Türelem, tolerancia és kedvesség: május 11. a Közlekedési Kultúra Napja!

közlekedés Jeles napok

2022.05.12 11:09
szerző: Andráskó Emese

2010 márciusában az ENSZ közgyűlés több mint 90 ország – köztük Magyarország - kiemelt támogatásával elfogadta a „Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért” (Decade of Action for Road Safety) 2011-2020 programot, mint az emberiség történelmének első világméretű közlekedésbiztonsági programját. A program világszerte 2011. május 11-én vette kezdetét a közlekedésbiztonsági kockázatok tudatosítása, a cselekvésre ösztönzés és az együttműködés fontosságának hangsúlyozása jegyében. Pályaudvarainkon és állomásainkon idén is - többek között -  állomási hangosbemondásban ismertettük az utazóközönséggel az esemény jelmondatát.

Magyarországon a Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében megrendezett „A Közlekedési Kultúra Napja” kezdeményezéshez a MÁV-csoport 2016 óta csatlakozik, 2021-től MÁV-Volán-csoportként szervezünk különböző aktivitásokat.

Az esemény idei jelmondata: „Köszöntjük kedves utasainkat a közlekedési kultúra napján. Türelem, tolerancia, kedvesség. Kulturált, biztonságos közlekedést minden napra!”

Pályaudvarainkon és állomásainkon - az előző évek gyakorlatával megegyező módon - idén is állomási hangosbemondásban ismertettük az utazóközönséggel az esemény jelmondatát. Az esemény és üzenetének népszerűsítése céljából készült figyelemfelhívó illusztrációinkat a pályaudvari vágányvég táblákon helyeztük el. Az idei évben drasztikusan megemelkedett vasúti átjárós balesetek miatt „A Közlekedési Kultúra Napján” a vasútbiztonság témakörére helyeztük a hangsúlyt edukációs célzatú videónkban, melyet a MÁV-csoport és a Volánbusz közösségi média oldalain láthatnak az érdeklődők.

Bízunk benne, hogy a MÁV-Volán-csoport „A Közlekedési Kultúra Napja” kezdeményezéshez történő csatlakozásával évről-évre példamutatóan hat a közlekedő társadalom szokásaira, segíti a közlekedési morál jobbá tételét, valamit növeli az utazási kedvet a közösségi közlekedés eszközeivel.

A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából készült videónk itt tekinthető meg

Ünnep a MÜPA-ban

A Közlekedési Kultúra napja alkalmából este a MÜPA-ban a MÁV Szimfonikusok Zenekar is koncertet adott, a műsort megelőzően sor került egy különleges díjátadóra is. Először Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat elnöke, A Közlekedési Kultúra Napja kezdeményezője és főszervezője tartotta meg köszöntő beszédét. „Az idei évben 85 partnerszervezet 161 aktivitására kerül sor a naphoz kapcsolódóan, köszönet a partnerszervezeteknek – akiknek reprezentáns képviselői a nézőtéren itt is jelen vannak – az önzetlen támogatásért, a magas szintű szakmai összefogásért. Az idei évben is közlekedési kultúránk értékei gyűjtőnév alatt 8 pályázatot hirdettünk, melyek díjátadójára ma délelőtt az országos nyitórendezvény keretében sor került. Egy pályázat díját Az év közlekedésbiztonsági társadalmi Felelősségvállalója elismerő címet, most van szerencsék átadni. Ennek a díjnak a szerepe, üzenete ugyanis jelentősen felértékelődött, elég, ha csak az elmúlt hónapok vasúti átjárós tragédiáira gondolunk.

A díjakat Dr. Tóth János, a Közlekedéstudományi Egyesület főtitkára adta át Bíró József elnök úrral. Az idei pályázat során a zsűri a harmadik legjobb aktivitásnak a Magyar Biztosítók Szövetsége pályázatát ítélte. A Biztonság Hete program megvalósításával és annak közép-európai kiterjesztésével, valamint a közúti közlekedési káresemények egyszerűbb és gyorsabb bejelentését lehetővé tevő E-kárbejelentő alkalmazás népszerűsítésével tettek jelentős erőfeszítéseket. Az elismerő oklevelet a Magyar Biztosítók Szövetsége képviseletében átvette a MABISZ életbiztosítási ágazatvezetője, Dr. Farkas Ramón, és informatikai osztályvezetője, Mészáros László.

Az idei év második legnagyobb hatású társadalmi érdekeket szolgáló közlekedésbiztonsági aktivitásának a pályázat bírálói a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. programját ítélték. A szervezet által megvalósított, teljes médiamixet lefedő komplex közlekedésbiztonsági kampányok, motorosok számára szervezett ingyenes vezetéstechnikai tréningek, első-második osztályos tanulóknak szóló országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat jelentős befolyást gyakorolt a hazai közlekedésbiztonságra és közlekedési kultúrára. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. képviseletében az elismerő oklevelet a kommunikációs igazgató, Lázár László vette át.

Az első díj tulajdonosa, azaz a 2022-es év példaértékű Közlekedésbiztonsági Társadalmi Felelősségvállalója a Budapesti Autósok Közössége civil kezdeményezés, illetőleg az általuk jegyzett online sajtótermék, a „bpiautosok.hu”. A közösséget működtetők küldetése, hogy a budapesti autósok vezetési kultúrája fejlődjön, ám az online közösségi tereknek köszönhetően ez a törekvés nem is áll meg Budapest határainál. Bejegyzett sajtótermékük által az első számú céljuk– az emberek informálása mellett –, hogy tartalmaikkal, cikkeikkel javítsák a közlekedési morált, és hozzájáruljanak a baleset-megelőzést elősegítő közlekedési magatartás terjesztéséhez. Az Országos Rendőrfőkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságával való együttműködésük nagy sikereket hozott, és a közlekedőknek mutatott szellemes görbe tükör elindított egyfajta pozitív szemléletmód váltást a közlekedők körében. A Budapesti Autósok Közössége képviseletében az első díjat és a díszoklevelet átvette a Budapesti Autósok közösség alapítója, kiadója, és főszerkesztője: Csősz Krisztián.
Mindezeken túl Bíró József egy további meglepetés díjjal is készült. „Kevés méltóbb hely van arra, hogy mi, közlekedési kultúra rajongók megköszönjük a MÁV Szimfonikus Zenekarnak, hogy vannak. Viszik a hírét közlekedésnek, kultúrának idehaza és a nagyvilágban egyaránt. A Közlekedési Kultúra Napja Partnerségi elismerését és díszoklevelét Fenyő Gábor úrnak, a MÁV Szimfonikus Zenekar kuratóriumi elnökének adta át Bíró József, további jelentős zenei sikereket és sikeres együttműködést kívánva.

A díjátadó után hangverseny következett, amely magával a nyitó művel is csatlakozott a közlekedésben és a közlekedésért dolgozók előtti tisztelgéshez. A közönség Mendelssohn: Szélcsend és szerencsés hajózás nyitányát hallhatta elsőként, majd ezt követte Schumann: a-moll gordonkaversenye az ifjú párizsi gordonkaművész, Camille Thomas szóló játékával.  A szünetet követően, a műsor második felében Mendelssohn: V. (Reformáció) szimfóniája csendült fel. A MÁV Szimfonikus Zenekart az együttes állandó vendégkarmestere, Csaba Péter vezényelte.

Szeretettel gratulálunk minden díjazottnak és minden pályázónak!