:15
szerző: MTI

Átadták a 30 milliárd forintos magánberuházásból épülő East-West Gate (EWG) intermodális logisztikai terminál új vasúti kapcsolatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitke határában.

Az eseményen Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, az ország és a térség számára is nagyon fontos beruházással Magyarország ismét vissza tud kerülni arra a vasúti logisztikai térképre, amelyen 1990 előtt volt.Az épülő logisztikai beruházást egy nagyobb projekt részének tekinti a beruházó, a 140 hektáros fényeslitkei ipari területre pedig várják a betelepülni szándékozó vállalkozásokat - fejtette ki a kormánybiztos. Seszták Miklós megjegyezte, minden beruházó, aki a vasútban vagy a logisztikában gondolkodik, a "legjobb helyre jön".

Tálosi János, a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 85 hektáron épülő intermodális kombiterminál évente akár 1 millió darab, 20 láb hosszú konténert tud majd kezelni. A beruházás munkálatait még ebben az évben szeretnék befejezni, a tervek szerint 130-140 munkavállalót foglalkoztató, közvetve további 300-400 embernek munkát adó létesítmény pedig 2022 első negyedévében állhat üzembe. Az Európa és Ázsia között dinamikusan bővülő vasúti áruforgalom miatt óriási az európai és az ázsiai érdeklődés a létesítmény iránt, de nagy a bizalmatlanság is, hiszen az elmúlt években Magyarországon több ilyen jellegű fejlesztés indult el, ezekből azonban semmi sem valósult meg. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy Kína engedélyezni fogja a vegyipari termékeknek, például az akkumulátoroknak és az elektromos autóknak a vasúti szállítását, ez pedig szinte korlátlan lehetőségeket biztosít a terminálnak és a magyar vasúti logisztikának. Az EWG tulajdonosa stratégiai megállapodást kötött egy kazah céggel, valamelyik kazah terminálban történő tulajdonszerzés esetén Magyarország számára létrejöhet egy olyan közlekedési folyosó, ahová a közvetlen kínai áruforgalmat lehet becsatornázni. Japánból is nagy az érdeklődés az új útvonal iránt, a próbautakon hajóval vitték át a konténereket az oroszországi Vlagyivosztokig, onnan pedig vasúttal juttatták el Európába.

Nyiszter Tamás Antal, a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese köszöntőjében arról beszélt, az EWG beruházása a széles és normál nyomtávú vonatokon szállított konténerek átrakását teszi lehetővé, a MÁV és a társaság együttműködése keretében pedig könnyebben újul meg a vasút helyi infrastrukturális hálózata is. Elkészült a normál nyomtávú pályaszakasz és a hozzá tartozó vasúti felsővezetéki és térvilágítási rendszer, a későbbiekben pedig a biztosítóberendezések bekötése, a széles nyomtávú vágánycsatlakozás és a kapcsolódó távközlési munkák kiépítése, valamint a meglévő fényeslitkei rendező vágányhálózat fejlesztése kezdődik el. A társaság a beruházáshoz kapcsolódóan mintegy hárommilliárd forint értékben végez fejlesztéseket a közforgalmú vasúti hálózaton, ennek részeként tíz kilométernyi vasúti pályát fektetnek le, magán a terminálon pedig öt normál és öt széles nyomtávú vágányt alakítanak ki. Az elkészült vasúti infrastruktúrát a társaság ingyenes vagyonátruházással a MÁV-nak adja majd át.

Image

 

A legmodernebb technológiai rendszerekkel és eszközökkel felszerelt terminál szomszédságában összesen félmillió négyzetméternyi raktár, összeszerelő-, vagy gyártóüzem építhető, a létesítmény 45 tonna teherbírású darui pedig speciális anyagokat - például gázkonténer-tartályokat és vegyszereket - is átrakodhatnak. A fényeslitkei az első olyan szárazföldi intermodális kombiterminál lesz Európában, amely saját 5G-hálózatot használ a belső kommunikációra és a technológiai eszközeinek működtetésére. Emellett az EWG energiaellátását zöldtechnológiával biztosítják, nagy teljesítményű napelemparkkal, valamint hőszivattyús rendszerrel, a terminál területén pedig kizárólag elektromos termináltraktorokat és e-autókat használnak majd.